Előző fejezet

BUZÁS GERGELY

Az újlaki Városi Múzeum középkori kőfaragványai 1

 

Újlak klasszikus példája a középkori Délvidék arisztokrata rezidenciáinak. A városka virágkorát a 15. században, illetve a 16. század elején élte, amikor birtokosai, az Újlakiak hatalmuk csúcspontjára értek. Hasonlóan Bácshoz, vagy Siklóshoz a vár2 körül terült el a tornyos Élakkal körített belső város,3 amelyben itt a plébániatemplom mellett két koldulórendi kolostor: egy ferences és egy Ágoston-rendi is helyet kapott. E templomok mára elpusztultak, a plébánia- és az Ágoston-rendi templom még a török időkben, a ferences pedig a 20. század eleji, Hermann Bolle vezette „restaurálás" révén. Az újlaki Városi Múzeum kőfaragvány-gyűjteménye azonban fontos emlékeket tartalmaz ezekből az épületekből. Mindhárom templomból és különböző építési korszakokból találhatóak itt faragványok, ezáltal mintegy keresztmetszetét adják Újlak középkori építészettörténetének.4

A ferences templom

A ferences templom 20. század eleji restaurálása során a legértékesebbnek ítélt, szobrászi dísszel ellátott oszlopfőket és konzolokat kiemelték, és kettő kivételével Zágrábba szállították. A két Újlakon maradt darabot az újjáépített templomba visszahelyezték. Az értéktelennek ítélt, pusztán profilálással tagolt szerkezeti elemek nagy része eltűnt, de néhány darab felfedezhető a Városi Múzeum gyűjteményében, illetve a kastélyparkban.

A templom ablakaiból mindössze egyetlen bélletrétegkő maradt fenn. (1. kép) Ennek azonosítását az teszi lehetővé, hogy a templom restaurálása során az eredetiekhez hasonló profillal alakították ki az új ablakokat. Az eredeti darab tanúsága szerint az ablakok falazott rézsűs bélletének csak a belső része készült faragott kőből. A béllet rézsűjét kívül és belül lemeztag állítja meg. A belső keretet félnyolcszögű pálca képezi, amelynek külső oldalába hornyot vágtak az üvegezés elhelyezése érdekében. Az üvegezést furatokba helyezett szögekkel rögzítették. A profil a 13. század második felére jellemző, és alátámasztja a legkorábbi faloszlopfőkből is levonható következtetést a templom első építési periódusának keltezéséről.

1. Újlak, a ferences templom ablakkeretköve

Emellett még néhány falpillér-rétegkő azonosítható ebből a templomból. (2—4. képek) Ezek a két lemeztaggal kísért kétharmad henger profilú tagozatok nem egyeznek ugyan meg a jelenlegi falpillérformákkal - ma nincsenek meg a kísérő lemeztagok -, ez azonban csak a restaurálás pontatlanságának következménye: Hermann Bollénak a restaurálás során készített vázlatain, valamint a fennmaradt eredeti fejezeteken egyaránt megfigyelhetőek ezek a tagozatok.

2. Újlak, a ferences templom falpillérretegköve
3. Újlak, a ferences templom falpillérretegköve
4. Újlak, a ferences templom falpillérretegköve

14. századi faragványok

Újlakon több 14. századi faragvány található. Ezek származási helye jobbára nem állapítható meg biztosan. 14. századra keltezhető egy boltozati borda, amelynek körtetagját homorlatok fogják közre, a bordatő indítását pedig pálcatagok díszítik. (5-6. kép) E bordatípus rokonai a ferences templom egykori szentélyboltozatának bordái, ám azoknál a körtetagot is pálcatagok fogják közre. A múzeumban őrzött borda görbületi sugara kb. 480 cm, ami megegyezik a ferences templom szakaszátlóival, de nagyjából ráillik az Ágoston-rendi kolostor 1972-ben feltárt, kb. 7 m széles szentélyére is.5 Mivel a bordát ma is az Ágoston-rendi templom ásatásakor előkerült faragványok között őrzik, valószínűbb, hogy ahhoz tartozhatott.

Talán 14. századi három további faragvány, de ezeket sem pontosan keltezni, sem származási helyüket megállapítani nem lehet. Egy ablakmérmű darabja két összemetsződő ívvel az egyikben szekunder orrtaggal, az üveghornyot kísérő lemez feltűnően nagy szélessége miatt tűnik 14. századinak. (7-8 kép) Egy félkörtetagos lábazati párkány, meglehetősen kortalan, még a 15. században is feltűnő típust képvisel. (9. kép)

5. Újlak, Ágoston-rendi templom (?), 14. századi boltozati borda profilja 7. Újlak, ablakmérmű belső oldala
6. Újlak, Ágoston-rendi templom (?), 14. századi boltozati borda 8. Újlak, ablakmérmű belső oldala
9. Újlak, 14. századi lábazati párkány
10. Újlak, nyíláskeretből átfaragott medence
11 . Újlak, későgótíkus nyíláskeret-lábazat töredéke

Végül egy később medencévé durván átfaragott nyílás, talán kapukeret rétegköve érdemel említést. (10. kép) Kívül és belül rézsűs profil fogja közre az erősen sérült kerettagozatot.

15. századi faragvány

A 15. század második feléből egy nyíláskeret-lábazat töredéke található Újlakon. (11. kép) A két homorlat közé fogott, lemeztaggal kísért körtetag lábazati dobját gyémántmetszés díszíti. A lábazati dob rézsűre fut le. A 15. század második felében különösen az 1470-es évektől elterjedő lábazati forma ajtó és ablakkereteken egyaránt megtalálható. A töredék származási helye ismeretlen.

A plébániatemplom

A múzeumban őrzött kőfafagványok legnagyobb része Újlak középkori plébániatemplomához köthető. A templom alaprajzát 17. századi felmérésekről ismerjük. A Karlsruhéban őrzött térkép ábrázolásai meglehetősen pontosnak látszanak. (12. kép) Ez feltünteti a templom hat pillérpárját, a déli oldal sekrestyéjét és a nyugati homlokzat előtti építményt, feltehetően tornyot. A templom területén folytatott 1951-es ásatás mindenben igazolja a felmérés hitelességét. A templom északi felét ásták ki, előkerültek a nyugati torony maradványai és négy pillér is. Az ábrázolás és az ásatás alapján elég pontosan rekonstruálható a templom alaprajza. Az igen nagyméretű (61 m hosszú és 22 m széles), szentélykörüljárós épületet kerek lábazatú pillérek osztották három hajóra, oldalfalait támpillérek tagolták. A szentélyzáradék körítőfalai szabálytalan, nyújtott sokszög öt oldalával záródtak.6 A pillérsor záródására e források nem nyújtanak információt. A feltárás a nyugatról számított harmadik pillérpár vonalában a főhajóban, a negyedik pillérpár vonalában pedig az északi mellékhajóban tárt fel keresztfalakat. A mellékhajóban a keresztfal előtt egy oltár is előkerült. E falak talán egy lettner maradványai lehetnek.

E templomból több azonos típusú, durva mészkőből faragott ablakkeret-rétegkő (13-15. kép), köztük egy 95 cm-es görbületi sugarú, íves záradékelem is fennmaradt.7 (16. kép) E keretek vastagsága 87 cm. Amennyire a közölt alaprajzból megítélhető, ez lényegében megegyezik a templom falvastagságával. Az ablakkeretelemek igen gazdagon profitáltak, jellegzetes tagolóelemük a homorlattal összekapcsolt félkörtetag. A profil külső és belső oldala nem teljesen azonos, a külső valamivel egyszerűbb: itt az egyik félkörtetag helyett csak egy lemez jelenik meg.

A másik faragványcsoport két boltozat elemeit foglalja magába. Ezek a boltozati csomópontok 1972-ben, az Ágoston-rendi templom ásatása során kerültek elő. Ez a templom közvetlenül a plébániatemplom mellett, az utca túloldalán helyezkedett el. A boltozati elemeken megfigyelhető, hogy hátukat utólag hegyes vésővel durván lefaragták, tehát feltehetően lelőhelyük másodlagos: már a boltozat összeomlása után, a köveket átfaragva talán falazóanyagként használták fel, és ezért hordták el eredeti rendeltetési helyükről. Hogy az Ágoston-rendi templomhoz nem tartozhattak, azt a csomópontok alapján kiszerkeszthető boltozat mérete egyértelműen igazolja: az egyik bordatípuson mérhető 10 m körüli görbületi sugár semmi esetre sem alkalmazható a 7 m széles Ágoston-rendi templomra, viszont megfelel a plébániatemplom kb. 10 m-es főhajó-szélességének.8

Mint említettem, kétféle bordatípus szerepel az anyagban. (17-18. kép) Szoros rokonságban áll a két profil: a bordatő indításánál mindkettőnél homorlatba átforduló pálcatagozat helyezkedik el.

12. Újlak 17. századi térképe a templomok alaprajzával, Karlsruhe, Generallandesarchiv

Az egyik alsó része háromujjas, a másik kétszerhornyolt profilú, az alsó horonyban pálcával. A háromujjas típus 2 cm-el keskenyebb, mindössze 11,7 cm vastag. Ebből a típusból maradt fenn a nagyobb számú csomópont és ezeken lehetett mérni a 10 m körüli görbületi sugarat. A másik vastagsága 13,5 cm. E vastagságkülönbséget feltehetően az indokolja, hogy a kétszerhornyolt típusú bordákból álló boltozat bordahálója kevésbé volt sűrű, így az egy bordára jutó süvegfelület nagyobb volt, tehát a bordáknak nagyobb terhelést kellett viselniük.

13. Újlak, a plébániatemplom ablakkeretköve 15. Újlak, a plébániatemplom ablakkeretköve
14. Újlak, a plébániatemplom ablakkeretköve 16. Újlak, a plébániatemplom ablakkeretének íves záradékköve

A háromujjas bordatípusból egyetlen zárókő töredéke maradt fenn. (19. kép) A kisméretű, gyűrűs zárókőbe két borda fut be, amelyek egymással 80°-os szöget zárnak be. Fennmaradt három X csomópont is. Mindháromnál két egymással 100°-os szöget bezáró beérkező, és két a beérkezők vonalában folytatódó induló borda van. A három csomópont nem azonos magasságban helyezkedett el. A beérkező bordák illesztési felületének szöge a legmagasabban elhelyezkedőnél 95°, a középsőnél a továbbinduló borda szöge 103° (A/376) (20. kép), a legalsónál a beérkező borda szöge 110° (A/382). Mivel a beérkező, illetve a továbbindulók közötti szög 80°, így e bordacsomópontok rendszerébe jól illeszkedik a zárókőtöredék is. E csomópontok egyértelműen meghatározzák a boltozat felső részét, amely egy egyenletes, párhuzamos bordavezetésű, 80-100°-os szögű bordaháló volt.

17. Újlak, plébániatemplom, profilált kőfaragvány, Horvát 1992. nyomán 18. Újlak, a plébániatemplom boltozatának bordaprofiljai
19. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/391.)

További két csomópont a rombuszháló indításának sávjához tartozhatott. Az egyik egy Y csomópont. (21. kép) Itt a becsatlakozási szög az induló borda illesztési felületén 125°. A két felfelé induló borda alaprajzi szöge a rombuszháló 100°-os szögének felel meg, az alulról beérkező borda ezek szögfelezőjének vonalában helyezkedik el. Nagyjából ugyanebben a magaságban kellett elhelyezkednie a legösszetettebb, 6-os csomópontnak (A/380). (22-24. kép) Itt az induló bordák becsatlakozási szöge szintén 125° körül van.

20. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/376.)
21. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/383.)
22. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/380.)

Egy borda érkezik alulról, fölfelé pedig három indul, közülük a középső a beérkező vonalának folytatásaként, a két oldalsó a középsőtől 50-50°-ra. A beérkező bordára merőlegesen mindkét irányba egy-egy borda indul még látszólag vízszintesen, valójában enyhe ívvel: ezek a bordák egy-egy azonos magasságban elKelyezkedő csomóponthoz vezettek. Ilyen bordákat fogadó csomópont sajnos nem maradt ránk. Egy kis aszimmetria figyelhető meg a két vízszintes borda között, az egyik emelkedési szöge kissé magasabb. Ez minden bizonnyal a boltozat csekély szabálytalanságából adódhatott.

23. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/380.) 25. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/381.)
24. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/380.) 26. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/378.)
27. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont (A/378.)

A fölfelé induló két szélső borda 50-50°-os szöge jól illeszkedik a 100°-os rombuszhálóhoz, a középső, heveder irányú borda a boltozat szakaszolására vall.

Még szintén nagyjából ebben a magassági zónában lehetett egy következő fordított Y csomópont-típus, amelyből két példány maradt ránk (A/377, A/381) (25. kép), az induló borda illesztési felületének szöge itt is 125°. Ezen két borda érkezik alulról, egymáshoz viszonyított alaprajzi szögük 120°, és a szögfelezőjük vonalában egyetlen borda indul fölfelé.

Egy csomópont sorolható a boltozat alsó, vállhoz közeli részéhez (A/378). (26-27. kép) Itt az induló bordák becsatlakozási szöge 135°, az összes csomópont közül a leglaposabb. A csomópontba két borda fut be alulról. Ezek egymáshoz viszonyított alaprajzi szöge 75°. Felfelé három borda indul. A középső a beérkező bordák szögfelezőjének vonalában, a két szélső tőle 60-60°-ra indul. E csomópont és a két fent említett Y csomópont arra vall, hogy a boltozat vállközeli zónáját, a felső résztől eltérően, 60°-os rendszerre szerkesztették. Ezek a csomópontok közvetítették a fölső rész sűrű és egyenletes, 100°-os rombuszhálóinak bordáit a ritkábban elhelyezett támaszokhoz.

A csomópontok alapján meglehetősen nagy pontossággal kiszerkeszthető a boltozat, amelynek tizenkétféle csomópontjából nyolc típus ismert. (27. kép) Az így kapott boltozat arányai megfelelnek a plébániatemplom alaprajzáról leolvasható főhajó-boltszakaszok arányainak, és ha a leghosszabb út elvén szerkesztjük a boltozatot, vagyis hogy a válltól a zárókőig a leghosszabb bordaút alapján határozzák meg a borda görbületi sugarát - ami a középkori boltozatszerkesztés leggyakoribb módszere -, akkor a sugárnak 970 cm-nek kell lennie, ami meg is felel az egyik csomóponton mért 10 m körüli értéknek.

Van e típusból még egy csomópont, amely nem illeszthető bele ebbe a boltozati rajzolatba alaprajzi szögei miatt. A csomópontba két borda érkezik alulról, egymással 145°-os szöget bezárva, és két borda indul fölfelé egymástól 110°-ra, a beérkező bordáktól 52,5°-ra. Az induló bordák illesztési felületének szöge 135°, vagyis a csomópont meglehetősen alacsonyan helyezkedhetett el. Feltételezhető, hogy e csomópont a boltozatnak a mellékhajók fölé eső részéhez tartozott. Ha a mellékhajó szakaszok alaprajza fölé próbáljuk elhelyezni, akkor egy olyan boltozatot kapunk, amelynek fölső részét egysoros, 110-70°-os rombuszháló foglalja el, amelyet hármas bordacsokrok kötnek össze a támaszokkal.

A másik, kétszerhornyolt bördatípusból három csomóponttípus maradt fenn. A legmagasabban elhelyezkedő típus beérkező bordáinak becsatlakozási szöge 110°. Ez egy négyes csomópont, amely három bordát fogad alulról és egyet indít fölfelé. A középső beérkező bordától 60-60°-ra csatlakozik be a két másik, az induló borda pedig a középső érkező borda folytatásában helyezkedik el. E csomópont érkező bordáinak szögével jól egyeztethető a legalacsonyabban elhelyezkedő csomópont, amely pontosan megegyezik az előzőleg tárgyalt bordatípus legalsó ötös csomópontjával. (28.kép)

28. Újlak, a plébániatemplom hosszházboltozatának rekonstruált alaprajzi vázlata a fennmaradt
boltozati csomópontok jelölésével
29. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont

E két csomópont alapján egy, a főhajóboltozathoz hasonló, bár kissé egyszerűbb módon, mindössze hármas bordacsokrokkal indított, és a felső zónájában a parieri hálóhoz hasonló rajzolatot kiadó boltozati forma rekonstruálható. A bordatípus harmadik csomópontfajtája nem illeszthető a másik kettő által meghatározott rendszerbe. Ebből a fordított Y csomópontból két példány maradt fenn. (29. kép) Mindkettőnél az induló borda becsatlakozási szöge 120°. Alulról két borda érkezik, az egyik csomópontnál egymással 80°-os, a másiknál 85°-os szöget zárnak be. A fölfelé induló borda mindkét csomópontnál a beérkezők szögfelezőjének irányát folytatja. E csomópontok feltehetően a szentélyzáradék félnyolcszögét fedő félcsillag formációból származnak. Ez egyben arra is utal, hogy a kétfajta bordatípus a templom keleti és nyugati felének eltérő boltozatához tartozott. A keleti részt lazább bordahálójú, egyszerűbb rajzolatú boltozat fedhette, mint a nyugatit. (30. kép) A két boltozati forma csatlakozása csak egy erőteljesebb hevederívvel volt megoldható.

30. Újlak, plébániatemplom, boltozati bordacsomópont
31. Újlak, a plébániatemplom szentélyboltozatának rekonstruált alaprajzi vázlata a fennmaradt boltozati csomópont jelölésével
32. Újlak, a plébániatemplom ásatási alaprajza
33. Újlak,a plébániatemplom rekonstruált alaprajza

Esetleg ennek a darabjai lehettek azok az úgy látszik, mára eltűnt diadalív-kövek, amelyekről Diana Vukicevic-Samarzija említést tesz.9 A két boltozat különbségei nem jelentenek kronológiai, vagy műhelykülönbséget. A bordaprofilok és a bordarajzolat szoros rokonsága egyértelműen bizonyítja a szentély és a hosszház boltozatának egykorúságát és összetartozását. (32r-33. kép)

Figyelmet érdemelnek a bordacsomópontok tetejére vésett illesztési jelek, elsősorban a zárókő töredéken található arab 8-as szám. A bordaindítások illesztési felületén mindenhol mély, négyzetes csaplyukakat faragták, az ide helyezett csapok a bordák kicsúszását vagy elmozdulását akadályozták meg az építkezés közben.10

A plébániatemplom építészeti elrendezése, a szentély-körüljárós csarnoktér, a 14. század végén, 15. század elején jelent meg Magyarországon városi plébániatemplomokon: Pesten, álkörüljárós változata Szászsebesen és Brassóban. A 15. század közepén és második felében főleg az ország keleti felének meggazdagodó mezővárosaiban vált a plébániatemplomok kedvelt típusává. E csoportba tartozik a pontosan nem keltezhető gyöngyösi Szent Bertalan-, a debreceni Szent András- (1445)11 és a miskolci Szent István-plébániatemplom (1489).12 Dél-Magyarországon a típus eddig ismert egyetlen példája a szegedi Szent Demeter-plébániatemplom volt. Itt a korábbi, keleti toronypáros épülethez először egy csarnok-hosszházat és egy egyhajós hosszú szentélyt építettek, majd ez utóbbit lebontva háromhajós csarnokrendszerű kórus készült. Az új kórus alaprajza, keskeny ablakai a pesti plébániatemplom szentélyére emlékeztettek, de nyolcszögletű pillérei már 15. század végi keltezésre vallanak. Az 1920-as években lerombolt épület feltárója szerint az új kórus építésekor lebontották volna a régebbi csarnokhajót, ez azonban alig hihető, ugyanis 1501-ben még a hosszház oldalához épült hozzá a Lukács zágrábi püspök által alapított mellékkápolna.13 Az épülettípus külföldi analógiái széles körben elterjedtek a 14-15. században a Rajnától Lengyelországig, Brandenburgtól Bozenig, sőt Pienzáig.

Az újlaki plébániatemplom kőfaragványai több esélyt adnak a konkrét művészeti kapcsolatok felderítésére. A boltozati bordák profiljainak szoros analógiái az egykori Körös megyei Atyina [Vocin] ferences templomából ismeretesek (34. kép), amint erre Diana Vukicevic-Samarzija felhívta a figyelmet.14 Atyinán a ferences kolostor építkezései az 1490-es évek közepétől folytak, többek között Corvin János és II. Ulászló támogatásával. Az atyinai templom művészeti kapcsolatait monográfusa, Angela Horvat Csehországban, Benedikt Ried körében keresi.15 Szekér György vetette fel az atyinai építkezés és a visegrádi ferences kolostor II. Ulászló által, a 16. század első évtizedében végzett átépítésének esetleges kapcsolatát, a hasonló bordaprofilok, illetve a mindkét épületen meglévő térgörbe bordaelemek alapján.16 Az atyinai templomot az elmúlt évek jugoszláviai háborúja során lerombolták, így ma már nehéz véleményt alkotni a templom boltozatairól. (35-37. kép) Az épületnek a végleges elpusztítása előtt is csak a boltvállai és részben a homlokívei voltak meg. A fennmaradt és felmérhető boltválltöredék (38. kép), valamint az általam ismert fotó a hosszház boltvállairól mindenesetre nem igazolja, hogy itt térgörbe boltozat létezett volna.

34. Atyina, a ferences templom alaprajza a boltvállak alapján rekonstruált boltozattal
35. Atyina, a ferences templom nyugati kapujának béllet-profilja (Horvat 1992. nyomán)
36. Atyina, a ferences templom szentélyablakának profilja (Horvat 1992. nyomán)
37. Atyina, kőfaragványtöredék a ferences templom egyik szentélyablakából. A faragvány hátoldalán egy rontott profil maradt fenn.
38. Atyina, boltozati vállkő a ferences templom hajójából

Az ezekből kikövetkeztethető boltozat rendszere inkább egy egyszerűbb, két szakaszos csillaghálóra utal. Valamivel több, két boltváll maradt meg a templom nagyobbik déli kápolnájának boltozatából. (39-40. kép) Ez a hajóhoz igen hasonló rendszerű csillagboltozatról árulkodik. A szentély részben még ma is eredeti helyükön lévő, illetve a romokból kimentett és mérhető bordaindításai (41. kép), egy, az újlaki hosszház boltozatának felső részével rokon, párhuzamos bordavezetésű rombuszhálóra engednek következtetni, ami tulajdonképpen az újlaki szentély boltozati rendszerének gazdagított változata. (34. kép)

39. Atyina, boltozati vállkő a ferences templom nagyobbik oldalkápolnájából
40. Atyina, boltozati vállkő a ferences templom nagyobbik oldalkápolnájából
41. Atyina, a ferences templom szentélyboltozatának homlokívei és vállkövei

Az atyinai hajó bordaprofilja egyaránt rokon visegrádi és újlaki bordákkal is, a visegrádi káptalanterem és a templomszentély bordaprofilja csak igen csekély mértékben tér el a két újlaki bordatípustól. Az atyinai kerengő konzolai (42. kép) pedig igen szoros formai kapcsolatot mutatnak a visegrádi ferences kerengő konzolaival.17 A visegrádi boltozati alaprajzok kereszt, csillagháló, illetve térgörbe bordás szerkezetűek. Ám a visegrádi műhely köréből sem hiányzik a párhuzamos bordavezetésű rombuszháló: a visegrádi ferences kerengő boltozatát építő műhely készíti a nógrádi Alsópetény plébániatemplomát, ahol a szentélyboltozatot Szekér György egyszerű rombuszhálóként rekonstruálta.18

Az atyinai ferences templom faragványai még egy részletben hozhatóak összefüggésbe az igen töredékesen ismert újlaki anyaggal. Atyinán több helyen, így a szentély ablakainak külső oldalán, a sekrestyeajtón és a nyugati kapuzaton is feltűnik egy jellegzetes, két homorlat közé fogott lemeztag, amelyet önálló, saját lábazattal ellátott tagozatként fogtak fel. Ennek a megfelelőjét megtalálhatjuk az újlaki plébániatemplom ablakainak külső oldalán is, az atyinai profilokéhoz nagyon hasonló elhelyezésben.

Az Újlak - Atyina - Visegrád által körvonalazódó körhöz kapcsolható egy másik Körös megyei emlék, Racsa [Nova Ráca] Szűz Mária-templomának (43-44. kép) toronyaljában fennmaradt késő gótikus boltozat.19 (45-46. kép) Racsát 1457-től az Újlakiak birtokolták,20 Újlaki Lőrinc még 1507-ben is igazolhatóan a vár és a mezőváros ura volt.21 Az 1720-ban barokkizált gótikus eredetű plébániatemplomban szinte teljes épségben megőrződött a toronyalj kápolnájának csillagboltozata.22 A boltozat háromujjas bordaprofilja rokon az atyinai, az újlaki és a visegrádi háromujjas bordákkal,23 és mindhárom épület boltozatát jellemzik a Slaskie, plébániatemplom.26

42. Atyina, konzol a ferences kolostor kerengőjéből
43. Racsa, plébániatemplom
44. Racsa, a plébániatemplom tornya
45. Racsa, a plébániatemplom toronyaljának boltozata

Az újlaki boltozat másik jellegzetessége, a párhuzamos bordavezetésű rombuszháló, amelyet megtört vonalú bordakötegek kapcsolnak a támaszokhoz, meglehetősen széles körben elterjedt Közép-Európában. Megtaláljuk a példáit például Szászországban (Pirna, Marienkirche, 1540 után),27 Svábföldön (Nurtingen, 1470; Marktgröningen 1472), Morvaországban (Brno, Szent Jakabtemplom, 1465-1480; Olomouc, Szent Móric-templom, 1483) Csehországban (Nové Hrady, templomszentély, 1510 körül;28 Hofice na Sumavé, Szent Katalin-templom, hosszház;29 Dolní Dvoristé, Szent Egyed-templom, főhajó, 150730). Az újlaki hosszház mellékhajó-boltozatának szintén megtalálható a párhuzama Csehországban (Malonty, 1510 körül).31 Az említett csehországi emlékek mind egymás közvetlen közelében, Dél-Csehországban, Cesky Krumlov körzetében, a Cesky Krumlov-i páholy hatáskörében, a Peter von Rosenberg hatalma alatt álló területen találhatóak.32 Ugyanez a Cesky Krumlov-i kör kapcsolható az atyinai boltozatokhoz is. Bár az atyinai hajóboltozat alaprajzi rendszere leginkább egy 1461-1471 közé keltezett kelheimi boltozathoz hasonlíthatott,33 ám e boltozattípus rokonait megtaláljuk Cesky Krumlov minorita kolostorának 1491 körül boltozott kerengőjében,34 továbbá a már említett Dolní Dvoristé-i Szent Egyed-templom mellékhajóboltozatán is. E két dél-csehországi boltozat más irányból rokonságba hozható az újlaki mellékhajó analógiájaként már szintén említett Malonty boltozatával.

A racsai toronyalj boltozatának kapcsolatait szintén Csehország felé kereshetjük. E boltozat alaprajzi formájának sajátossága, hogy a szabályos nyolcágú csillagforma nem a négyzetes tér sarkaira, hanem oldalfalaira támaszkodik, ezáltal a falakat egy középső szélesebb és két szélső keskenyebb szakaszra osztja. Ez a különleges alaprajzi megoldás Csehország 14. század végi építészetében terjedt eL A racsai boltozattal szinte teljesen azonos alaprajzi formát találunk a Jindrichúv Hradec-i minorita kolostor 1380 körül beboltozott káptalantermén, de közeli rokona a plzeni ferences kolostor szintén 1380 körüli káptalanterem-boltozata is. Valamivel gazdagabb alaprajzi megoldást mutat a Kutná Hora-i Olasz Udvar kápolnájának 1400 körül készült boltozata.35 E korai cseh boltozatok jellemzője, hogy valójában nem csillagboltozatok, ugyanis a középpontban oszlopra támaszkodnak, tehát - a Kutná Hora-i kivételével -háromsüveges boltszakaszokból lettek kialakítva. Az ilyen háromsüveges boltozati alaprajzok csillagboltozattá való alakításának azt a módját, hogy a középső támasz helyére zárókő kerül, már Peter Parler is alkalmazta 1355 körül a prágai Szent Vitus-székesegyház sekrestyéjében. Ugyanilyen szerkesztési elvvel vezethető le a racsai boltozat a több mint száz évvel korábbi csehországi előzményekből.

Ezek az analógiák mindenképen felhívják a figyelmet a magyarországi késő gótika cseh kapcsolataira is. A fentiek ugyanakkor kétségtelenül bizonyítják az újlaki plébániatemplom 1500 körüli keltezését. Ez nem csak a boltozatra, hanem az ablakkeretekre, és ezáltal feltehetően az egész épületre vonatkoztatható. Újlaki Lőrinc herceg politikai szereplését 1490-ben Corvin János híveként kezdte, ezért szembekerült II. Ulászlóval, aki 1494-ben Újlakot is elfoglalta tőle.

Újlaki 1495-ben kénytelen volt meghódolni a király előtt, aki elkobozta birtokait. A királlyal csak 1498-ban békült ki véglegesen, és ekkor indulhatott meg karrierje. 1518-ban elnyerte az országbírói méltóságot, amelyet haláláig, 1524-ig megtartott. Mivel fia gyermekként halt meg, családjának ő volt az utolsó férfitagja. Rezidenciája plébániatemplomának pompás kiépítésére minden bizonnyal csak 1498 után volt módja.

Az újlaki plébániatemplom monumentális és pompás épülete a középkori Délvidék egyik legvirágzóbb korszakának méltó emléke. E virágkort azonban gyorsan követte a totális pusztulás. Ma már csak a régészet eszközeivel, apró töredékekből, csekély falcsonkokból rakhatjuk össze e korszak mozaikképét, de bármilyen nehéz is e vállalkozás, meg kell tennünk, mert nélküle a késő középkori Délvidék képe nemcsak hiányos, de alapvetően hamis is lenne.

46. Racsa, a plébániatemplom toronyaljának boltozata

JEGYZETEK

  1. Köszönettel tartozom az újlaki Városi Múzeum munkatársainak és Kollár Tibornak, amiért munkámat minden lehetséges eszközzel segítették.
  2. Az Újlakiak vára a falakkal kerített belső várost és a külvárost elválasztó domb-nyergen épült. A 18-19. századi átépítések ellenére falai nagyrészt mai is állnak. Ezek és a 17. századi felmérések alapján megállapítható, hogy négyzetes, középudvaros épület volt, amelyet északról és délről biztosan, de talán keletről és nyugatról is palotaszárnyak öveztek. Az északkeleti sarokban egy, az újkori átépítésektől mentesen maradt falszakaszon egy emelet magasságig tanulmányozható a gótikus épület szerkezete. A vastag, téglából épült fal belső oldalán a földszinten és az emeleten egyaránt csúcsíves boltozat-homlokív lenyomatok láthatóak. Ezek valamilyen borda nélküli, vagy legalábbis falborda nélküli kereszt-, esetleg annál bonyolultabb boltozati szerkezetre engednek következtetni. Az emeleten nagyméretű, kifelé néző, eredetileg talán keresztosztós ablak befalazott ülőpadkás fülkéje figyelhető meg. A szabályos négyzetes alaprajz, a boltozatos térképzés és a kifelé néző, hatalmas, reprezentatív ablak azoknak a jellegzetes 15. századi főúri rezidenciáknak a típusába sorolják az épületet, amelyek közé Filippo Scolariozorai, vagy az Újlakiak másik, várpalotai vára is tartozik.
  3. A városfal szemmel láthatólag legalább két periódusban épült. A legkorábbiaknak a déli oldalon álló, diagonálisan elhelyezett, erőteljes, négyzetes tornyok tűnnek. A délkeleti tornyon fennmaradt kétosztatú, egyenes szemöldökű, élszedett profilú ablak 15. század közepi építkezést sejtet. Feltehetően ekkor a téglatornyokat még csak palánkok kötötték össze, hasonló módon ahhoz, ahogy a Schedel-világkrónika metszete mutatja be a törökök által 1471-ben épített Szabács várát. Később épültek fel Újlak téglafalai. E falak világosan elvárnak a négyzetes tornyoktól, viszont együtt épültek a félköríves tornyokkal. Építésük talán összefügg a város 16. századi eleji második virágkorával, amely során, mint alább látni fogjuk, egyéb jelentős építkezések is folytak.
  4. E kötetben Diana Vukicevic-Samarzija tanulmánya részletesen foglalkozik a középkori Újlak műemlékeivel, jelen dolgozat mintegy illusztráció és apró kiegészítés lehet az ő nagyívű áttekintéséhez.
  5. Vukicevic-Samarzija, Diana: Sakralna goticka architektura u Slavoniji. Zagreb, 1986.96. kép.
  6. Vukicevic-Samarzija 1986. (5. jegyzetben i. m.) 95. képen, illetve a szerző jelen kötetben megjelent tanulmányában közölt ásatási rajz meglehetősen vázlatos, de az kideríthető belőle, hogy a feltárás szabálytalan, kisméretű kutatóárkokkal folyt, jobbára a falak mentén és az épületnek csak kis részére terjedt ki. Úgy tűnik, a falak bemérésénél kisebb-nagyobb pontatlanságokkal is számolni kell, ami minden bizonnyal a kutatóárkos feltárási módszer rovására írható. Ugyanis ha a rajz szerinti szentélyzáradék alapján határozzuk meg a templom tengelyét, akkor a templom nyugatról számított harmadik (a feltártak közül a második) pillére déli párdarabjának éppen oda kellene esnie, ahol a rajz szerint egy ásatási szelvény volt, ám ebben a szelvényben csak a padló és egy keskeny keresztfal került elő. Valószínűleg a szentélypoligon felmérésében kell a hibát keresnünk, ugyanis a keskeny falak mentén húzott kutatóárokban aligha volt lehetősége a feltárónak hajszálpontos mérésekre, és itt minimális szögeltérés is jelentős torzulásokat eredményezhetett.
  7. E faragványokat Diana Vukicevic-Samarzija a jelen kötetben megjelenő tanulmányában a plébániatemplom köveinek tartja. Az általa említett „diadalív" maradványait én nem tudtam azonosítani a helyszínen.
  8. Feltűnő az is, hogy az ásatásból előkerült kövek között egyetlen vállkőtöredék sincs, csak csomópont-elemek. Ez lehet annak következménye is, hogy amikor e köveket elhurcolták a plébániatemplom romjai közül, a falak a vállkövekkel még álltak. Óvatosságra int azonban az ilyen következtetésekkel szemben az a tény, hogy egyszerű boltozati bordák sincsenek a gyűjteményben, márpedig nehéz elképzelni, hogy egy boltozatból kizárólag csomópontok kerüljenek elő, akár elsődleges, akár másodlagos lelőhelyről is származnak a kövek. Valószínűbb az a feltételezés, hogy a leletanyagot selejtezték, és a kevésbé lényegesnek ítélt bordákat nem gyűjtötték be. Ez komoly nehézséget jelent, ugyanis bordagörbületet legpontosabban az egyszerű bordákon lehet mérni. A csomópontok közül mindössze egy volt alkalmas görbületmérésre, a két illesztési felület szöge alapján.
  9. Zorislav Horvat 1992-ben közölt egy erősen töredékes profilt az újlaki kastélypark kövei közül (Horvat, Zorislav: Katalog gotickih profilacija. Arhitekture kontinentalne Hrvatske. Zagreb, 1992.115. ábra), de mi ezt már nem találtuk meg. Ő ablakkeretként egészítette ki. Stílárisan szorosan kapcsolódik az általa közzétett profil a többi késő gótikus ablakkeretkőhöz, de tagozatai mások, és vastagsága is kisebb. Elképzelhető, hogy Diana Vukicevic-Samarzija ezt a típust tartja diadalív-rétegkőnek. A közölt profil töredékessége miatt nem állapítható meg eredeti funkciója.
  10. Hasonló csaplyukak más 1500 körüli boltozat elemein is megtalálhatók, így például a pécsi székesegyház 1505 körül épült boltozatának bordáin, ahol az egyik lyukban fennmaradt az eredeti facsap is.
  11. Az 1802-es tűzvészben elpusztult Szent András-templom falmaradványait ma a református Nagytemplom őrzi. Az átépítés előtti felmérési rajz összevetve egy 1626-os levéllel, amely a templomban 12 oszlopot említ, arra vall, hogy az épület eredetileg álkörüljárós csarnoktemplom volt. Az 1564-es tűzvészben elpusztult boltozatnak csak egy Agnus Dei-vel díszített, provinciális faragású záróköve maradt fenn. Az ezen olvasható 1445-ös évszám a templom építésének korát keltezi. Ld. Módy György: A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban. Debrecen 1290-1390 között. Debrecen, 1984.
  12. A ma is jórészt középkori formájában álló épület datálásához kiváló adatok állnak rendelkezésre. 1489-ben adott ki a város egy építési engedélyt a templom északi oldalához építendő Szűz Mária kápolnára Kovács Istvánnak és Temesváry Mihály plébánosnak, akik közül az utóbbi a „Szt. Istvánról elnevezett templomunkat az alapoktól az előbb mondott kápolnával velünk együtt tervezte és építeni, rakni kezdte". A templom belsejében előkerült egy töredékes festett felirat is, amelyet szintén 1489-ben, a fent idézett oklevél ki adásának a napján festettek, és feltehetően a templom építési felirata volt. A 15. század végi templom egy korábbi épület helyére épült, amelyből csak a nyugati tornyot hagyták meg. A torony mellékét kápolnát helyeztek, és egy nyugati karzatot is emeltek. A templom egységes terű szentélykörüljárós csarnokteréhez a északi oldalon egy emeletes sekrestye, minden bizonnyal az oklevélben említett Szűz Mária-kápolna csatlakozott. Az északi és a déli oldalon erőteljes körte és hengertagokkal profilált, gyémántmetszéses lábazatú, szamárhátíves kapuzatokat nyitottak. A belső tér boltozata és eredeti pillérei egy 1544-es tűzvészben elpusztultak. Ld. Novotny Gyula: Az avasi templom. 2. jav. kiad. Miskolc, 1985.
  13. Cs, Sebestyén Károly: Szeged középkori templomai. Szeged, 1938.27-68.
  14. Ld. Diana Vukicevic-Samarzija tanulmányát a jelen kötetben.
  15. Hovat, Andela: Növi pogledi na goticku crkvu u \focinu. In: Rad Jugoslavenske Akademije Znanosti i Umjetnosti. knjig. 360. Zagreb, 1971.13-18.
  16. Buzás Gergely - Laszlovszky József- Vapp Szilárd - Szekér György - Szőke Mátyás: A visegrádi ferences kolostor In: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Tanulmányok. Szerk. Haris Andrea. Bp., 1994.299.
  17. Buzás - Laszlovszky - Vapp - Szekér - Szőke 1994. (16. jegyzetben i. m.) 292.: 11. ábra.
  18. Buzás - Laszlovszky - Papp - Szekér - Szőke 1994. (16. jegyzetben i. m.) 293.16/a. kép.
  19. Kollár Tibornak tartozom köszönettel, amiért felhívta a figyelmemet Racsára és a rá vonatkozó szakirodalomra.
  20. Csonki Dezső: Körösiriegye a XV-ik században. Bp., 1893. 23.
  21. Dobronic, Lelja: Posjedi i sjedista templara, ivanovaca i sepulkralaca u Hrvatskoj. RAD 406. Zagreb, 1984.27.
  22. Sekulic-Gvozdanovic, Sena: Wehrkirchen in Kroatíen. Zagreb, 1994. 123-125.
  23. Horvát 1992. (9. jegyzetben i. m.) 88. 88. ábra
  24. Az építkezésre vonatkozó történeti forrásokat közli Balogh Jolán: A művészet Mátyás király udvarában. Bp., 1966.1. köt. 179-181.
  25. A magyar művészettörténet-írás hagyományosan szász-sziléziai erdetűnek nevez egy a késő Mátyás-korban megjelenő késő gótikus stílusirányzatot (F. Tóth Rózsa: Gótikus kőfaragó műhely Mátyás korában. In: Budapest Régiségei, 18. Bp., 1958.365-382.; Marosi Ernő: Mátyás király székesfehérvári sírkápolnája. In: Székesfehérvár Évszázadai, 2. Középkor. Szerk. Kralovánszky Alán. Székesfehérvár, 1972. 169-184.) Valójában ezen emlékek sziléziai, szászországi kapcsolatait nem sikerült egyértelműen bizonyítani. A szóbanforgó stílus legkorábbi keltezhető emléke a kolozsvári plébániaház egyik 1477-es feliratú ajtaja. E stílus elterjedésének központja Erdély, ahol a 16. század közepéig élt, de emlékeit megtaláljuk Krakkótól Moldváig egy egész délkelet-európai sávban. Budai, pesti, székesfehérvári megjelenése meglehetősen elszigetelt, és feltehetően a kincstár Erdélyben végzett építkezéseiről vezethető le. A 16. század elejének egy új stílusáramlatába egy másik kör sorolható: a siklósi várkápolna szentélye, a budai Szent Miklós dominikánus templom tornya, a sárospataki plébániatemplom Perényi Péter-féle átépítése. Ezek stíluskapcsolatai már egyértelműen Szászországra utalnak (a siklósi és budai függönyíves ablakok párhuzamai a meisseni Albrechtsburgon, a sárospataki oldalkarzat és alaprajzi megoldás a hallei Marienkirchen, az oldalkarzatok többek között Freiberg dómján, valamit Scheeberg és Annaberg plébániatemplomain találhatóak meg).
  26. Architektúra gotycka w Polsce. Red. Teresy Mroczko, Mariana Arszyfiskiego. Warszawa, 1995. Vol. II. Katalog zabytkov. 306, 421, 506. képek.
  27. Geschichte der deutschen Kunst 1470-1550. Architektur und Plastik.Hrsg. von Ernst Ullmann. Leipzig, 1984.146.
  28. Mencl, Václav: Ceské stfedovéké klenby. Praha, 1974. 90.; Déjiny ceského vftvarného uméní. Od pocátkű do koncé stíedovéku. I. Red. Josef Krása. Praha, 1984. Vol. 1/2. 520. (Jirina Horejsí).
  29. Déjiny ceského vytvarného uméní. (28. jegyzetben i. m.) 521.: 375. kép.
  30. Déjiny ceského vytvarného uméní. (28. jegyzetben i. m.) 522.: 376. kép,76. ábra (Jifina Horejsí).
  31. Mencl 1974. (28. jegyzetben i. m.) 89.
  32. Gotik in Böhmen. Hrsg. von Kari M. Swoboda. München, 1969. 335-336. (Götz Fehr); Homolka, Jaromír - Krása, Josef - Mencl, Václav - Pesina, Jaroslav - Petrán, Josef: Pozdné gotické uméní v Cechách (1471-1526). Praha, 1984.155-160. (Václav Mencl).
  33. Mencl 1974. (28. jegyzetben i. m.) 84.
  34. Mencl 1974. (28. jegyzetben i. m.) 89.
  35. Mencl 1974. (28. jegyzetben i. m.) 70-71.

 

   
Előző fejezet