Előző fejezet

TAKÁCS IMRE

Egy eltűnt katedrális nyomában

Újabb töredékek a 13. századi kalocsai székesegyházból

 

Európa 1200 körüli építészetét aligha illethetnénk élesebb ítélettel, mint Petrus Cantoris (Pierre de Chantre) , a 12. század végén párizsi püspökké lett klerikus, aki szerint kortársait az építés ellenállhatatlan szenvedélye, a libido aedificandi kerítette hatalmába. A különös diagnózis mintája és nem titkolt forrása Clairvaux-i Bernát rigorózus művészetkritikája. Lényege abban áll, hogy az építők és építtetők megtagadva a régiek üdvös egyszerűségét, mérték tekintetében túlzó, kivitelezésben pazar pompájú palotákat és templomokat emelnek - egyenesen az égig. A puritán elveket valló szerző felháborodásában a korabeli épületeket a kapzsiság örök jeleinek és emlékműveinek (signumet memoriale aeternum avaritiae) nevezi. Az eltúlzott épületmagassággal szembeni kitételei a korszak csodálatra érdemes székesegyházaira, közöttük saját metropolisza, Párizs katedrálisára, továbbá talán Laon és Chartres legfeljebb csak elkezdett, új püspöki templomára vonatkozhatnak. Az építészet Petrus Cantoris szemében maga a csábítás és a bűnre vezető alkalom, sőt egyenesen az emberi lél e k bűnbeesett, beteg állapota, a morbus aedificandi.1 Az építészet volna ezek szerint a leginkább spirituális művészeti stílus, a gótika születési helyén a hiúság és a hitetlenség súlyos vétkének szinonimája? Annak ellenére, hogy a szerző szent haragja a 12-13. század szakrális építészetének legjelentősebb teljesítményét, a gótikus katedrálisépítészetet is célba veszi, nem vitatható el tőle a valóság megfigyelésében tanúsított bizonyos éleslátás, amelynek alapja a kor szinte versengéssé fajult érdeklődése a hajmeresztő méretek, különösképpen a templomterek felmagasítása iránt. Zord szavaival szemben a valóságot sokkal inkább a gótikus építészeti ideál, az új stílus feltartóztathatatlan, vidám és optimizmust sugárzó diadalmenete jellemzi. A jelenség más, egykorú szerzőkből éppen ellenkezőleg őszinte lelkesedést, magasztaló jelzőket váltott ki. A Gesta pontificium Autissidorensium bejegyzéseit 1215 körül író Guillaume de Seignelay nem az építtetők mértéktelen és világias hiúságának, hanem a népek lángoló buzgóságának (devotio populorum) tulajdonította a tetszetős, új építési mód (elegantior species novitatis), az új építészeti stílus (nova structura) sikerét a burgundiai Autunben. 2

Ezt az eleven művészeti térképet tehetséges építőmesterek, lázas igyekezettől fűtött építőműhelyek, egymással versengő, ambiciózus építtetők és megbízói közösségek népesítik be. A mozgalmas kép annak a folyamatnak felel meg, amelyet a művészettörténet a gótikus építészet kialakulásaként és Európaszerte kimutatható térhódításaként ír le. A 13. század első harmadában Strassburg, Magdeburg, Bamberg, és az ausztriai Klosterneuburg majd Trier, Marburg, Naumburg és Köln jelzi a franci a katedrális-páholyok, közöttük is főként az 1194 óta épülő chartres-i, a z 1211-ben megkezdett reimsi és az 1220-ban elkezdett amiens-i székesegyház építőműhelyének befolyását, vagy - Petrus Cantorius szavával élve-e jelentős művészeti központok superfluitását.

Királyfej Kalocsáról, Magyar Nemzeti Galéria (Ltsz. 53.364)

Építészeti, szobrászati és ötvösművészeti emlékek vizsgálata és írott források egybevetése igazolja, hogy a III. Béla (1172 - 1196) és fiainak, Imre királynak (1196-1204) és II. Andrásnak (1205 - 1235) uralma idején, e mintegy két emberöltőnyi időszak alatt szoros művészeti kapcsolatok fonódtak a magyar királyság és a gótikus művészet francia forrásterületei között. Nyilvánvaló, hogy a kapcsolatokban esetenként a „természetes" stilushagyományozódás és elegyedés viszonylag hosszú folyamatai zajlottak le, de nem egyszer gondolnunk kell a közvetlen, személyes érintkezésre is. 3 A számításba vehető építkezések hátterében támogatóként vagy közvetlen megbízóként rendszerint a királyi család valamelyik tagja, vagy az udvarhoz közel álló építtető kegyúr tűnik fel. Az esztergomi palotakápolnának - amely az Imre király 1198-as oklevélben befejezetlenként említett királyi palota tartozéka - laoni és párizsi kapcsolatrendszerét jól körvonalazta a hazai művészettörténetírás, s legfontosabb állításai kedvező fogadtatásra találtak saját körein kívül is. 4 A 13. század elején újjáépülő királyi bencés apátságok, Pécsvárad, Somogyvár és a legjelentősebb monasztikus központ, Pannonhalma közös vonása a francia gótikus építészet szerkezeteinek és formáinak recepciója, amelyet Pannonhalmán a templom építésének utolsó fázisában, az 1220-as években a legmodernebb gótikus stílusirányzathoz való hozzáidomulás, és minden valószínűség szerint Champagne-ból jött mesterek működése koronáz meg. 5 A szintén királyi alapítású (1184) pilisi ciszterci apátság közelmúltban felszínre került épületdíszítő faragványainak stílusa valamilyen módon a közelben fekvő Esztergomra mutat, de még inkább kapcsolódik ahhoz a szélesebb körű helyi emlékcsoporthoz, amelynek legimpozánsabb képviselője Kalocsa második székesegyháza volt. 6

1. A kalocsai székesegyház alaprajza Henszlmann Imre 1869-es kutatásának alapján, az első székesegyház rekonstruált alaprajzával és a
második székesegyház boltozatán a khipotetikus rekonstrukciójával (Henszlmann 1873. nyomán)

Ez utóbbi templom előfutáráról, a 11. század elején alapított püspökség első székesegyházáról meglehetősen keveset tudunk. 7 A legkorábbi kalocsai székesegyház alaprajzi kiterjedéséről és helyéről Henszlmann Imre 1869-es ásatása és főként Foerk Ernő 1907-től 1912-ig tartó épületrestaurálási munkái nyomán vannak ismereteink, díszítéséből és berendezéséből mai megítélésünk szerint semmi nem maradt fönn. 8 (1. kép) Henszlmann ásatásai nyomán derült fény arra is, hogy a ma álló, 18. századi épület falaiban és azok közelében, a föld alatt - befoglalva, vagy visszabontva - egy második középkori templomnak igen jelentős maradványai rejtőznek. Az első épület hossztengelye a ma álló barokk templométól - és a vele együtt az azzal azonos tengelyű, második középkori székesegyházétól - mintegy 30 foknyival eltért A korai székesegyháznak a barokk épületen kívül (a tengelyeltérés miatt a déli oldalhomlokzat előtt) kiásott nyugati alapfalmaradványait, ezt a meglehetősen zavaros konglomerátumot Foerk hitelesítő kutatásai és az azok nyomán alkotott rekonstrukciós javaslatai módosították: a fa lmaradványok lehetséges értelmezései nyugati építmény (négyszögű előcsarnok, talán valamilyen ellenszentélyes alaprajz?) létezésére engednek következtetni. (2. kép) Foerk Ernő felmenő falakat is megfigyelt ezen a részen, amelyeket váltakozva kő- és téglasorok alkottak, emlékeztetve bizonyos mértékig a 11. század végén alapított somogyvári bencés apátság templomán megfigyelhető építési technikára. 9

2. A kalocsai első székesegyház Foerk Ernő által feltárt fal
maradványai (Foerkl915. nyomán)

Belül, a padlóburkolatban római téglákat is megfigyelt. Valószínűnek látszik, hogy nem egyha jó s tér volt ez az első kalocsai templom, hanem viszonylag tágas főhajó és aránylag keskeny oldalhajók alkották a hosszházat, amelyhez egyetlen, a középhajó szélességével egyező méretű tágas apszis tartozott. A szentély előtt, a főhajó tengelyéhez igazodó főpapi sír került elő Foerk kutatásai során, amelyet a viszonylag gazdag melléklet alapján nem tarthatunk régebbinek a 12. század második fe lénél, vagyis az első épület a századfordulót közvetlenül megelőző évtizedekben még bizonyosan funkcionált. 10 Más oldalról ugyanerre az építéstörténeti következtetésre vezet a főpapi sír foglalataként feltárt, táblákból összeállított kőláda vörösmárvány anyaga is, amelyet ismereteink szerint a 12. század utolsó negyede előtt nem bányásztak Magyarországon. 11

Nem tudjuk, miért vált szükségessé az első székesegyház lebontása. Tekintettel arra, hogy az új épület alaprajzi méretei minden irányban felülmúlták az előzőét, és a két épület tájolásában a már említett, jelentős eltérés mutatkozik, az új székesegyház szentélyfejét, kereszthajójának körfalait, északi oldalfalát és nyugati homlokzatát is fel lehetett építeni - a szentélyt akár be is lehetett boltozni - úgy, hogy mindeközben a régi székesegyház funkciója zavartalan maradt. Erre a második középkori épületre vonatkoznak azok a beszámolók, amelyek tanúsítják, hogy az - ha sérülten és romosan is - megérte a török kor végét. 12 A romról utoljára Bél Mátyás adott hírt 1737-ben. Ekkor már javában folyt a barokk szentély falainak emelése, vagy amint az építtető, Patachich Gábor érsek - nem teljesen alap nélkül - a munkát nevezni szerette, az ősi székesegyház „restaurációja" cum splendore et decore maximé.13 A Notitia szerzője Kalocsa nevének eredetével kapcsolatosan hosszasan időz egy bizonyos Matolay János kortárs szemtanú leírásánál, aki a római kolosszusok és Kalocsa nevének hasonlóságát ízlelgetve számunkra módfelett értékes adattal szolgál. Szokatlan nagyságú („két öles"), ledőlt oszloptöredékekről számol be, amelyeknek anyaga sötét színű, kemény kő, formájuk hengeres (opere rotundo). A szóbeszéd ezekről az oszlopokról tartotta azt, hogy a rómaiak kolosszusai (statuas colosseas) voltak, és Kalocsa városa természetesen ezekről kapta nevét. Bél Mátyás informátora azonban nem osztja ezt a hiedelmet, hanem úgy véli, hogy a szóban forgó oszlopok csakis a „Szent István király által alapított templom töredékei" lehetnek, minthogy éppen a mondott épület romjainál fekszenek. Mindazonáltal nem zárja ki azt sem, hogy a szent király valóban a rómaiak építményeiből hozatta el a kolosszális kőoszlopokat. 14 Feltűnő mindeneset re, hogy a beszámoló egyértelműen hengeres oszloptörzsekről, és nem összetett kötegpillérek rétegköveiről beszél. A kalocsai székesegyház 1700 körüli épületromjánál megfigyelt hengeres oszloptörzseket olyan művészettörténeti forrásadatként kell kezelnünk, amelyet azóta sem régészeti megfigyelés nem regisztrált, sem kőtöredék nem igazolt, kétségbe vonni azonban nincs okunk. Arra egyébként, hogy a római építményből elhurcolt és a középkori templom építésénél felhasznált kövekre gondoljon szerzőnk, az oszlopok nagyságán és formáján kívül is bőségesen találhatott okot, ha a 18. század eleji Kalocsán körülnézett. Számos más antik töredék között láthatott például egy nagy becsben tartott, római szarkofág-oldallapot és egy sírfeliratot tartalmazó kisebb követ, mindenekelőtt miként mai is lá t ható, a 18. századi érseki palota földszinti folyosóján lapidáriumszerűen falazták be. A szarkofág-dombormű Henszlmann Imre figyelmét is felkeltette. 15

A korai székesegyház újjáépítését a leginkább elfogadható feltevés szerint az Andechs-Meráni házból való Berthold érsek, II. András király sógora indíthatta el, aki 1207 és 1218 között ült Kalocsa érseki székén. 16 A megrendelő itt is szoros rokoni szállal kötődött az uralkodó dinasztiához és maga is egy sor fontos kormányzati hivatalt töltött be 1213 előtt. A második kalocsai székesegyház építésének története tehát nem választható el III. Béla fiainak, különösen II. Andrásnak családjától, közelebbről az Andechs-Merániak szerencsétlen magyarországi pályafutásától. Berthold 1206-ban bambergi prépostként tűnt fel, ahol ekkor már három éve fivére, Ekbert volt a püspök. 1207-ben a magyar király támogatottjaként nyerte el rangban a második magyar egyházi méltóságot, a kalocsai érsekséget, annak ellenére, hogy III. Ince pápa határozott nemtetszését nyilvánította az ügyben. A pápa, miután a tanulás címén Itáliában „kóborló" újdonsült érseket egyszerűen hazaküldte Magyarországra, 1209-ben II. András királynak szemrehányóan írta, hogy „a mesterek mesterévé tette azt, aki a tanítványok tanítványa lehetne csak." 17 Tevékenysége az első években a források szerint elsősorban az udvarhoz, nővére, Gertrudis királyné környezetéhez kötődik: 1209-től a horvát-dalmát bán, 1212-ben és a következő évben az erdélyi vajda címét szerezte meg. Időközben éveken keresztül a magyar királyság területén nyert menedéket a királygyilkossággal gyanúsított Ekbert püspök. 1213 őszén, a Gertrudis ellen elkövetett merénylet után Berthold érsek - aki a jelek szerint maga is a gyilkosság színhelyén tartózkodott - a királyné kincseit magához véve külföldre menekült, ahonnan csak a pápa felszólítására tért vissza. 1217-ben testvéreivel, Ottó őrgróffal és Ekbert püspökkel együtt csatlakozott II. András Szentföldre induló hadaihoz.

1218-ban, Aquileia pátriárkai székét elfogadva végleg elhagyta Magyarországot. 18

Nem lehet pontosan tudni, hogy mikor fogtak bele a kalocsai székesegyház újjáépítésébe, Berthold életrajzi adatai mindenesetre az 1210 körüli építéskézdetet valószínűsítik. Korábban az itáliai „kóborlások", később családtagjainak szerencsétlen ügyei, menekülése és pozícióinak elvesztése teszi valószínűtlenné a nagy munka megindítását. Az építkezéssel - valószínűleg a befejezésével - egyetlen közeli forrásadat hozható kapcsolatba, Berthold utódjának, Csák nembeli Ugrin érseknek egy 1230-ban kelt oklevele, amelynek záradéka a „nagyobbik Szent Pál-székesegyházat" említi. 19 Ez a megjelölés feltehetőleg már az elkészült és felszentelt (terminus ante) templomról, lényegében tehát Meráni Berthold művéről szól. Az ismert épületalaprajz és a fennmaradt 13. századi kőfaragványok a következetes tervmegvalósításról, egyetlen kampány gyors lefolyású építésmenetéről tanúskodnak. Amennyiben a Henszlmann Imre rajzain látható 14. századi boltozati tagozatok és a Foerk Ernő által emlegetett Anjou-kori búcsúfolyamodványok és oltárszentelési adatok alapján későbbi építési periódussal lennénk kénytelenek számolni, azt vagy a 13. században befejezetlenül hagyott boltozatok utólagos kiegészítéseként, vagy a tatárjárás során elszenvedett sérülések kijavításaként kellene értékelnünk. Az utólagos boltozatépítés legjobb párhuzama a gyulafehérvári székesegyház két nyugati főhajóboltszakaszának és előcsarnok-boltozatának 14. századi befejezése. 20

A megfakult könyvről szóló hasonlat, amellyel Genthon István az egész régi magyar művészet állapotát kívánta érzékeltetni, az évszázados pusztulásban eltűnt épületnek a rekonstrukciójára is érvényes: „soká kell lapozgatni, míg összefüggő részletekre bukkan az olvasó." 21 A szakember első feladata a „darabok" számbavétele, a leltározás megőrző művelete. A kalocsai székesegyház történetének egyik forrása az a Henszlmann Imre által is gyarapított, főként fejezetekből és lábazatokból álló kőfaragvány-együttes, amelyből 1873-ban Haynald érsek 14 darabot a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. 22 A maradékot ma is Kalocsán, az érseki palotában és a városi múzeumban őrzik. 23 A templom 18. századi újjáépítése során a bontott anyagból különítették el ezeket a kőfaragványokat, mint értékes történeti emlékeket. A kövek mellett f orrásértékűek azok az ásatási megfigyelések, amelyeket Henszlmann tett közzé az 1870-es években. 24 A leírásoknál sokszor pontosabb és érthetőbb az a jól kidolgozott alaprajz, amelyen az 1869 augusztusában és szeptemberében a barokk épület körfalain kívül folytatott régészeti kutatás eredményeit összegezte. 25 Minden hiányossága ellenére ez az alaprajz hordozza a legtöbb információt a 13. századi épület kiterjedéséről és alaprajzi tagoltságáról, máig ez a rajz a legmegbízhatóbb kiindulópontja a második székesegyház rekonstrukciójának és tipológiai megítélésének. (1. kép) Újabb eredmények csak a feltárás megismétlésétől és a töredékek, régtől ismert és az esetleges új darabok megfigyelésétől várhatók. Kétségtelen, hogy ilyen jelentős, új „leletnek" tekinthetjük azt az 1986-1987 folyamán Pakson, másodlagos felhasználásból előkerült, biztosan kalocsai eredetű-kőfaragvány anyagot, amelynek a 13. századi darabjait alább ismertetem. 26 Értelmezésükhöz szükséges az előzmények, mindenekelőtt Henszl m ann megfigyeléseinek vázlatos áttekintése.

  1. A második kalocsai székesegyház háromhajós, kereszthajós, szentélykörüljárós, kápolnakoszorús épület volt. Méretei Henszlmann alaprajza szerint némileg meghaladták a gyulafehérvári székesegyházéit, legalábbis annak 1241 előtti állapotában: teljes hossza megközelítőleg 65 m, hosszházának szélessége nagyjából 25 m, kereszthajója 35 m széles volt. 27 A kereszthajó déli oldalán Henszlmann összefüggő körítőfalat talált az északi kereszthajószár falainak helyén azonban nagyrészt kiszedett falak nyomát konstatálhatta. Megtalálta viszont a kereszthajószárakból kelet felé nyíló, félkörívű apszisok falmaradványait, továbbá az északi kereszthajószárban egy kétosztatú m elléktér falmaradványait. Ide a kereszthajóból ajtón keresztül lehetett bejutni. Az oldalhajók szentélykörüljáróval folytatódtak, amelyből öt, azonos méretű, félkörív alaprajzú, egymáshoz szorosan csatlakozó sugárkápolna nyílt. Említést érdemel, hogy a 18. századi székesegyház szentélyének zárófala a középkori szentélykörüljárót, illetve a szentélytől elválasztó pillérsor vonalát követi, törései a tizenkétszögben megtört középkori szentélyfal alaprajzának felelnek meg. A körüljáró és a kápolnakoszorú területe Henszlmann számára még akadály nélkül kutatható volt. 28 A függőleges faltagolás ritmusára a hossz fa lak mentén szabályosan ismétlődő támpillér- vagy lizénamaradványok, a keresztthajó sarkait erősítő merőleges támpillérek, a kereszthajó-kápolnák és a sugárkápolnák falából kiemelkedő tagolóelemek alaprajzából következtethetünk.
  2. A felépítményre a nyugati homlokzatnál megfigyelt részleteken kívül a kereszthajószárak sarkában (eltérő pozícióban) talált csigalépcső alapozások utalnak, amelyek emeleti szintre, felső kápolnatérbe vagy empóriumra vezettek. 29 Akár az egyik, akár a másik eshetőséggel számolunk, a kereszthajó terében szintosztást kell feltételeznünk. 30 Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a kereszthajóként értékelt falmaradványok fölött a hosszház oldalához csatlakozó, kétszintes kápolnapár emelkedett, amely megoldás, mint regionális formula a 12. századi francia építészetben Párizstól délre, a Szajna és a Loire között fordult elő (Sens; Chartres, St. Pere). 31 Nem teljesen világos a kalocsai alaprajzon az sem, hogy a szentélykörüljáró déli kezdeténél feltüntetett csigalépcső milyen megfigyelés alapján került a rajzra. Ezen a helyen a 19. században is falak álltak, kutatásra itt aligha lehetett módja Henszlmannak. 32
  3. Henszlmannak a boltozati alaprajz rekonstrukcióját illető javaslata látszik a leletek oldaláról a legkevésbé alátámasztott hipotézisnek. Valószínű, hogy a mellékhajók boltszakaszritmusa a külső falsíkon megfigyelt támaszritmussal kongruens: a nyugati tornyok és a kereszthajó között a megfigyelések szerint hathat oldalhajó szakasznak kellett lennie. A főhajóban ennek a hat oldalhajó szakasznak vagy szintén hat - ez esetben igen rövid - vagy, ami valószínűbb, három nagyobb boltszakasz felelt meg kötött rendszerű struktúrában, hasonlóan Pilishez és Gyulafehérvárhoz. 33 A tornyok közötti térben ez esetben is külön boltszakaszt kell feltételeznünk, ami Pilistől eltérő - itt nyugati toronypár biztosan nem volt-, inkább Esztergommal összevethető megoldást képvisel. 34 Az alaprajzon ábrázolt pillérsorhoz és a pillérformákhoz s em miféle régészeti támpont nem állt a rendelkezésére, ma is csak a templombelső feltárása után mondhatnánk erről többet. A déli kapu küszöbkövénél a mai járószinthez képest megfigyelt, egy méter körüli szintkülönbsége a belső térben ennél is nagyobb mértékű feltöltődést jelenthet, amiből arra lehet következtetni, hogy a hosszház pilléreinek alsó rétegei lábazatostul ma is ott állhatnak a barokk templom padozata alatti feltöltésben. 35
  4. A nyugati homlokfalon, a főhajó tengelyében egyetlen kaput jelöl az alaprajz, amelyet kétoldalt falsík elé kiugró, négyszög' alaprajzú lépcsőtornyok vesznek közre. A csigalépcsőpár elhelyezési módja és az oldalfalaknak a nyugati szakaszban jelentkező kiszélesedése kéttornyos homlokzatra utal. Az épület tengelyében nyíló nyugati kapu helye megegyezik a mai fő kapu helyével. A rajz jelölése szerint a középkori kapuépítmény bal oldali bélletét is megtalálta Henszlmann. A déli oldalon, a jelenlegi oldalbejárattól néhány méterrel keletre került elő a középkori déli kapu bélletlábazata, amelyről leírás és rajz jelent meg. 36 (3. kép) Béllete két falsarokból és két bélletoszlopból áll. A lábazatok fehér színű kőből - Henszlmann szerint márványból - vannak. A béllet-oszlopok lábazata hengeres alapformájú részekből áll: a tórusz alatti lemez- és összetett párkánytagozatban szokatlan módon nincs szögletes forma. A bélletben oszloptörzsek és fejezetek már nem voltak. Itt került elő egy vörösmárvány küszöbkő in situ, az újkori járószint alatt mintegy 1 méteres mélységben. Amennyire a rajzról megítélhető, a bélletes szerkezet két támpillér között a teljes szélességre kiterjedő falvastagításban foglal helyet, amely oromzatos kapuépítményként képzelhető el. 37 Több nyílást nem jelöl a rajz a feltárt falakon; így nem világos, hogy a szövegben említett északi kaput hová kell elhelyezi. 38 (Az északi oldalhajófal belső oldalán ábrázolt fülkeszerű nyílás bizonyára a 18. századi, északi oldalbejáratot kívánja jelezni.)
  5. Végül a barokk épület falában feltárt középkori maradványok között említést érdemel a barokk szentélyzáró fal alapozásában megfigyelt összefüggő középkori maradvány, ami egyrészt azt igazolja, hogy a 18. században a még fennálló maradványokat nemcsak alkalmi építőanyagként hasznosították, hanem - talán egyszerre praktikus és elvi okokból - új épületté „egészítették ki" azokat. A Henszlmann által készített és Foerk által újraértelmezett felmérés a szentély és a körüljáró között húzott, középkori kváderfalazatú alapozó sávot ábrázolja, amelyen, miként említettük, ma rajta áll a barokk szentély körfala. {4 - 5. kép) A rajzon látható alapfal kváderszövetének síkjából lent négyszögalaprajzú, följebb poligonális formájú pilléralapozás ugrik ki. Nyilvánvaló, hogy erre az alapozásra a körüljáró és a szentély közötti pillérek egyike támaszkodott. A gondos kőfaragó munkával épített, a szentély sokszögű alaprajzi formáját követő alapfal szerepe nyilvánvalóan az volt, hogy egybefogta a pillérsor pontszerűen terhelt alapozásait. 39 A közelmúltban derült csak ki, hogy a felmérést Henszlmann téves rekonstrukciós hipotézissel toldotta meg: a rajzon látható, kötegpillérhez tartozó, összetett lábazat valójában nem tartozik együvé a pilléralapozással. 40 Minthogy a rajz szerint a poligonális alaptömb nyolcszögű talplemezben folytatódik, fel kell tennünk a kér dést: vajon nem azok a testes, oszlopszerű pillérek álltak-e ezeken a helyeken, amelyeknek töredékeit Matolay István látta Kalocsán a székesegyház omladékai között heverni, s amelyeket a rómaiak emlékoszlo painak (colossos romanorum) véltek annak idején. 41
3. A kalocsai székesegyház déli kapujának lábazati része és a
templom oldalfalának részlete (Henszlmann 1873. nyomán)
 
4. A szentélykörüljáró
pillérének 1869-ben feltárt
alapozását és egy szórvány
töredék-lábazatot egyesítő
rekonstrukciós kísérlet
(Henszlmann 1873. nyomán)
5. A szentélykörüljáró
sávalapozása és pillér alapozása
rekonstruktív részlettel, a ráépült
18. századi szentélyfal
tagolásának feltüntetésével
(Foerk 1915. nyomán)

Az Esztergom közelében bányászott gerecsei tömött vörös mészkő tehát jelen volt a második székesegyház építőanyagai között. A nagy mennyiségben előforduló másik, jó minőségű építőanyagból, a Buda környékén bányászott kemény, édesvízi mészkőből készült faragványok között római kori épület bontásából származó átfaragott tagozatok is kimutathatók: két darabon nagy méretű levél sorosindás fríz maradványai. 42 Egy további fejezeten, amelyet római kori feliratos kőtáblából alakítottak ki, még felismerhető a tükrös keretbe fogott, eredetileg domborműves oldallap maradványa és egy szövegtöredék az Aquincumban állomásozó Legio Secund a Adiutrix nevével. 43 Hozzátehetjük, nemcsak e feljárat utal Óbuda környékére, hanem az emlífett lábazat árján fennmaradt indadíszes fríz további széthányódott töredékei is ebben a körzetben - a budai várban, Óbudán és valószínűleg Vácott kerültek elő. 44 (6-9.kép) Az akantuszindás fríz töredékcsoportjának datálása visszatérő témája a kutatásnak. A 1 1. századi keltezés érdekes módon nemcsak Kalocsán merült fel - Henszlmann nyomán sokáig ezt hitték a Szent István-kori templom egyetlen faragott kőmaradványának -, hanem ugyanazon fríz egy Budán talált részlete és a Nemzeti Múzeumbeli kő kapcsán is. 45 A tagozatfaragványok római korban már egyszer felhasznált mészkőtömbjei (ex Romanorum ruderibus - olvashatjuk Bél Mátyásnál) talán Aquincum romjainak bontásából származnak. 46 Az új lelet több darabja támogatja az ezzel kapcsolatos eddigi megfigyeléseket. Találhatunk közöttük katonai síremlék töredékét, kardját magához szorító köpenyes férfialak részletével, 47 fe lirat vagy dombormű keretének sarkát egy féloszlopfő töredék hátoldalán (Függelék 17. sz.), és feltűnik a nagy indadíszes fríz újabb töredéke is egy falpillérfejézet tetején (Függelék 18. sz.). A síremlékből kitört figurarész római kori temetőből származó kőszállítmánnyal kerülhetett Kalocsára. 48

Henszlmann alaprajzának hitelesítését és rekonstrukciós elképzeléseinek pontosítását egy eddig is jól ismert faragvány elemzésével kell kezdenünk. Az 1873-ban Kalocsáról Budapestre szállított kövek között volt egy összetett falpillér két rétegkőből összeragasztott lábazata. 49 (9. lép) Az alsó rétegkő tagolása lent derékszögben csatlakozó, függőleges síkokkal indul.

6. Római kori fríz részlete (1847-ben Vácott), Magyar Nemzet i Múzeum
7. Római kori fríz lábazati párkánnyá átfaragott töredéke
Kalocsáról, Magyar Nemzeti Galéria ( l tsz. 55.1588)
8. Római kori fríz falpillérfővé átfaragott töredéke
Kalocsáról, Paks, Városi Múzeum (Függelék 18. sz.)

E fölött negyedhomorlat emelkedik. A homorlat peremén elöl derékszögben megtört, hátul a kővégek irányába kiforduló és azok síkjában végződő, a sarkoknál sérült, nyolcszögű pálcatag van. A pálca (az oldalsó megmunkálásból ítélve a homorlat hasonlóképpen) a falsík irányába elfordulva folytatódott. A felső réteg élszedett talplemezen nyugvó, alacsony attikai bázis: pilaszter előtt álló féloszlop lábazata. A pilaszterlábazatnak a talplemez oldalsíkján túlnyúló részét mindkét oldalon gazdag levélkonzol támasztja alá. (10. kép) A tagozatot az épület belsejéhez tartozó frontális faltagolás elemeként, például oldalhajó falpillér lábazataként szokták értelmezni, 50 amely feltevés azonban sem a felépítéssel, sem a méretekkel nem egyeztethető össze. Egyrészt elképzelhetetlen, hogy ekkora épületben mindössze 16,5 cm átmérőjű féloszlopokat alkalmaztak volna az oldalh a jó falánál a boltozati hevederek támasztására, másrészt az alsó rétegkő poligonális pálcatagos profilja feltűnik Henszlmannak a déli kaput ábrázoló rajzán a templom külső lábazati profiljaként, ami mindenképp a külső faltagoló rendszer felé irányítja figyelmünket. 51 (3. kép)

9. Apszis falpillérének lábazata Kalocsáról, Magyar Nemzeti Galéria
(ltsz. 55.1577)
10. Levélkonzol falpillérlábazat oldaláról, Magyar Nemzeti Galéria
(ltsz.: 55.1577)
11 . Apszis falpillérének lábazata Kalocsáról, felülnézeti rajz a falfelület bekarcolt vonalának jelzésével és pröfilrajz, Magyar Nemzeti Galéria
(ltsz. 55.1577)
12. Ocsa, egykori premontrei templom, a szentély faltagolásának részlete

A kő felső illesztési síkján bekarcolt szerkesztési segéd vonal figyelhető meg, amely a fal és az eléje ugró tagozat határát jelöli ki. (11. kép) A tagozat szerkezeti értelmezését ez a vonal könnyíti meg. A vonal ugyanis, amely a faragvány oldalainál induló falszakaszokat köti össze - bizonyosan ezek pontos kifaragása miatt volt rá szükség-, nem egyenes, hanem kifelé ívelő körszakasz; az oldalsó falszakaszok sem egyenes, hanem konvex fal felülethez tartoznak. Ilyen, a mellékelt felülnézeti rajz által szemléltetett szerkezetet, az alaprajz tanúsága szerint, csak a sugárkápolnák és a kereszthajó kápolnák cilinderfalánál találunk. A megközelítőleg szerkeszthető 5,5 - 6 m-es külső átmérő az apszisok íves falának külső méretével kongruens. Eszerint az összetett lábazat kétségkívül a szentélyfej alsó szintjének faltagolási rendszerét dokumentálja: háromnegyedoszlopokkal bővített pilaszterek adták a fa ltagolás függőleges ritmusát; finoman tagolt és precízen faragott lábazatuk a templom lábazati párkányának a talplemez alapformáját kísérő kiszögellésén nyugodott. A sokszögpálcás lábazati profilból a 19. században - Henszlmann rajzainak tanúsága szerint - még nagyobb darabok voltak meg, közöttük egyenes és íves falszakaszból valók egyaránt. 52 A két részből komponált falpilléreket hihetően hasonlóan összetett fejezet koronázta, amelyből jelenleg nincsen töredékünk, de egy másik, valamivel nagyobb méretű kalocsai töredék mintájára elképzelhető. 53 A Magyar Nemzeti Galéria kőtárában kiállított faragvány a pilisi kerengőből ismert, szabályos karéjos levelekből álló, mustraszerű díszítésével hívta fel magára a figyelmet. 54 Ugyanolyan átmérőjű háromnegyedoszlop törzs tartozott hozzá, mint a szóban forgó lábazathoz, a pilaszterrész ellenben itt szélesebb volt. Bizonyosnak látszik, hogy mint a külső tagoló rendszer eleme hasonló funkciót töltött be, még ha az épület más, esetleg magasabb részén is, boltozat terhének hordozására ugyanis ez szintúgy alkalmatlan lehetett.

A fa loszloppal bővített pilaszterelőtét viszonylag gyakori az Esztergom köréhez sorolt emlékeken, leginkább a szentély falak külső tagolásában, így Bény és Ócsa sokszögzáródású szentélyein, Vértesszentkereszt íves apszisfalán, a féloszlopra redukált formában Jánoshida kicsiny oldalszentélyein, 55 valamint a gyulafehérvári mellékszentélyek íves falán bonyolultabb összefüggésben, az eredeti terv szerint szegélylizénás falmező-kompozíciókban. 56

13. Ócsa, egykori premontrei templom, ívsoros párkány az északi kereszthajó falán

A romanikában gyökerező, régies és alapvetően díszítő jellegű faltagolás a fa lmezők relief szerű megmozgatására törekszik. Alap formája nem a boltozati terhelést a külső oldalon ellensúlyozó, tisztán geometrikus idomokból felépített támpillér, hanem a falfelület optikai tagolását eredményező faloszlop. Ellenpontként elég a kalocsai építkezéssel közel egykorú pannonhalmi apátsági templom lépcsőzött támpillérekkel megtámasztott főhajóboltozataira utalnunk. 57 Kalocsa tervezője a francia mintaképekkel szemben távolságtartó magatartást kezd tanúsítani, mihelyt az alaprajzról a felépítményre tér át.

14. A Pakson előkerült kalocsai párkányelemek
rekonstrukciója (vö. Függelék 2-7. sz.; rajz: Sarkadi M.)

A sugárkápolnák külső homlokzatképzését leginkább az ócsai premontrei templom szentélyének kialakítása világítja meg. (12. kép) A kalocsaiakkal megegyező keresztmetszetű falpillérek itt is a szentély lábazati párkányának négyszögű kiugrásain állnak, a fejezet fölött a lépcsőzeteknek egy-egy, oldalra induló falív, illetve függőlegesen emelkedő lizéna felel meg, amely eléri a faltükröt befejező, vízszintes ívsort. Pakson az ócsai párkányokhoz hasonló, enyhén csúcsíves ívsortag és hat ívkapcsoló tagozat került elő, amelyek méreteik és tagolásmódjuk alapján ugyanazon párkány tartozékainak minősülnek (Függelék 2-7. sz.; 23-24. kép). Azt az elméleti lehetőséget, hogy a kalocsai sugárkápolnák a lábazat felett az ócsai szentélyhez hasonló sokszögű alaprajzi formát vettek volna fel, egy kitüntetett szerepű, Kalocsán őrzött, feliratot hordozó, íves kváderkő alapján kizárhatjuk. 58 Az ívesre faragott, hosszú kvádert a sugárkápolnák, vagy a kereszthajó kápolnák egyikének falából emelhették ki: a feliratot olyan felületre vésték rá, amelynek íve a sugárkápolnák külső falfelületének alaprajzi ívével egyezik.

A pálcatagos lábazati profilforma egy sokszor megfogalmazott építészettörténeti összefüggésre is rávilágít, amelyet érdemes megismételni. A negyedhomorlatból és sokszögpálcából összeállított, egyszerű lábazati tagozatformát csekély méretkülönbséggel a pilisi apátsági templom építői is alkalmazták. 59 Megjegyzendő, hogy pálcatagos lábazati párkány Pilisen, a kerengő kútházából is előkerült. 60 (15. kép) Pilis és Kalocsa összefüggését példázza az említett kalocsai déli kapu bélletoszlopainak szokatlan lábazatkialakítása is: a Henszlmann által közölt rajzon (3. kép) látható megoldáshoz hasonló, kör alaprajzú talplemezt találunk néhány, Pilisen előkerült, finoman csiszolt, vörösmárvány oszloptöredéken. 61

15 a. Kalocsa, lábazati párkányprofil a székesegyház szentélyéről
és hosszház-faláról
b. Pilis, lábazati párkányprofil az apátsági templomról
c. Pilis, a kolostor díszkútjának lábazati párkányprofilja,
Magyar Nemzeti Galéria
17. A kapubéllet-töredék rekonstrukciós összefüggésben (Függelék 11. sz.)
16. Kapubéllet fejezetzónájának töredéke Kalocsáról. Paks, Városi Múzeum (Függelék 11. sz.)

A paksi leletben felbukkant, ablakkerethez tartozó sok szögpálcás tagozat (Függelék 8. sz.) Ócsán szintén előfordul. További példái Pilisen, Gyulafehárvárott, 62 Veszprémben, 63 Vértesszentkereszten 64 és Felsőörsön is kimutathatók. Íves nyíláskeret részei lehettek azok az erősen sérült profilok is, amelyek a paksi leletanyag legkevésbé látványos részéhez tartoznak. A nagyobb sugarú, íves faragvány hengertagja valószínűleg betétszerkezet keretezésére szolgált; a körré kiegészített szerkezet átmérője 4 méter körül lehetett (Függelék 10. sz.). A kisebb íves tagozatból két töredék került elő. Szimmetrikus profiljuk homorlatokkal kiemelt lemeztag, ívesre faragott hátoldalukkal valamilyen kerethez illeszkedhettek, talán rózsaablak keretművébe ágyazódhattak. Méretét tekintve hasonló, összetett pálcakeretes rózsaablak szerkezet maradt fenn belső kitöltés nélkül a pannonhalmi főszentély keleti falán, 65 és hasonló felépítésű töredékek ismeretesek a gyulafehérvári déli kereszthajó-homlokfal rózsaablakából. 66

A paksi töredékek között azonosítható egy kisebb kapu fejezetzónájának maradványa is (Függelék 11. sz.). A faragvány viszonylag csekély magassága arra vall, hogy a nyílás kis méretű lehetett, inkább oldalbejáratként, mint reprezentatív kapuként képzelendő el, amely azonban bizonyosan nem azonos az 1869-ben feltárt déli kapuval. Ott a béllet-oszlopok derékszögű falsarkokkal váltakoztak, az új töredéken ezzel szemben a csaknem szabadon álló kapuoszlop (vagy oszlopok) mögött egyenes bélletfal emelkedett. (16-17. kép) Nem lehetetlen, hogy az alaprajzon nem jelölt, de a leírásban emlegetett északi kapuból maradt fönn. 67 Figyelmet érdemlő sajátossága e kaputöredéknek a bélletoszlop fejezete mögött húzódó, francia mintaképek hatására valló, indadíszes fríz. A béllet fejezetek sorát összefüggő ornamentális egységbe olvasztó, a kapunak vízszintes tagolási hangsúlyt adó díszítési felfogás a 13. század elején vált jellemzővé a gótikus építészetben. 68

A rézsűs bélletfalú kaputípus ismert magyarországi emlékei Pannonhalmán és Bélapátfalván maradtak fenn. Közöttük a legkiemelkedőbb a pannonhalmi templom Porta speciosának nevezett déli kapuja, amelyen a vörös márvánnyal burkolt rézsűs béllet fal előtt azonos keresztmetszetű, szabadon álló páros oszlopok sorakoznak. A rendkívüli kőfaragói színvonallal társuló, egyelőre egyedülálló tervezői ötlet variánsa - amely egyúttal a korai gótikus mintaképek, Mantes és Sens irányában való visszalépés - az apátsági templom északi kapuján jelenik meg, ahol az oszloppárok tagjai egymástól elcsúsztatva szabadon álló, illetve háromnegyedoszlop formájában váltakoznak. E hengertaggá redukált bélletoszlopokról a lábazat és fejezet is hiányzik. 69 A pannonhalmi kapuk közös sajátossága, hogy a fejezetek fölötti bélletpárkány és az oszloplábazatok falsarkos alaprajzon helyezkednek el. Ebben a tekintetben a kalocsai töredék által képviselt egykori kapúépítmény is hasonló volt. Az 1232-ben alapított bélapátfalvi ciszterci apátság templomának nyugati főkapuján a fejezeteket ezzel szemben egyenes bélletpárkány zárja le. 70

A kalocsai bélletfejezet hátsíkdíszítése egy tőről fakad azzal a dekoratív ornamentális felfogással, amelyet a székesegyház töredékei között a külső faltagolással kapcsolatban már említett falpillér fő, 71 egy konzol indásleveles díszítése 72 és egy végletekig egyszerűsített díszítésű párkány féleség reprezentál. 73 Ez utóbbinak redukált heraldikai virágokra emlékeztető kitöltése valószínűleg inkább a provincializálódás bizonyítéka, és kevésbé az absztrakció irányában haladó tendenciózus stílusfejlődés jele. 74 A redukált növényi ornamentika a kalocsai faragványok egyik olyan jellegzetessége, amely stiláris összefüggésen túl közvetlen kapcsolatot igazol a pilisi kerengő és a kútház épületdíszítésén dolgozó építőműhellyel. A kalocsai fejezetornamentikához a megtévesztésig hasonló pilisi kúttöredék „szinte lemezből kifűrészelt", 75 mustraszerű levéldíszét kemény, kontúros formaadás és kiszámított kompozíció jellemzi. (28-20. kép)

A kalocsai kőtöredékek ornamentikájának összehasonlító elemzése külön tanulmány témája lehetne. Ezúttal egyetlen, eddig mellőzött példára, a salzburgi székesegyház 1200 körüli töredékeire térünk ki. A 12. és 13. század fordulójának legnagyobb közép-európai építkezése a kutatás egybehangzó álláspontja szerint a Mainzból Salzburgba került Konrád von Wittelsbach érsek idején, 1181 körül indulhatott meg. Az 1219-es kriptaszentelési adatot a munkák befejezési dátumaként szokták értelmezni. 76 A 17. században lebontott, s a II. világháború után részben feltárt 77 épület stílustörténeti megítélése a déli és nyugati hatás, az észak-itáliai, lombard és a francia művészet szintézisét emeli ki, amely értékelés erősen emlékeztet a magyar művészettörténet-írásban Esztergomnak tulajdonított szerepre. Az 1950-es években a salzburgi középkori kripta romjai között került elő egy ép állapotú, korinthoszi típusú oszlopfő, kétsoros, sűrűn vájatolt levéldísszel, bimbóvá fejlődő sarokvolutái a kihajló levélvégekre támaszkodnak. Az akanthuszlevelek stilizálási módja - a kompozíciós eltérések ellenére - nem áll távol a vértesszentkereszti főapszis külső féloszlopainak fejezeteitől. 78(21-22. kép) Ugyancsak a salzburgi kripta boltozatához tartozott az a bimbós levéldísszel ellátott konzol, amely karcsú arányaival, levéldíszének szabályos formaadásával Esztergom, Vértesszentkereszt és különösképpen Kalocsa töredékeinek legközelebbi rokona. (23-26. kép) A tagozatok tipizálásához és sorozatszerű előállításához különösen alkalmazkodó kalocsai ornamentális stílus kiinduló helyeként az eddigi kutatásban Burgundia merült fel, 79 a salzburgi töredékek a stílus szélesebb körű közép-európai elterjedtségét, s valószínűleg e változat helyi kialakulását példázzák. 80

18. Pilis, kútpillér fejezetének töredéke, Magyar Nemzeti Galéria
19. Pilis, falpillérfő töredéke a kerengőből, Magyar Nemzeti Galéria 20. Kalocsa, falpillérfő részlete, Magyar Nemzeti Galéria
( l tsz. 55.1588)

21. Vértesszentkereszt, féloszlopfő a főszentélyről, Magyar Nemzeti Galéria

22. Salzburg , oszlopfő a középkori székesegyház kriptájából

Az ornamentális szobrászat szigorú, reduktív felfogása a kalocsai második székesegyház kis mennyiségben fennmaradt figurális töredékeit is jellemzi. Két, viszonylag ép figurális konzol mellett a legkvalitásosabb szobortöredéknek számító, ún. királyfej 81 vehető számításba a székesegyház szobrászi díszének értékelésekor. A 18. századi érseki palota lépcsőházában másodlagosan befalazott konzolokról erős féloszlop indult. Minden bizonnyal a főhajó gádor-falának boltozattartó rendszeréhez tartoztak, hasonlóan egy másik, Budapestre került konzolhoz. 82 A „királyfej" vörösmárvány anyaga és a formaadásban megnyilvánuló nagyvonalúsága mellett elsősorban annak köszönheti népszerűségét, hogy egyike a magyar középkori szobrászatból megmaradt, kevés, ép és kivételesen erős kifejezőkészségű arcnak. Nem alaptalanul merült fel vele kapcsolatban, hogy eredetileg kapuépítmény szobordíszéhez tartozott. 83 A konzolok eredetileg vagy párban álltak, vagy nagyobb sorozat részét képezték; egyikük két ruhátlan atlaszt, másikuk két hosszú ruhát viselő, méltóságteljesen ülő alakot ábrázol. (27-30. kép) Mindkettőn növényi díszítőelemek keverednek teljes emberi alakokat ábrázoló domborművekkel. Az atlaszoknál a felemelt karok, az ülő alakoknál a maguk elé tartott kezek különválnak a konzol tömbjétől.

23. Salzburg , konzol a középkori székesegyház kriptájának
falmaradványában
24. Kalocsa, pillérfejezet sarokrésze, Magyar Nemzeti Galéria
( l tsz 55.1587)

25. Esztergom, háromnegyedoszlop fejezete, Esztergom,
Vármúzeum .
26. Vértesszentkereszt, sarokoszlop fejezete,
Tata, Kuny Domokos Múzeum
27. Konzol atlaszfigurákkal a kalocsai székesegyházból, Kalocsa, Érseki palota
28. Konzol ülő alakokkal a kalocsai székesegyházból, Kalocsa, Érseki palota
29. Konzol ülőalakokkal a kalocsai székesegyházból,
Kalocsa, Érseki palota
30. Konzol atlaszfigurákkal a kalocsai székesegyházból, oldalnézet,
Kalocsa, Érseki palota

Az ülő alakok tömbszerű fejformája, a szalagként érvényesülő, ferdén rovátkolt szakálluk kialakítása közel áll a vörös márvány fej szobrászi felfogásához és részleteihez, ami a szórványleletként számon tartott királyfej esetében a lokalizálás hitelességét erősíti. (31. kép) A figurális konzolok szobrászi stílusát, az arcok és a haj kialakítását legutóbb a 13. századi osztrák szobrászat egyik jeles emlékével, II. Babenberg Frigyes herceg heiligenkreuzi tumbájával nem alaptalanul hozták kapcsolatba. 84

Visszatérve a Pakson előkerült faragványokhoz, számos töredék származhat az egykori épületbelsőből. Néhány ívtöredék értelmezése elsősorban a romlott állapot miatt ütközik nehézségbe; a meszelés, amely borítja őket, mindenesetre inkább belső térre, mint külső faltagolásra utal (Függelék 12-14. sz.). Egy falszögletbe illeszkedő háromnegyedoszlop töredéke a törzs - átmérője alapján összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Galéria egyik pillérhez tartozó fejezetrészletével, amely a nyugati kapu előtt lezuhanva került elő 1869-ben, „azon gödörben, melyet a hajdani ikertorony, vagyis inkább lépcsőháza előtt ásattam" - írja Henszlmann. 85 Egy, hátoldalán római faragvány részletét őrző, leveles fejezettöredék mérete a hosszházpillérek hevederív indító féloszlopfejezeteinek felel meg (Függelék 17. sz.). A töredék formája és két síkban elrendezett, pártázat- szerű, folyamatos levéldísze a kalocsai Múzeum nagy féloszlopfő-részletén ismétlődik meg. (32. kép)

A felépítmény szempontjából, a székesegyház elméleti rekonstrukciója számára az egész lelet legjelentősebb darabja egy kötegelt falpillér fejezete, amelyet a római kori indafrízt töredékek kapcsán már említettünk (Függelék 18. sz.). Olyan kötegelt támaszhoz tartozott, amelyet hengeres pillérmag körül elrendezett, öt keskeny, hengeres oszloptörzs alkotott. Ez utóbbiak a magyarországi kőanyag-használat korabeli gyakorlatának megfelelően leginkább a közönségesen vörösmárványnak nevezett, élénk vörös színű, tömött mészkőből készülhettek, feltűnő színes megjelenést kölcsönözve az épületnek. A járulékos támaszok befüggesztési módjára a fejezeten alkalmazott lejtős furatok, s némelyikben még fellelhető, csaprögzítő ólomkiöntés maradványai utalnak. Ezt a pillértípust alkalmazták a pilisi kerengőben (valószínűleg a kisebb méretek miatt a pillérmaggal egy tömbből faragott oszlopokkal) 86 és az esztergomi Szent István proto mártír-templom szentélyénél, 87 de ismerjük példáit a tágabb környezet kolostorépítészetéből is (Tisnov). 88

31. Király fej Kalocsáról , Magyar Nemzeti Galéria (ltsz. 53.364)
32. Féloszlop fejezetének felső rétege a kalocsai székesegyházból, Kalocsa, Viski Károly Múzeum

A kalocsai töredékek között eddig sem volt ismeretlen a forma: a Nemzeti Galéria kőtárában lévő faragványok közül kettő, egy fejezet és egy lábazat képviseli az oszlopkoszorús pillértípust. 89 A fejezet, amelyen három járulékos oszlopfő van, a levelek elrendezése alapján teljes, derékszögű sarokpillér-fejezetnek látszik. A lábazatról, amelyet öt kis oszloplábazat övez, első pillantásra úgy látszik, hogy frontális faltagoláshoz tartozott. 90 Pontosabb lokalizálására nem sok remény látszott. Az újonnan előkerült ötrészes fejezet, - amely minden tekintetben megfelel az ismert lábazatnak, lényeges többlettel rendelkezik: a bal oldalon, a frontális síktól mintegy 15 fokkal eltérő, falsíkhoz igazodó nyúlványa van, amely kizárólag 150 fokos szögben csatlakozó falak szögletében, poligonális alaprajzú tér sarkában képzelhető el. Ilyen poligonális falcsatlakozás a Henszlmann kutatásai óta ismert alaprajz tanúsága szerint csak a szentély gádor-falánál, illetve lent a szentélykörüljáróban a sugárkápolnákat elválasztó, rövid falszakaszokon, a sugárkápolnák nyílásai között lehetett. (33., 36. kép) Öttagú csomópont (két fal ív, két átlós borda és egy heveder) a szentélyboltozatnál értelmetlen, a körüljáró boltozatához azonban tartozhatott. A pillértörzs bizonyosan oszlopkoszorús rendszerű pillérnyaláb volt, talán színes kőanyagból, fehér pillérmagból és vörös oszloptörzsekből összeállítva.

Továbbra is kérdéses, milyen támaszok hordozták a boltozatok terhét a szemközti oldalon, a szentély körül. Ha egyszer bizonyítható lesz az a feltevésünk, hogy a 18. századi leírásban emlegetett opere rotundo oszlopok voltak ezek, úgy a kalocsai kápolnakoszorús, kereszthajós alaprajz általános francia vonatkozásai végre az építészeti stílus szempontjából is kézzelfoghatóbb alakot öltenének, és együttvéve ezek a szobrászati és ornamentális töredékek tanulságaival jóval árnyaltabb képet nyújtanának a kalocsai faragványok forrásairól, stilisztikai kötődéseiről és a mintáktól eltávolodó magyar korai gótika lokális színeiről.

33. Kötegelt falpillér fejezete Kalocsáról, alulnézet , Paks,
Városi Múzeum (Függelék 18. sz.)
34. A kötegelt falpillér alulnézeti rajza a bekarcolt szerkesztési
vonalak jelölésével (Függelék 18. sz.; rajz: Sarkadi M.)
35. Kötegelt falpillér fejezete Kalocsáról,Paks, Városi Múzeum (Függelék 18. sz.)

36. Kötegelt falpillér fejezete Kalocsáról, Magyar Nemzeti Galéria ( l tsz. 55.1590)

 

Megjegyzés a Pakson előkerült kőfaragványlelet 13. századnál későbbi darabjairól

A 13. századi töredékek felmérése során feltűntek olyan faragványok is, amelyek azonos lelőhelyről kerültek elő, és az ismert kalocsai töredékekhez sem stilárisan, sem kronológiailag nem kötődnek. Ezeket azóta Buzás Gergely kitűnő fe lmérési rajzok kíséretében kiadta. 91 Úgy vélem, hogy e töredékekkel kapcsolatos megállapításai bizonyos kérdéseket nyitva hagynak. Helyénvalónak tartom, ha ezeket a kérdéseket itt röviden összefoglalom.

 

37. Ablakkeret részlete Kalocsáról (?),
Paks, Városi Múzeum
38. Kőfaragójel az ablakkeret sarokoszlopának
törzsén , Paks, Városi Múzeum
39. Henszlmann Imre rekonstrukciós rajza
a kalocsai székesegyház boltozati rendszeréhez,
13. és 14. századi formák
felhasználásával (Henszlmann 1873. nyomán)

A kiindulópontként és végkövetkeztetésként egyaránt leírt kijelentést, miszerint ezek a gótikus tagozattöredékek a paksi obszerváns ferences kolostor törökök által tönkretett épületének maradványai, legjobb esetben is csak hipotézisként lehet elfogadni. A feltevés, szerző által említett, egyetlen történeti alapja, hogy Evlia Cselebi 1663-as értesülése szerint a paksi várban Szulejmán khánnak egy kolostorból átalakított dzsámija volt. 92 Azt már szerzőnk teszi hozzá, hogy ez a helyi ferences kolostor épülete volt, amelyről azonban semmiféle régészeti támpontot nem ismertet. Történeti adat is - hogy ti. egyáltalán létezett ferences rendház Pakson - csak a 15. század
végéről maradt fenn.

 

Ezért a paksi ferences kolostorból származtatott kőfaragványok stilisztikai helyzetét érthetően 15. századi párhuzamokkal próbálja megvilágítani (Bécs, Stephansdom, Szent Borbála-kápolna; Visegrád, királyi palota). Nem beszélve arról, hogy a két rangos építkezésnek az egyébként ismeretlen építési korú paksi ferences rendházra gyakorolt - egyidejű! - hatása elméletileg és gyakorlatilag is több mint problematikus, a 14. század második felétől csaknem teljesen általánosnak mondhatók azok a formai jegyek, amelyek a vizsgált paksi mérmű-, vakmérmű- és nyíláskeret-töredékeket jellemzik. Csak néhányat említsünk. A legjobb állapotú darab, egy nyílás (valószínűleg ablak) keretéből való féloszlopos faragvány (37. kép) hornyolt, sokszögű fejlemeze formai szempontból sem kell, hogy a 15. század második felében épült bécsi toronyról származzék, jelen van a megoldás Magyarországon már az 1360-70-es években a pécsi Máriakápolna berendezésének egyik töredékén is. 93 Egyébként - kizárólag a dokumentálás kedvéért említve - a szóban forgó féloszlopos nyíláskeret töredékén figyelemre méltó kőfaragójel is található. (38. kép) A 14. század második felében vagy a század végén előfordulnak olyan mérművek és körtetagos hevederformák is, amelyek a paksi lelet későbbi részének zömét képezik (Buda, Nagyboldogasszony-templom; nagyváradi töredékek, stb.).

Az átlós körtetagokkal ellátott hevederprofil és a pálcatagos ablakkeretdarabok 94 nagyon hasonló, szerkesztés útján jöttek létre, mint annak a valószínűleg elkallódott hevederív-darabnak a profilja, amelyet Henszlmann Imre Kalocsán rajzolt le, s amelynek alapján a 13. századi templom későbbi (véleményem szerint a 14. század közepe körül, vagy a század második felében épült) boltozatát rekonstruálni kezdte. 95 (39. kép) Tanácsos volna tehát e későbbi keletű paksi töredékekkel kapcsolatban a kalocsai székesegyház 14. századi, siralmas állapotát dokumentáló források építéstörténeti értékelését elvégezni, s mérlegelni azt az egyébként kézenfekvő lehetőséget, hogy az együtt előkerült, többféle stílust és korszakot képviselő, másodlagosan felhasznált faragványok egyazon helyről is származhatnak.

 

FÜGGELÉK

A kalocsai székesegyház Pakson (Bercsényi Általános Iskola épületének bontása, 1986-1987) előkerült, 13. századi kőtöredékeinek leírása

A kövek jelenlegi őrzési hely: Paks, Városi Múzeum.

1. Ívsorpárkány töredéke

ltsz. 90.2.2. szürke homokkő 32 x 57 , 5 x 31 cm; sz. lent: 53,5 cm A teteje felé enyhén szélesedő, középen függőleges irányban kettéhasadt kváder, a tetején hátrafelé lejtő töréssel, hátul durván, oldalt körben simára faragott illesztési síkokkal. Homlokoldalába párkány ívsorához tartozó, csúcsíves mező mélyül, amelyet összetett keretprofil kísér: sekély horonyban ülő pálca, alatta enyhén visszametszett lemez. Mint ívsorfríz alkotóeleme nyilvánvalóan a kalocsai székesegyház egyik párkányához tartozott. A kalocsai töredékek között a forma egyetlen képviselője. A Pakson jelentős számban előkerültek ívkötések (2-7. sz.) e párkány alsó zónájából származnak. Az ívkötések tagozatbeli változatai tanúsítják, hogy a párkányrészek között kis eltérések voltak. Az ívkötések közül a 2. számú egyezik profilforma és méret tekintetében is a faragvánnyal.

2. Ívsorpárkány ívkötése

ltsz. 90.2.18. kemény édesvízi mészkő 20 x 12,5 x 9 cm. Ívsoros párkány szomszédos íveit alul összekapcsoló, félkörívű tagozat. A rövid falazónyúlvány kettétört. A falsík előtti tagozat profilja (visszametszett lemez, enyhe homorlatban ülő pálcatag) eltér a többi hasonló funkciójú darabétól, de megegyezik az ívsor egyetlen ismert tagjának profiljával (1. sz.).

3. ívsorpárkány ívkötése

ltsz. 90.2.15. kemény mészkő 33,5 x 23 , 5 x 14 cm. Fekvő hasáb alakú kő, ivsoros párkány szomszédos íveit összekapcsoló, félköríves tagozattal. A mélyen hátranyúló falazótömb felületei égéstől roncsolódtak. Elöl a falsík elé ugró félköríves tagozat (falsíkra merőleges lemeztag, horonnyal sarkantyúszerűen alámetszett pálca, középen kiemelkedő, félkör alakú sík) részben letöredezett.

4. Ívsorpárkány ívkötése

ltsz. 90.2.16.kemény édesvízi mészkő 33,5 x 23,5 x 14 cm. Fekvő hasáb alakú kő, ivsoros párkány szomszédos íveit alul összekapcsoló, ép állapotú, félkörös tagozattal. A hátranyúló falazótömb síkjai szépen kidolgozott, érdesített illesztési felületek. Profilja az előző darabéval egyező.

40. Ívsoros párkány elemei Kalocsáról (Függelék 1., 2., 3., 4. sz.)

5. Ívsorpárkány ívkötésének töredéke

ltsz. 90.2.19.kemény édesvízi mészkő 26 x 23 x 12 cm. Ívsoros párkány szomszédos íveit alul összekapcsoló, félkörívű tagozat töredéke falazótömbbel. A profil az előző számú darabéval azonos.

6. Ívsorpárkány ívkötésének töredéke

ltsz. 90.2.17. kemény édesvízi mészkő 14 x 12,5 x 9 cm. Ívsoros párkány szomszédos íveit alul összekapcsoló tagozat töredéke falazótömb maradványával és a falsík elé nyúló, félkörívű tagozat kis részletével (lemez és horony indítása), amely az előző töredék tagolásával egyezik.

7. Ívsoros párkány ívkötése

ltsz. 90.2.20. kemény édesvízi mészkő 2 8x23x1 3 cm. Ívsoros párkány szomszédos íveit alul összekapcsoló, félkörös tagozat fogas
vésővel megmunkált falazónyúlvánnyal , amelynek profilja a 3-6. számú darabokéval azonos.

8. Ablakszárkő rétegköve

ltsz. 90.2.4. kemény édesvízi mészkő 1 7x32x3 0,5 cm. Elöl és két oldalán megmunkált, hátul törött, hasáb idomú faragvány. Az elkeskenyedő oldal közepén poligonális pálcatag. Rézsűs ablaknyílás szárkövének része volt. A nyílást záró szerkezet beillesztésére utaló nyomok nem látszanak. A kalocsai székesegyház jelenleg ismert 13. századi, faragványai között az egyetlen, bizonyosan ilyen szerkezethez tartozó töredék.

42. Ablakszárkő rétegköve
(Függelék 8. sz.)
43. Nyíláskeret töredékének profilja
(Függelék 9. sz. )
44. Íves kerettöredék hengertagos prof illal (Függelék 10. sz.)

9. Nyíláskeret két töredéke

ltsz. 90.2.8. puha mészkő a: 17 x 16 x 38 cm; b: 17 x 38 x 28 cm. Az egyik egy meglehetősen rövid, teljes ívszakasz, a másik azzal azonos hosszúságú, letört orrprofilú ívszakasztöredék. Ívesre faragott hátoldaluk, illesztési felületeik és törött részeik kivételével mindenütt vastag meszelés borítja őket. Tagolásuk szimmetrikus: kis derékszögű lépcsőzettel megemelt lemezen ülő párnatag, attól keskeny egyenes szakasszal elválasztott homorlat, végül a homorlat csücskös végétől visszaugró, alacsony, széles lemez. Hátulsó, simára faragott felületük kőillesztésre utal: feszített betétszerkezetként helyezkedtek el egy nagyobb, falazott ív belsejében. Minthogy a leginkább lábazati profilra emlékeztető profilszerkesztés eltér a 13. századi hevederívek és árkádívek szokványos formájától - későbbi bordaformákra sem emlékeztet-, a legvalószínűbb értelmezési lehetőség, hogy körablak keretművéből, annak belső ívéből származnak. Az ív átmérője meglehetősen kicsi, ráadásul sérült felületű ívszakaszok alapján biztonsággal nem határozható meg.

10. Íves kerettöredék hengertagos profillal

ltsz. 90.2.10. puha mészkő 45 x 31 x 26 cm; hengertag átm.: 13 cm;belső oldalivének átm.: kb. 4 m. Nagy méretű szerkezethez tartozó keretkő, egyik oldalán függőleges síkkal a másik oldalán íves felülettel és az ív belseje felé kiugró hengertaggal. Mindkét végén, hátán és belső oldalán, valamint az ív belseje felé néző oldalon - a hengertag mentén - illesztési felületek határolják. Egyik oldalán a hengertag teljes vastagságáig behatoló, mély, szögletes bevésés. Elején a hengertag mentén durván lefaragott, sérült felület húzódik a kő teljes magasságában.

45. Íves kerettöredék hengertagos profillal
(Függelék 10. sz.)

A töredék egyedül áll a kalocsai kőemlékek között. Elsősorban az illeszkedési mód és a félhengeres tagolás alapján két szimmetrikusan tagolt félből összeállított, íves keretmű alkotórészeként tételezhetjük fel. Talán a 9. számú töredékkel együtt körablakhoz tartozott. A sugárirányban bevésett hézag ebben az esetben merevítő rúd beillesztésére szolgálhatott. A belső, íves oldal hajlatából kiszerkeszthető, nagyjából 4 méteres körátmérő nem mond ellene feltevésnek. ::

11. Kapubéllet fejezetzónájának töredéke

( 26-27. kép) ltsz. 90.2.6. kemény édesvízi mészkő 24 x 31 x 28 cm; oszloptörzs át m .: kb. 10-11 cm. Rétegkő töredéke kapu bélletéből, alján csekély, tetején nagyobb illesztési síkkal. Hátul, jobb oldalon törött, a bal oldalon illesztési felület. Jobb felől a hátsó töréssel egybefüggő, lepusztult törésfelület, bal felől felfelé ívesen kiszélesedő, fogasvésővel kialakított illesztési sík. Tetején két párhuzamos szerkesztési vonal húzódik: egyik a bélletfal síkjának, a másik a bélletfríz nyaktagozatának felel meg. Elölről a bélletes kapu szerkezetének két lényeges jellemzője olvasható le. A béllet hátfala a falsíkkal nagyjából 45 fokos szöget bezáró, falsarkok nélküli, egyenes rézsű volt. A rézsűs hátfalat indás és leveles bélletfríz koronázta, amelyet alul pálcatag választott el a bélletfáltól. Kissé kihajtó, íves felszínét kanyargó inda, s az arról lefűződő, geometrikus formaadású, karéjos levélkék sűrű mintázata borítja. E frízzóna, mint díszes háttér előtt áll a tömbbel egybefüggő bélletfejezet csonkja, sarkosan kiugró, lapos fedőlemezzel. A fejezet alja letört, éles erezésű leveleinek bimbós végződései a bal oldali levélét kivéve szintén hiányoznak.

12. Keretprofil töredéke

Ltsz. 90.2.5. puha mészkő 33 x 33 x 24,5 cm. Párhuzamos oldalú ívszakasz töredéke, falfülke, vagy nyílás keretéből. Elöl ívet kísérő keskeny függőleges sáv, majd rézsűs lemez, alámetszett horony és azzal összekapcsolódó félpálca.

46. Keretprofil töredéke (Függelék 12. sz.)
46/a. Keretprofil töredéke
(Függelék 12. sz.)

A pálcatagot ék alakú vájat különíti el a homloksíkkal 90 fokos szöget bezáró, meszelés maradványait őrző íves felülettől. Az ívszakasz egyik vége törött, a másik végig illesztési sík. Hátul derékszögű, sarkos beillesztésre kialakított, durván vésett felületek. A falvastagságból legkevesebb 21,5 cm-t elfoglaló, fülkeszerű mélyedést félkörként rekonstruálva a szerkezet nagyjából 220 cm átmérőjű lehetett, a keretprofilt is hozzáadva a teljes külső átmérője megközelítőleg 250 cm volt. Profilja megegyezik a 13-as és 14-es számú töredékekével.

13. Íves keretprofil töredéke

ltsz. 90.2.11 puha mészkő 34 x 34 x 24 cm. Egyik végén illesztési felületben, a másikon törésben végződő íves faragvány, hátsó oldalain két derékszögben csatlakozó illeszti felülettel. Tagolása és szerkezeti összefüggései a 12-es és 14-es számú faragványokéival egyeznek meg.

14. Keretprofil töredéke

ltsz. 90.2.9. puha mészkő 21 x 24 x 27 cm. Erősen lepusztult kőfaragvány, kerettagozat maradványával. Csaknem minden megmunkált részletét elveszítette. Egyik oldalán sík felület, éles vájat és horonyba átforduló félpálca roncsolt maradványa. E tagozatsor minden valószínűség szerint a 13-14-es számú, épebb faragványok profiljával azonos módon folytatódott, azokkal azonos szerkezethez tartozhatott. Eltérés abban mutatkozik, hogy az épebb daraboknál a tagozatok ívesek, ennél egyenesnek látszanak. Így feltehető, hogy az íves záradék keretprofilja a nyílás függőleges szegélyen is jelentkezett.

15. Hengertagos töredékek

ltsz. 90.2.1. szürke homokkő a: 38 x 39 x 36 cm; b: 118 x 26 x 23 cm / hengertag átm. mindkettőnél: 10,5 cm Porózus szerkezetű, mállékony kőanyagból faragott, rossz megtartású töredékek, azonos tagolással: elöl lapos homorlat közepéből kiemelkedő, diagonális helyzetű háromnegyedk örkeresztmetszetű hengertag - amennyire a fönnmaradt rövid szakaszokból megítélhető - ívesedés nélkül. A nagyobbik darab egyik végén durva véséssel kialakított másodlagos felületben végződik. Ehhez hasonló jellegű, másodlagos csonkítás nyomai vannak a homorlattal szomszédos, lapos szögben hátrametszett egyik függőleges síkon is, míg az ennek megfelelő másik oldalon sima, feltehetőleg szabadon álló sík töredéke figyelhető meg. Hátul a két, egymással nagyjából 90 fokos szöget bezáró, érdesre faragott illesztési felülettel határolt tömb eredeti beillesztési résznek látszik. A kisebb töredék mindkét végén illesztési felületben végződő, alacsony rétegkő, amely hátul mindkét oldalon csonka. Értelmezésük lepusztult állapotuk miatt meglehetősen nehézkes.

Arra, hogy a hengertag önálló faltagolás része lett volna, elsősorban a méretek, így pl. a hengertag vékonysága miatt nem gondolhatunk. Leginkább az látszik valószínűnek, hogy nyílás keretművéhez tartoztak, amelynek kiképzése bélletes lehetett; a derékszögű, sarkos befogására alkalmas hátsó kiképzés ilyesfajta szerkezetre utal. Az ismert kalocsai töredékek között más darabot nem tudunk ehhez a szerkezethez kapcsolni, de megjegyzendő, hogy a kapubéllet fejezetzónájából való töredék (11. sz.) fejezetéhez a hengertaggal nagyjából azonos átmérőjű törzs tartozott.

16. Háromnegyedoszlop rétegköve

Ltsz. 90.2.12. puha mészkő 29 x 23 x 22,5 cm; törzs átm.: 22,5 cm Háromnegyedoszlop törzséből származó rétegkő. A hengerfelülethez mindkét oldalon nagyjából 1 cm szélességű, szabadon álló, egyenes szakasz csatlakozik, ezen túl a bekötő tömb törött csonkjában folytatódik. A törzs átmérője egyezik az egyik ismert kalocsai pillérfősarok (Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1591) háromnegyed fejezetén levő törzsillesztés méretével.

47. Féloszlop fejezetének töredéke (Függelék 17. sz.)

17. Féloszlop fejezetének töredéke

ltsz. 90.2.3. kemény édesvízi mészkő 3 9x22x3 1,5 cm. Féloszlopfő jobb oldalának felső részéről lehasadt töredék. Tetején fogas vésővel érdesített illesztési felülettel, rajta lizéna és féloszlop csatlakozásának felkarcolt szerkesztésével. Jobbról függőleges síkkal zárul. Hátoldala is függőleges, de itt korábbi felhasználás maradványát tartalmazza: szimával visszamélyített tükör derékszögű sarka, a keret legmagasabb részét a másodlagos beépítéskor levésték. A fedőlemez visszaugró, az eredetileg kinyúló, kétszer hornyolt kehelyperem letöredezett, a fejezettömb látható része sima felszínű. Kannelurákkal tagolt, íves formák összekapcsolt, álló levelek kétrétegű levéldíszt alkottak. A felső levélrétegről apró csonkok tanúskodnak. A töredék, amely nagy összetett pillér fejezetéhez, vagy féloszloppal bővített pilaszteres falpillér fejezetéhez tartozott, a székesegyház boltozattartó támaszrendszerét, annak formai kialakítását és méreteit dokumentálja. Ismerjük e faragvány azonos ornamentális stílust képviselő, épebb állapotú megfelelőit is: két féloszlopfőt 96 és egy féloszlopfő felső rétegkövét (korábban Kalocsa, Sallai I. u. 1. sz. ház, jelenleg Kalocsa, Viski Károly Múzeum). 97 A kő korábbi felhasználása a hátoldalon látszó tagozat antik típusa alapján a római korra tehető.

18. Kötegelt falpillér fejezete

(8., 33.,34., 35. kép) Itsz. 90.2.14. kemény édesvízi mészkő 29 x 80 x 46 cm; pillérmag átm.: 41 cm; járulékos oszloptörzsek illesztési átm.: 13 cm

Félhenger idomú pillérmagból és öt különálló, vékony, hengeres oszloptörzsből álló falpillér-köteg fejezete, római kori tagozatból átfaragva. Tetején a kő korábbi felhasználásából való sérült faragványrészlet: visszavésett, a kantusz indás fríz töredéke fent levél-soros léccel lezárva. A tömb hátoldala sima, függőleges illesztési sík. Alján csekély mélységű furat és bekarcolt szerkesztési vonalrendszer látszik: a pillérmag középpontján keresztül a járulékos oszloptörzsek tengelyének irány ában húzott vonalak. A jobb szélen törött (a falhoz csatlakozó rész itt hiányzik), a bal szélen falszövethez csatlakozó függőleges szakasz nyúlik ki a fejlemezek szélességéig. Ennek homloksíkja a tömb hátsó síkjától kb. 15 fokkal eltér. A fejezet alján a törzshöz tartozó rövid, sima nyakrész a pillérmagon ép, a járulékos fejezeteknél a két szélső állású fejezet kivételével letört. Ugyancsak lehasadt a három középső fejezet kelyhének nagyobb része. A szélsők alján megmaradtak a középen elhelyezett, függőleges furatok, amelyek a függesztett törzseket rögzítő csapot foglalták magukba (a nyaktag fölött a szélső fejezeteken megmaradtak a lejtősen befúrt ólomöntő csatorna nyílásai is, bennük ólommal). Az eredetileg egybefüggő nyaktagot kerek ujjú, lehajló végű gallérlevelek takarják. E fölött a pillértest sima, díszítetlen. A lent ahhoz rövid nyúlvánnyal kapcsolódó járulékos fejezeteken kehelyhez simuló, éles bordázású és a fejezet teljes magasságát kitöltő, bimbóba futó levelek állnak (a bimbós részek letörtek). Előttük a fejezet közepéig emelkedő kerek ujjú rátétlevelek s orakoznak, a szomszédos fejezet felé nézők egymásba kapcsolódnak. Fent a kiszélesedő kehelytestek összezárulnak. Eredeti pozíciójára a bal oldalon megmaradt, mintegy 15 fokos szögben megtört falnyúlvány kialakítása utal. Ha a másik - töredékes - oldalon szimmetrikus kialakítást tételezzünk fel, a falpillér 150 fokban csatlakozó falak szögletében állhatott. A derékszögnél nagyobb szögű falcsatlakozás (poligonális térlezárás) a Henszlmann és Foerk ásatásaiból ismert alaprajzok szerint csak a szentély gádorfalán, illetve a szentélykörüljáróban a sugárkápolnák közötti rövid falszakaszokon, a sugárkápolnák nyílását elválasztó szögletek egyikében helyezkedett el, szemben a szentély terét határoló árkádpillérekkel.

19. Bordaindítás

ltsz. 90.2.21. szürke homokkő. 53 x 22 x 17 cm; hengertag átm.: 10-11 cm. Hasáb alakú, lepusztult felületű faragvány. Kocka formájú tömbből kiemelkedő, sarkantyútagoktól és homorlatoktól kísért, henger alakú borda. Kis méretű teret lefedő boltozathoz tartozhatott.

JEGYZETEK

  1. ... labor naturae in culpam vertitur, et res in vitium cadit, si caret arte, sic et in superfluitate, curiositate et suptuositate aedificiorum. ...eti am in ecclesiis construendis peccatur. Cu m etiam capita earum, [quae] humiliora esse deberent corporibus ipsarum pro misterio, - quia c a put nostrum, Christus scilicet, humilior est Ecclesia sua, - altior nunc eriguntur. Petrus Cantoris: Verbum abbreviatum. C. 86.: Contra super fluitatem aedificiorum. A szöveg teljes kiadása: Migne, Jacques Paul: Patrologia latina, TCCV col. 255. skk.; Az idézett szemelvény: Mortet, Victor - Deschamps, Paul: Recueil des textes relatifs á la condition des architectes en Francé au moyenáge. Paris, 1929. 157-158. A szerzőről és a 12. századi építészetkritikáról: Mortet, Victor: Hugue de Fouilloi, Pierre de Chantre, Alexandre Neckametles critiques dirigées au XII e siéde contre le lux é des constructions. Mélanges d'histoire á M. Ch. Bémont. Paris, 1913. 116 - 119. Nem indokolatlan a középkori szerző szövegével kapcsolatosan - különösen a pokol mélységéig ásott alapokra és az eget verő épületmagasságokra tett, megjegyzése kapcsán William Golding: A torony című regényének hátborzongató példázatára utalni.
  2. Eodem tempore, circa novas ecclesiarum structuras passim fervebat devotio populorum. Mortet - Deschamps 1929. (1. jegyzetben i. m.) 203.; az autun-i székesegyház szentélyének újjépítéséről szóló, az építészeti modus-distinkciókat használó szemelvény magyar fordításban: Éber László: Művészettörténeti olvasmányok Bp., 1909. 49.
  3. A közvetlen művészi kapcsolat, a művészvándorlás nyomai között Imre és II. András idején készült királyi pecsétek mellett utalnunk kell a pilis apátság gótikus síremlékeire, Gertrudis királyné tumbájára és egy előkelő világi személy vésett rajzú sírlapjára. Ide tartozik Villard de Honnecourt vázlatkönyv-bejegyzéseivel dokumentált, magyarországi küldetésének ténye is. A síremlékekről: Takács Imre: Gertrudis királyné síremléke. In: Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541. Katalógus / Magyar Nemzeti Galéria. Szerk. Mikó Árpád, Takács Imre. Bp., 1994. 248-257. Villard kommentált rajzainak kritikai kiadása: Hahnloser, Hans: Villard de Honnecourt. Kritische Gesamtausgabe des Bauhüttenbuches m s. fr 19093 der Pariser Nationalbibliothek. Graz, 1972 2. 393-397.
  4. Az esztergomi korai gótikus építőműhely jelentőségéről: Marosi, Ernő: Die Anfange der Gotik in Ungarn. Esztergom in der Kunst des 12.-13. Jahrhunderts. Bp., 1984. 67-73. A korai gótikus stíluselemek elterjedéséről: uo. 93. skk. Esztergom stílusrétegeiről és az esztergomi műhely problémáiról legutóbb: Marosi Ernő: Esztergomi stílusrétegek 1200 körül. In: Pann ó nia regia. Művészet a Dunántúlon 1000 - 1540. Katalógus / Magyar Nemzeti Galéria. Szerk. Mikó Árpád, Takács Imre. Bp., 1994. 154-158. Az esztergomi kápolna nemzetközi jelentőségének és f rancia stílusorientációjának tételére pozitív reflexiót és Párizs mintakép-szerepének kiemelését ld.: Sauerlá'nder, Willibald: Das Jahrhundert der grossen Kathedralen 1140-1260. München, 1990. 394.
  5. Takács Imre: Pannonhalma újjáépítése a 13. században. In: Mons Sacer 996 - 1996. Pannonhalma 1000 éve. Katalógus. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 2 22-227.
  6. A pilisi ásatások lezáró ismertetése: Gerevich, László: Ergebnisse des Ausgrabungen in der Zisterzienserabtei Pilis. In: Acta Archaeologica, 37, 1 985, 1 -2. 1 11-152. Pilis és Kalocsa kapcsolatáról: Marosi Ernő: A pilisi monostor szerepe a XIII. századi magyarországi művészetben. In: Studia Comitatensia, 17. Szentendre, 1985. 5 51-562.
  7. A kalocsai püspökség székhelyének kiválasztása összefügghet egy korai Árpád-kori fejedelmi birtokközpont helyével: Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. 2. köt. Bp., 1987. 430.
  8. Henszlmann, Emericus: Die Grabungen des Erzbischofs von Kalocsa Dr. Ludwig Haynald. Leipzig, 1873. 1 05 - 125.; Fóerk Ernő: A kalocsai székesegyház. In: Magyarország Műemlékei, 4. Bp., 1915. - 43-53. Foerk megfigyeléseit tekinti mérvadónak: Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei. [Bp.], 1938. 33. Henszlmann kiadatlan leveleit publikáló cikkükben az első templom rekonstrukcióját Foerk javaslatait lényegében mellőzve kísérelik meg ismét: Kozák Károly - Kőhegyi Mihály: Henszlmann Imre kalocsai ásatásai. In: Archaeologiai Értesítő, 102, 1 975, 1 . 1 01-116.
  9. Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m.) 51. 73. kép; B akay Kornél: Második jelentés a somogyvári bencés apátság feltárásáról (1974-75). In: Somogyi Múzeumok Közleményei, 2. Kaposvár, 1975. 1 98., 3. kép.
  10. A sírlelethez egyszerű formájú kehely , paténa, gyűrű, huzalból alakított mellkereszt és palliumtűk tartoztak, valamint egy eredeti állapotában kövekkel díszített, a temetésre azonban e díszeitől megfosztott, ezüst pásztorbotvég. A lelet datálásáról: Kovács Éva: Árpádkori ötvösség. Bp., 1974. 2 3., 20-22. t. A sírt Kovács Éva véleményéhez csatlakozva az 1202-ben elhunyt Saul érsek temetkezési helyének tartja: Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m .) 122.
  11. A lelőhely ábrázolása: Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m .) 44., 59. kép. A sírmelléklet mellett ennek a 12. század vége előtt nem használt kőanyagnak az előfordulása is azt erősíti meg, hogy Győr nembeli Saul érsek (t 1202) lehetett az utolsó, akit még a régi templomban temettek el, s az építkezésre a 13. század eleje előtt nem kerülhetett sor. Ld. 10. jegyzet. A vörös márvány bányászat kezdeteiről: vei Pál: A tömött vörös mészkő - „vörösmárvány" - a középkori magyarországi művészetben. In: Ars Hungarica, 20, 1 992, 1 . 5 .
  12. Ezekről összefoglalóan: Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m.) 65-66.
  13. Idézi: Mojzer Miklós:'Adatok Mayerhoffer András működéséhez. Művészettörténeti Értesítő, 5, 1 956, 2- 3. 1 37.
  14. Quam difficultatem, uti tolleret Christop horus Cellarius [Lib. II. Geogr. Ant. Cap. VIII. p. 559.] translatas Statuas Colosseas eo esse ait, ubi iam est Colocza. Sed recte monet Wesselingius: mihi perquam dubium hoc et incertum videtur. Alioquin, hodieque, fragmenta heic colossorum, superant. De his diligentissi mus notitiarum per hos Comitatus, conlector, I ohannes Matolay: Vidi, inquit, ibi fragmenta, in usitatae ma gnitudinis columnarum. Earum singula, ibide m amo limiacentia, et infracta, ambitum duarum orgiarum crassitie complectebant ur, earumque, aliaa liis, longi ora, saxo duro, colorefusco, opere aute m rotundo. Si veru m est, quod multi volunt, Colossos, heic Romanorum, aut statuas stetisse, fragmenta haec a tante molis ruina, haud discrepant; tametsi malemadea te m pli ruinas, quod ibidem S. Stephanus condiderent, referre. Na m , et penes, eiusdem templi rudera, visuntur, et haud obscurre, sacrae aedis columinafuisse, ostendunt: nisi forte, ex Romanorum ruderibus, educendo te m plo, divus rex, lapides eos adhibuerit. Haec ille, quaefaciunt sane quali c unque coniecture l ocu m . At ne sic quide m eviceris, hic ideo, ad Statuas redisse olim, cum supra dictum sit, ex Spartiano, statuas eiusmodi Colossas, per totum orbem Romanum, positas fuísse. Quid? quod et in aliis locis effodiantur per Hungariam, colossorum iustiusmodi fragmenta. Bél, Matthias: Notitia Hungariae novae historico geographica. III. Viennae, 1737. 5 38-539.
  15. E római kövek méretét és feliratait Bél Mátyás is közölte: Bél 1737.(14. jegyzetben i. m.) 582. A Dunától keletre található római kori epigráfiai emlékek feldolgozásán (R I U 9) jelenleg Kovács Péter dolgozik.
  16. A feltevés Marosi Ernőtől: Árpád-kort kőfaragványok. Katalógus/István király Múzeum. Szerk. Tóth Melinda, Marosi Ernő. Bp. - Székesfehérvár, 1978. 218.; Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m.) 122. A korábbi szakirodalom ettől eltérően Csák nembeli Ugrin érseksége (1219-1241) idejére datálta az építkezés kezdetét. Henszlmann Imre: Magyarország ó-keresztyén, román és átmenet stylű mű-emlékeinek rövid ismertetése. Bp., 1876. 7 6.; Entz, Géza: Les pierres sculptées de la cathédrale de Kalocs a = A kalocsai székesegyház faragványai. In: Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, 28. Bp., 1966. 31. Foerk Ernő alaprajzi analógiákra hivatkozva a 12. század második felét javasolta az építkezés idejeként. Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m .) 55.
  17. Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt, [reprint kiadás] Bp., 1988. 2 . köt. 42 - 43.
  18. Berthold életrajzához Pauler idézett művén kívül: Schmidinger, H.: Patriarch und Landherr. Die weltliche Herrschaft der Patriarchen von Aquileiai bis zu m Ende der Staufer. Graz-Köln, 1954. 8 8.; Sctz, Alois: Das Geschlecht der Andechs-Meranier im europáischen Hochmittelalter. In: Herzöge und Heilige. Ausstellungskatalog / Kloster Andechs. Hrsg. von Josef Kirmer, Evamaria Brockhoff. München, 1993. 84 - 85.; Schütz, Alois: Die Andechs-Meranier in Franken und ihre Rolle in der europáischen Politik des Hoch m ittelalters. In: Die Andechs-Meranier in Franken. Ausstellungskatalog. Bamberg, 1998.3-54.
  19. Kiadását ld.: Codex Dip b maticus regni Croatiae, Dalmatia eac Slavoniae. Ed. Tadeus Smi fiklas. Tom . 3. 1 201-1235. Zagrabiae, 1905. 3 31-332.
  20. Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. ,B p., 1958. 1 15-116.
  21. Genthon István: A régi magyar festőművészet. Vác, 1932. 5 .
  22. Két alkalommal leltároztak a Nemzeti Múzeumban kalocsai köveket 1873-ban. Az egyik ide vonatkozó leltárkönyvi bejegyzés a „királyfejként" ismert vörös márvány töredék akvirálását dokumentálja: 1873 / 240 (nov. 21.) „Kőfej keresztes koronával. Igen hosszú arcz, felülről lenéző, vékony szakállal és bajusszal. Haynald Lajos ajándéka. A másik: 1873/256 (dec . 16.) Középkori kövek 1-13. Dr. Haynald Lajoska i. érsek ajándéka." Magyar Nemzeti Múzeum, leltárkönyv, 1873. 1 936 decemberében valamennyit átadták a Szépművészeti Múzeumnak, ahonnan a Régi Magyar Gyűjteménnyel együtt kerültek jelenlegi őrzési helyükre, a Magyar Nemzeti Galériába. Henszlmann a régóta ismert faragványok erdetével kapcsolatban általában Kunszt József érsek gyűjtésére hivatkozik. Henszlmann 1876. (16. jegyzetben i. m.) 79 - 80. A Budapestre került faragványok publikációja: Entz 1966. (16. jegyzetben i. m.) 31-56.
  23. Két figurális és növényi díszítésű konzol az érseki palota lépcsőházában és két nagy féloszlopfő . Az egyik rétegkő bi m bós végű kannelurás levelekkel és pilaszterfejezettel jelenleg a kalocsai Viski Károly Múzeumban (korábban az akkori Sallai I. u. 1. sz. házban); Entz 1966. (16. jegyzetben i. m.) 38. kép. A másik Foerk szerint szintén városi házban volt másodlagosan befalazva; Foerk 1915. 6 1., 100 - 101. kép.
  24. Henszlmann, Emericus: De Ecclesia Metropolitana Colocensi. In: Schema tis mus cleri Archidiocesis Colocensis et Bachiensis. Coloczae, 1870. XIV, XVIII.; Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m .); Henszlmann Imre: A bécsi 1873. évi világtárlatnak magyarországi kedvelőinek régészeti osztálya. Bp., 1875 / 76. 1 49-156.; Henszlmann 1876. (16. jegyzetben i. m.)
  25. Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m.) 105. A publikált változat alapja egy szerkesztett alaprajz, amelyen Henszlmann a munkák előrehaladásával folyamatosan készülő manuálék részleteit összesítette: Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Tervtár, í tsz. 13.855. A munkaközi eredményeket tartalmazó manuálékat az ásatás megbízójához, Haynald Lajos érsekhez címzett leveleihez mellékelve találta meg Székely László levéltáros a kalocsai Érseki Levéltárban. Kiadásuk: Kőhegyi - Kozák 1975. (8. jegyzetben i. m .) 102 - 104., 107.
  26. A 18. században épült paksi Kornis-kúria (a 19. század vége óta elemi iskola ) bontása során felbukkant középkori faragványokra Tóth Melinda írnia fel a figyelmemet 1988-ban, akinek szíves segítségéért itt is szeretnék köszönetet mondani. A faragványokat Bence Barnabás paksi tanár és Gere László régész fedezte fel. Elismerésre méltó munkájuk tette lehetővé a darabok további kutatását és a jelen publikációt is. A 13. századi faragványokkal keverten előkerült későbbi, gótikus tagozatokat Búzás Gergely határozta meg és tette közzé nemrég. Buzás Gergely: A paksi ferences kolostor kérdése. In: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Szerk. Haris Andrea. Bp., 1994. 269-276. A kőfaragványokat vagy a törökök hurcolták át a Dunán a paksi erődítmény építéséhez, amint Búzás feltételezte, vagy - ami szintén lehetséges - a középkori romok 18. szá zadí szétbontása után nem használtak fel minden töredéket helyben, hanem bizonyos mennyiséget ezt követően is el lehetett szállítani.
  27. Az a laprajzot ld.: Entz 1958. (20. jegyzetben i. m .) 34. után.
  28. A szentélykörüljáró falai fölé 1907 és 1912 között Foerk Ernő a falmaradványok jelentős részét valószínűleg tönkretevő, kriptalejárót magába foglaló, körbezáruló folyosót épített, amelynek bővítménye a tengelyben álló sugárkápolna alaprajzát is lefedi-- Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m.) 60 - 61.
  29. A csigalépcsők maradványaiból empóriumos szerkezetre következtet Maros i 1984.(4. jegyzetben i. m.) 165.
  30. Kereszthajó terébe beépített belső építménnyel a gyulafehérvári székesegyház déli oldalán is találkozunk, amelynek nyomai jól látszanak a Möller István épületrestaurálása előtti fényképeken is. Entz 1958. (20. jegyzetben i. m.) 167. kép. A felújítás ezeket még hangsúlyosabbakká tette. Uo. 116. kép.
  31. Bony Jean: French Gothic Architecture of the 12* and 13* Centuries. Berkeley - Los Angeles - London, 1983. 64-66.
  32. A részletek tekintetében sokkal inkább valósághű munkaközi alaprajzokról egyébként ez a részlet hiányzik. Kőhegyi - Kozák 1975 „ (8. j e gyzetben i. m.) 3., 5. kép.
  33. A pilisi apátság feltárt templomának megalapozott alaprajzi és boltozati rekonstrukciója: Gerevich 1985. (6. jegyzetben i. m.) 120., 133.
  34. Ez utóbbira tesz javaslatot Foerk Ernő, ld. Foerk 1915. (8. jegyzetben L m.) 53., 78. kép.
  35. Die alte Portalschwelle liegt 3,200' tiefer al der Fussboden der gegenwártigen Kirche; da aber der alte Fussboden 5,4116' tiefer lag, mussten dürf ". Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m.) 113.
  36. Die Lang wand der gegenwártigen Metropole ist ganz auf die der Kirche des XIII. Jahrhundert aufgesezt, ja es wurden die alten Langwande, wo sie sich immer erhalten, benützt; da man jedoch den südlichen Eingang m ehr nach Westen versetzte, vermauerte man das ursprüngliche Südportal der Art, dass ich dessen Gewánde anderthalb Fuss tief ausmeisseln lassen m usste, um dasselbe messen und zeichnen zu können." Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m.) 113 - 114., Fig. 34.; Henszlmann 1876. (16. jegyzetben i. m .) 80., 103. kép.
  37. A templom déli oldalfala mellett 1962 - ben kutatóárkokat ásatott az Országos Műemléki Felügyelőség, a Henszlmann által megtalált bélletes kapu hitelesítésére és megfigyeléseinek kiegészítésére azonban nem került sor. Ennek felmérési rajzai: Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Tervtár, ltsz. 26577-2.
  38. Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m.) 114.
  39. Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m .) 111., Fig. 29.; Henszlmann 1876. (16. jegyzetben i. m.) 77., 94. ábra.; Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m.) 57., 88. kép.
  40. A rajz zavarosságának magyarázatát László Gergelynek sikerült megtalálnia: A kalocsai székesegyház. Szakdolgozat, 1998. ELTE, Művészettörténeti Tanszék. A rajzon szereplő „kakukktojás" a Magyar Nemzeti Galériában őrzött kalocsai faragványok egyike (ltsz. 55.1580), egy oszlopkoszorúval körülvett, félhenger idomú falpülér lábazata. A francia terminológiában pilier cantonné-nak nevezett támaszfajta szabadon álló formáinak keresztmetszetét Hans Janrzen érzékletesen golyóscsapágyhoz hasonlította. Jantzen, Hans: Francia gótikus székesegyházak. Bp., 1989. 18 - 20. A forma legismertebb képviselői a párizsi Notre-Dame 1175-tól épített hosszhajójában állnak. Kimpel, Dieter - Suckale, Róbert: Die gotische Architektur in Frankreich 1130-1270. München, 1985. 161., 151. kép.
  41. Vö. 7. jegyzet. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy hengeres törzstöredékek hullhattak ki függesztett kötegelésű pillérek középrészéből is, ha a pillérmag hengeres volt. A szemtanú által két ölesre becsült oszloptörzsek átmérője - még ha nem fogadhatjuk is el teljesen egzakt adatnak a két ölet - bizonyosan olyan jelentős lehetett, hogy azokhoz aligha járulhatott additív oszlopkoszorú.
  42. Külső lábazati párkány részlete, a másodlagos fe lhasználás során a római indafríz alulra került: Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1576. Entz 1966. (16. jegyzetben i. m.) 135. 20. kép. A másik egy pilaszter előtt álló faloszlop fejezete, amelynek tetején a középkori tagozat kialakításakor végzett visszafaragás viszonylag csekély maradványt hagyott meg a római fríz indájából; ez utóbbira eddig nem hívták fel a figyelmet: Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1588.
  43. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1590. A fejezet alján lévő felirattöredék a tábla bal szélét - az első és a negyedik sorban a sorkezdettel - őrizte meg, elöl az Aquincumban állomásozó II. Legio Adiutrix nevének rövidítésével. Az öt látható sorából a második és a harmadik damnatiónak esett áldozatul. Ligatúrák: LE, RE.
    LEGIIAD [...][...]
    HINGRED
    [...]IVI
    A felirattöredék első közlése: Marosi 1985. (6. jegyzetben i. m.) 553., 3. kép.
  44. A budai várban, illetve az óbudai Kórház utcában a kalocsai faragványokéval azonos magasságú és ornamentikájú fríztöredékek kerültek elő. Gerev i ch, László: The Art of Buda and Pest in the Middle Ages. Bp., 1971. 1 3., pl. 1 1 / 6.; Marosi 1985. (6. jegyzetben i. m.) 553. Egy harmadik római kori frízsarok-elem a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán, amelynek akanthusz indája az előbbiekénél részletesebben megformált, minden más tekintetben azonos a kalocsai és budai töredékekkel. Képe: Dercsényi Dezső: A székesfehérvári királyi bazilika. Bp., 1943. 80. kép. Erről készült ceruzarajz (valószínűleg Varsányi Jánostól) Rómer Flóris hagyatékban, felirattal: „Váczon 1847 jun. 18.;' Országos Széchényi Könyvtár. Kézirattár, Fol. Hung. 111 0 / V fol. 150. XXXVII. A kalocsai faragványok anyagának óbudai eredeztetése és datálása régi témája a szakirodalomnak: Horváth Henrik: Budai kőfaragók és kőfaragójelek. Bp., 1935. 88. és Kampis Antal recenziója a könyvről. Kampis Antal: Horváth Henrik: Budai kőfaragók és kőfaragójelek. (Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái, 6.) Budapest, 1935. In: Magyar Művészet, 11., 1935., 315. (Révhelyi Elemér közlése nyomán); Ra d ocsay, Denis: Le fragment du sarcopghage de Kalocsa=A kalocsai szarkofág töredéke. In: Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts, 11. Bp., 1957. 1 7-27. és 100-106.
  45. A fríztöredéket a 11. századra datálta (Szent István építkezéseivel összefüggésbe hozva): Henszlmann 1876. (16. jegyzetben i. m.) 51.; Entz 1966. (16. jegyzetben i. m.) 139.; a székesfehérvári antikizáló f aragványokkal kapcsolatban hivatkozik rá: Dercsényi 1943. (44. jegyzetben i. m.) 32.; a budai töredékeknek hasonló datálását javasolja: Gerevich László: Középkori városkép a romok között. In: Budapest, 1. 1945, 1 . 31.; Gerevich 1971. (44. jegyzetben i. m .) 13. Kritikájuk: Marosi 1985. (6. jegyzetben i. m .) 553-554.
  46. A fríztöredékek kapcsán Marosi Ernő vetette fel az óbudai castrum 1200 körül végrehajtott, végső elbontásának, s a kőanyag vízi úton történt Kalocsára szállításának kézenfekvő lehetőségét. Tekintettel arra, hogy Esztergom elhagyása után az új királyi várat éppen ekkor az egykori óbudai castrum mellett építették fel, a két építkezés között a legszorosabb szervezeti - s talán művészeti - kapcsolatot kell feltételeznünk. Marosi 1985. (6. jegyzetben i. m.) 554.
  47. Paks, Városi Múzeum; ltsz. 90.2.7.; anyaga kemény édesvízi mészkő; méretei: 42 x 21 x 28 cm. Figurális dombormű töredéke férfialak felsőtestének ferdén lehasadt észletével, jobb vállal és behajlított jobb karral. Körben és hátul törött. Fent a nyakat körülvevő csavart ruhadarab töredéke látszik. A függőleges vésettel középütt kettéválasztott sima felszínű, redőzetlen ruha ujja a behajtó alkaron a könyék és a csukló között végződik. A könyök mögött feltehetőleg a dombormű alapsíkjának csekély részlete maradt meg. A kézfej letört, a kar hajlata mögül kardmarkolat kerek végződése látszik ki. A vállon átvetett köpeny párhuzamosan ráncolódó anyagát a kézfej szorította össze. A felirattal nem datált római, provinciális katona-síremlék (vagy annak már csak töredéke) építőanyagként kerülhetett Kalocsára - talán Aquincumból - hasonlóképpen a átfaragott római tagozattöredékekhez.
  48. A fríz méretei monumentális építményre vallanak; a provinciális római művészet kutatóitól várható annak eldöntése, hogy lehetett-e ez sírépítmény, vagy inkább a katonai tábor épületegyüttese, illetve valamely reprezentatív kialakítású városi középítmény jöhet-e számításba.
  49. Magyar Nemzeti Galéria, l tsz. 55.1577.; magassága: 56 cm (az alsó rész: 31 cm); szélessége: 66 cm; mélysége: 69 cm; a háromnegyed-oszlop átmérője: 16,5 cm.
  50. Henszlmann 1870. (24. jegyzetben i. m .) XVIII.; Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m.) 112-113.; Henszlmann 1876. (16. jegyzetben i. m.) 76 - 78.; Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m .) 57., 59-60.; Dival d Kornél: Magyarország művészeti emlékei. Bp., 1927. 31.; W i nkler Pál: A kalocsai érseki főszékesegyház 1010-től napjainkig. Kalocsa, 1929. 30 - 31.; Entz 1966. (16. jegyzetben i. m .) 39., 45., 47., 51., 30. kép; Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m .) 152-153 .
  51. Ugyanezt a lábazati párkányprofilt képviseli a Magyar Nemzeti Galéria három másik kalocsai töredéke; az egyik egy hasonlóképpen előrenyúló bővítményhez tartozik, alján korábbi felhasználást igazoló indás fríztöredékkel: ltsz. 55.1576.; a másik ezzel azonos pozícióból való: ltsz. 55.1585.; a harmadik egyenes falszakaszból való: ltsz. 55.1581. Entz 1966. (16. jegyzetben i. m.) 20., 31., 32. kép.
  52. Henszlmann ceruzarajzai: Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Tervtár, ltsz. 13850., 13851.
  53. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1588.; Entz 1966. (16. jegyzetben i. m.) 1. kép; Takács Imre: Egy 13. századi kút töredékei a pilisi ciszterci monostorból. In: Művészettörténeti Értesítő, 41, 1 992, 1 -4. 6-7., 9-12. kép.
  54. Vö. Marosi Ernő leírása: Árpád-kori kőfaragoányok. (16. jegyzetben i. m .) 218 - 219.; Takács 1992. (53. jegyzetben i. m .) 6-7., 9-12. kép.
  55. Marosi 1984. (4. jegyetben i. m .) 428-430. kép.
  56. Gyulafehérvárott ez a forma játszott szerepet a főszentélynél, a szentélynégyszög falainak tervezésében és kereszthajófalak tagolásának első koncepciójában is, amelynek valószínűleg építés közbeni meghiúsulása a déli oldalon a nagy rózsaablak kialakításával függ össze. Entz 1958. (20. jegyzetben i. m .) 96., 103., 106., 163. kép.; Tóth Sándor: A gyulafehérvári fejedelmi kapu jelentősége. In: Építés- Építészettudomány, 15, 1 983, 1 -4. 4 18 ^ 20.
  57. Uros apát pannonhalmi építkezésének stílusösszefüggéseiről legutóbb: Takács 1996. (5. jegyzetben i. m .) 170-236. A támpillérek rekonstrukciója: u o.
  58. Arról a sokszor és többféle olvasattal közölt feliratos kőről van szó, amely egy, valószínűleg építkezés közben elhunyt, Martinus nevű kőfaragó sírját jelölte (MARTINVS / REVEGV / LAPICIDA / I ACET H I C). Entz 1966. (16. jegyzetben i. m .) 143., 41. kép. Az elnagyolt majuszkula-írású, 13. század eleji epigráfiai jellegzetességeket mutató felirat datálásához a legjobb magyar párhuzam az Imre király ( 11 96-1204) nevét tartalmazó zirci oltáralapítási felirat; összehasonlító közlésük: Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m .) 170-171. kép. A kő jelenleg letisztítva a székesegyház szentélyét övező térben látható. A Ravegu szót értelmezték már francia ortográfia szerint, s Henszlmann óta Márton mestert tartották a székesegyház francia (burgundiai) építőmesterének, de felmerült a német származás lehetősége és a „hanyagul rótt " sírfelirat értelmét a magyar rovás szó összefüggésében is vizsgálták, ez esetben arra az eredményre jutva, hogy címzettje csak Rovó Márton névre hallgató, magyar ember lehetett A kérdés áttekintése: Gerevich 1938. (8. jegyzetben i. m.) 71-72. Hogy a nemzetközi skála kiteljesedjék, s egyúttal utaljunk a kérdésfelvetés alapproblémájára, meg kell említeni, hogy ugyancsak Gerevich Tibor vetette fel a kalocsai Márton kőfaragó itáliai (Rovigo) származásának lehetőségét: „Trai fram menti délsec . XII. de ll a cattedrale di Kalocsa (Colocia) vié la lapide sepolcrale d el lapicida Martino da Rovigo." Gerevich, Tibor: L'arte ant i ca ungherese. Roma, [1929.] 6.
  59. A lábazati profilt a templom közelebbi pontjához nem kötve közli: Gerevich László: A pilisi apátság. Szentendre, 1984. 2 2/30. rajz.
  60. A díszkút alsó medencéjének hengertagos párkánytagozatán: Takács 1992. (53. jegyzetben i. m .) 8., 22. kép.
  61. A kerek talplemezű, egyelőre ismeretlen funkciójú, vékony oszlopok közül egy a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében található. A lábazati profilformák egyezését Pilis periodizációjának felülvizsgálatánál is érdemes figyelembe venni.
  62. Az ablakkeret jól megfigyelhető a gyulafehérvári oldalhajó-ablakoknál.
  63. A Szent György-kápolna falából másodlagos be fa lazásból előkerült ablakszár-rétegkő a kalocsai ablakkeret-profil pontos megfelelője A darabot a lelőhely megjelölésével, meghatározás nélkül közli: Gyürky, Katalin: Die St. Georg-Kapelle in der Burg von Veszprém In: Acta Archaeologica, 15, 1 963, 1 -4. 343., 10-11. kép
  64. Kis méretű félköríves záradékú ablakok kerettöredékei poliginális pálcával a tatai Kuny Domonkos Múzeum kőtárában és a vértesszentkereszti templomrom melletti kőraktárban is vannak. Hasonló szerkezetű ablakok, külön kőből faragott betéttel a templomrom apszismaradványán maradtak meg. Vö. Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság. [Bp. ] , 1993. 299. kat. sz. 55-56.
  65. Takács, Imre: Die Erneuerung der Abteikirche von Pannonhalma kr. 13. Jahrhundert. Acta Historiea Artium 38, 1996, 1-4. 43., Abb. 18.
  66. Entz 1958. (20. jegyzetben i. m.) 59., 52-53. kép.
  67. Henszlmann 1873. (8. jegyzetben i. m.) 114.
  68. Az ornamentális bélletfrízek korai gótikus előzményei a 12. százai derekán megjelenő figurális fejezetzónák (Chartres, nyugati kapuk : Etampes, déli kapu) és a falsarkokra is kiterjedő, összefüggő akanthuszos fejezetzónák (Angers).
  69. László Csaba: Régészeti adatok Pannonhalma építéstörténetéhez- In: Mons Sacer 996 - 1996. Pannonhalma 1000 éve. Katalógus. Szerk Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 1 59., 32 - 33. kép; Takács 1996. (5. jegyzetben i. m .) 224., 73, 7 6. kép.
  70. Gergelyffy, András: L'Église abbatiale de Bélapátfalva. In. Ata Historiae Artium, 6, 1 959, 3 -4. Fig. 1-13.; A kaputípus elemzését ld.Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m .) 143.
  71. Vö. 48. és 49. jegyzet.
  72. Magyar Nemzeti Galéria, l tsz. 55.1579.; Entz 1966. (16. jegyzetben :. m .) 34. kép.
  73. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1012.; Entz 1966. (16. jegyzetben: m .) 33. kép .
  74. Stiláris párhuzamaik közül a pilisi kerengő egyik boltozati záróköve (Magyar Nemzeti Galéria), a vérteszentkereszti sárkányos zárókő levélkoszorúja, vagy ugyaninnen egy leveles indákkal befuttatott konzol említhető. Képüket ld. c Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m .) 262 - 263,266.
  75. A hasonlat Marosi Ernőtől: Árpád-kori kőfaragványok. (16. jegyzetben i. m .) 219.; Pilis és Kalocsa műhelykapcsolatáról ld. még : Takács 1992 (53. jegyzetben i. m.) 12., és 9-12. kép.
  76. Salzburg építéstörténeti kronológiájához: Fuhrmann. Franz Chorkrypta des romanischen Do m es in Salzburg. Salzburg ; 1962 10 - 11.; Feuchtmüller, R upert: Kunst in Österreich von früher i Mittelalter bis zum Gegenwart. I. Wien-Hannover-Basel , 1972 . 26-27 Wagner- Rieger, Renate: Mittelalterliche Architek t ur in Öste rreich St. Pölten-Wien, 1991. 50.
  77. Vetters, Hertnann: Die Grabungen im Salzburger Domin den jahren 1956 bis 1958. In: Kunstchronik, 11, 1 958, 1 2. 3 45-352 .
  78. Mezísné 1993. (64. jegyzetben i. m .) 294 - 295. kat. sz. 36., 296. kat sz 42 az utóbbi, figurális díszű fejezet a Magyar Nemzeti Galéria lapudiumában . .
  79. Marcsi 1 9 8 4. (4 . jegyzetben Lm .) 130.
  80. Salzburg példája nem érdektelen a vértesszentkereszti templom főszemélyének oldalapszisos, háromkaréjos alaprajzi elrendezésével kapcsolatban sem. Salzburg építéstörténetéről és a pármai eredetre visszavezethető szentélyformáról legutóbb Rudolf Koch In: Gesckichte der bildenden Kunst in Österreich. Bd. 1. Früh- und Hochmittelalter. Hrsg. von Her m ann Fillitz. München-New York, 1998. 221-222.
  81. Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 53.364.
  82. A Kalocsán őrzötteknél kisebb méretű, azokhoz hasonló funkciójú, levéldíszes konzol a kalocsai töredékek között a Magyar Nemzeti Galériában, ltsz. 55.1579.
  83. Divald 1927. (50. jegyzetben i. m.) 31. Gerevich Tibor szerint a fejtetőn látható törésfelület arra utal, hogy „ív alá vagy fülkébe volt illesztve, koronáját a III. Béla király székesfehérvári sírjából előkerült koronához (Magyar Nemzeti Múzeum ) tartja hasonlónak.
    Gerevich 1938. (8. jegyzetben i. m .) 102., 178. vö. Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m. )129. .."
  84. Dakm, F riedrich: Das Grabmal Friedrichs des Streitbaren im Zisterzi enserstift Heiligenkreuz. Wien, 1996. 67.
  85. Henszlmann 1875 / 76. (24. jegyzetben i. m .) 156.; Magyar Nemzeti Galéria , ltsz. 55.1587.; E n tz 1966. (16. jegyzetben i. m .) 22. kép.
  86. A töredékek és megalapozott rekonstrukciójuk: Gerevich 1985. (6. jegyzetben i. m .) 122 - 123.; Marosi 1984. (4. jegyzetben i.m.) 244. kép.
  87. Kötegelt falpillér lábazata az esztergomi Vármúzeum raktárában; származási helyét a templom Mathes János által közölt alaprajz a hitelesíti: Mathes, Johannes N e p.: Vet eris arcis Strigo n iensis descriptio. Strigonii, 1827. T ab. IV
  88. Sauerlander 1990. (4. jegyzetben i. m .) 348. kép
  89. Magyar Nemzeti Galéria , ltsz. 55.1590.; 55.1580., Entz 1966. (16. jegyzetben i. m .) 26., 29. kép.
  90. Marosi 1984. (4. jegyzetben i. m .) 152.
  91. Buzás 1994. (26. jegyzetben i. m .) 269-276. A töredékek felmérési rajzai között az 5. számúval történt kisebb malheur; valószínűleg a nyomdák szokásos , tréfájából oldalcserével jelent meg.
  92. Buzás 1994. (26. jegyzetben i. m .) 274.
  93. Sarokpillér fejezetcsoportja; leírását Sádor Máriától ld.: Pannonia Regia. Művészet a Dunántúlon 1000 - 1541. Katalógus / Magyar Nemzeti Galéria. Szerk. Mikó Árpád, Takács Imre. Bp., 1994. 272. Az anyag teljes értékű, illusztrált közlését azóta is várjuk. [A kézirat lezárása után látott napvilágot a pécsi Mária-kápolna és környéke régészeti leleteit publikáló, többek között Búzás Gergely rekonstrukciós elképzeléseit tartalmazó Kötet: Die Bischofsburg zu Pécs. A pécsi Püspökvár. Régészet és épületkutatás. Komos, Mefte des Deutscher Nationalkomitees XXII. A szóbanforgó, összetett fejlemezű kötegpillér-fejezet: i. m. 89-90., 115-116. kép. A töredék rekonsturkciós értelmezése; 93., és 90. kép.]
  94. Buzás 1994. (26. jegyzetbe n i. m .) 270-271. 3 -5. rajz
  95. Országos Műemlékvéd e lmi Hivatal. Tervtár , ltsz. 13852.; Entz 1966. (16. jegyzetben i. m.) 16. kép.
  96. Foerk 1915. (8. jegyzetben i. m .) 100 - 101. kép.
  97. Entz 1966. (16. jegyzetben i. m .) 138., 38. kép.

 

   
Előző fejezet