Előző fejezet

BOZÓKI LAJOS

Ellésmonostor faragott kőtöredékeinek stíluskapcsolatai

 

A középkori oklevelekben Elleus, Ehellius, illetve Helleus monusturaként említett épületegyüttes1 a Csongrád megyében az egyik legnagyobb magánbirtokos, a Bár-Kalán nemzetség2 monostoraként épült. Alapítási idejét, titulusát nem ismerjük, az épületre vonatkozó legkorábbi írott forrás 1306-ból származik.3 Az 1990 óta kiásott4 háromhajós, keresztház nélküli, három félköríves apszissal zárt, nyugati torony-páros bazilika építési idejéhez a kutatás jelenlegi állása alapján csak a templom típusa és kőfaragványai adhatnak támpontot. Az ilyen tömegelrendezésű bazilikák a középkori Magyarországon a 11. század utolsó negyedétől jelentek meg,5 s aligha valószínű, hogy Ellésmonostor temploma ezeknél korábbra keltezhető.

A helyi hagyomány szerint a századunk első felében még álló romok 1935-re már teljesen eltűntek.6 (1. kép)

A templom ásatásakor előkerült kőanyagban meglehetősen kevés, stíluskritikai szempontból értékelhető faragvány reprezentálja az épület ornamentális díszítését. Ezek a darabok nem a templom púsztulási rétegében feküdtek, hanem a déli mellékhajóban beásott omladékgödörben voltak eltemetve, s feltehetően már töredékesen kerültek ide.

Az eddig fellelt töredékek közül a legjelentősebbnek egy vöröses homokkőből7 faragott vállkő mondható, melyet utóbb szenteltvíztartónak faragtak át. (2. kép) Az enyhén kiülő szélességű vállkő függőleges oldallapjait egykor valószínűleg szimmetrikus kompozíció díszítette. Fő motívuma a vastag, ívesen visszahajló levélszár, melyhez párosával kapcsolt, mély vájattal tagolt, lekerekített végű levelek csatlakoznak. (3. kép) A levélindítások kissé elvékonyodva „futnak alá" a plasztikusan kiemelkedő szárnak. A szár alsó vége hurokban visszahajlik, ebből szélesebb karéjú, kissé öblösebb levél indul, melyhez ferde irányból kettős levél csatlakozik. Ezek alsó részét ott, ahol a peremhez futnak, egyszerűen lecsonkolták. A vállkő motívum és megformálás tekintetében -jelenleg úgy tűnik - társtalanul áll a hazai emlékanyagban, és a műhelykapcsolatok ismeretének hiányában csak a stílusban közelálló faragványok között elfoglalt helyének viszonylagos meghatározására tehetünk kísérletet.

A 11-12. században elterjedt mélyített alapsíkú, lapos keretelésű, szimmetrikus palmettával díszített vállkő, illetve fejezet különböző típusai nagy számban kerültek elő a dombói kolostor ásatásakor. Itt az alsó, visszahajló levél és az egy alapformából képzett, szimmetrikus elrendezés mutat némi kompozicionális hasonlóságot,8 ám a dombói palmettadíszes faragványokra jellemző mély „V" alakú peremvájatolás, levélformálás nem jellemző az ellési vállkőre.

Hasonló szimmetrikus kompozíció díszíti egy Zselicszentjakabról származó vállkőfejezet keskenyebbik oldalát a 11. század utolsó negyedéből.9 A palmettaszárként is funkcionáló madárláb itt az ellési kőhöz hasonlóan plasztikusan kialakított, melyhez szinte különállóan csatlakoznak a kihajtó, ám peremvájatolt levelek. A vastagon, plasztikusan kialakított „szár", a visszaforduló, kiöblösödő, csak középen vájatolt levél tekintetében az ellési vállkőhöz lényegesen közelebb áll egy másik, szintén Zselicszentjakabról származó vállkőtöredék.

Az ellésmonostori palmettás vállkő közeli rokona a dömösi társaskáptalani templom altemplomából származó egyik féloszlopfejezet növényi dísze.10

1. Szűcs István csongrádi tanár vázlata az 1935-ös feltárásról
(OMvH irattár MO B1 935/185)

A 12. század elejére keltezhető fejezet levelei az ellésihez hasonlóan vastag szárhoz kapcsolódnak, csak középső vájattal tagoltak, és az alsó levelek itt is kissé kiöblösödnek. Ugyanígy megoldatlan a levelek és a szár kapcsolata: a dömösi fejezet esetében is inkább csak a szárhoz futnak az elvékonyított levelek.

Az ellésmonostori vállkőre emlékeztet még egy dombói gyámkő töredéke,11 melyen a növényi motívumot idéző forma szintén párhuzamos, középen vájatolt, lekerekített végű „levelekből" áll, és - mint az ellési vállkő esetében -az alsó, peremhez futó végét egyszerűen lecsonkolták.

Ezek a kapcsolódási pontok azonban valószínűleg inkább a megformálás kezdetlegességéből adódnak, semmint konkrét műhelykapcsolatokból.12 Az itt felsorolt példák jobbára a vállkő keltezéséhez, s nem a kőfaragó(műhely) azonosításához nyújtanak támpontot, kijelölve azt az időzónát, a 11. század végétől a 12. század első feléig, amelyben az ellésmonostori palmettadíszes vállkő készülhetett. Ezt a keltezést látszik megerősíteni a szintén vörös homokkőből faragott, s a vállkővel valószínűleg egy szerkezethez tartozó oszloplábazat is. (4. kép) A lábazat jellegzetessége, hogy a saroklevél helyén a plinthoszból kiinduló kis hasáb képezi a sarokdíszt. Az alapforma, a sarokdísz a 12. század elejére keltezi a faragványt. Ehhez hasonló lábazatot őriznek a klosterneuburgi kolostor kőtárában.,13

Az ellésmonostori templom korai építési periódusából származhat egy szarmata mészkőből14 és egy réti mészkőből faragott vállkő. Mindkettő dísztelen, oldalaikon eredetileg festett ornamentika lehetett. Velük egykorú egy többszörösen tagolt oszloplábazat szarmata mészkőből. A kőanyag rossz megtartása, a lábazat elnagyolt, durva meg-munkálási módja miatt a profil már nehezen követhető.

A templom késői pusztulási rétegéből kerültek elő azok az idomtéglák, amelyek még feltehetően az épület kora Árpád-kori oszlopainak elemei voltak. A részletekből kiszerkeszthető, különböző átmérőjű hengeres támaszok szerkesztési szisztémája is eltérő volt: míg a kisebb keresztmetszetű oszlop törzsét cikkelyekből állíthatták össze, addig a nagyobb pillér négyzetes magját palástszerűen idomtéglák vették körül. Az idomtéglák között számos nyaktaghoz vagy lábazathoz tartozó faragott elem került napvilágra olyan töredékek között, amelyek valószínűleg egyszerűen tagozott oszlopfejezethez tartoztak. Az ilyen típusú idomtégláknak rézsűsen emelkedő, hengeres részét oldalt keskeny, kis kiülésű, rézsűs sík tagolja. Ezekből a darabokból olyan, trapezoid síkokkal díszített kockafejezet szerkeszthető ki, amely szintén a templom korai keltezését látszik igazolni. Az ilyen típusú fejezetek Itáliában például a 11- 12. század fordulója körüli évtizedekben készültek, és Verona környékén számos ekkor épült templomban elő fordulnak. 15

Az egykori monostor faragványos anyaga és téglái egyébként igen nagy mennyiségben kerültek - részben másodlagos felhasználásban, részben szórványként - a környező tanyákra. Így például az a forrásvízi mészkőből faragott oltárlap, amely a romterülettől 3 km-re lévő tanya udvarán hevert. Ezen kívül számos vörös márvány padlóburkolólaptöredéket, téglákat, s nem utolsó sorban egy festett, szarmata mészkőből faragott gótikus párkánytöredéket sikerült találni. Ez utóbbi a templom, vagy a kolostor 14. századi építési periódusáról tanúskodik. A félkörtetággal és sarkantyútaggal tagolt profil közeli analógiája a fehérvárcsurgói plébániatemplom déli kapuján található.

Annak ellenére, hogy a monostor és a templom területén máig közel háromszáz sírt tártak fel, 16 a faragott síremlékekből származó töredékek száma igen csekélynek mond­ ható. A legkorábbi vörösmárvány töredékek olyan, szélein laposan rézselt sírkőhöz tartoztak, melynek egyik párhuzama Esztergomból ismeretes a 13. századból. 17 A 14. századra keltezhető az a két vörös márvány darab, melyek egyikén gótikus „E, S" majuszkula, (5. kép) a másikon talán egy évszám töredéke olvasható. Szintén a 14. századra keltezhető az a töredék, melynek szélét vésett, kis karéjokból képzett szegélydísz kereteli. (6. kép) 1995-ös ásatási lelet egy vörösmárvány tumba fedlapjának saroktöredéke, felső síkán rátét csapolásául szolgáló lyukkal, vésett peremdísszel. (7-8. kép)

Noha az ásatásból ezidáig előkerült faragott kövek kőzettípusuk tekintetében meglehetősen változatosak, 18 eredetük szerint azonosnak tűnnek. A vörös jura mészkő ( vörösmárvány ), illetve a réti mészkő kivételével keletről, a Maros-völgyéből származhatnak, s nagy valószínűséggel vízi úton - az erdélyi sóval, fával - együtt szállítva kerültek a Dél-Alföldre. 19

2. Vállkő töredéke 4. Oszloplábazat töredéke
3. Vállkő töredéke
6. Sírkő töredéke
7. Tumba fedlapjanak töredéke
8. Tumba fedlapjanak töredéke

Kőfaragványok, a Csongrád-ellésmonostori ásatásokból (A felmérési rajzokat Hornyák László készítette)

1. Vállkő töredéke, 12. század eleje
2. Vállkő töredéke, 12.század eleje
3. Oszloplábazat töredéke, 12. század eleje
4. Vállkő, 12. század
5. Oszloplábazat töredéke, 12. század
6. Oszloptörzs töredéke, 12. század
7. Sírkő töredéke, 13.század
8. Sírkő töredéke, 13. század
9. Sírkő töredéke, 14. század
10. Sírkő töredéke, 14. század
11. Párkány töredék, 14. század eleje

 

JEGYZETEK

  1. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. 1. köt. Bp., 1963.895.
  2. Karácsonyi János: A puszta-szeri monostor kegyurai. Bp., 1897. 40-49. Az anonymusi hagyomány szerint ez a terület a Tiszától a Bátra mocsárig még a nemzetség ősének, Ond vezérnek jutott a birtokába (vö. Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. Edendo operit praefuit Emericus Szentpétery. Vol. 1. Bp., 1937. 83-84.), s maradt is I. Izsép leszármazottai kezén 1326-ig, amikor is Szeri nembéli Pósa tiltakozása ellenére Ogh ispán fiai III. Miklós és III. István eladták az „Elleusmonustura" nevű birtokot a kegyúri joggal együtt. Anjoukori okmánytár. 2. köt. (1322-1332). Szerk., Nagy Imre. Bp., 1881. 259. No. 239. és Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV század közepéig. 1. köt. Bp., 1900. 150-151.
  3. A nagyváradi káptalan által hitelesített oklevél a Bár nembéli Szeri család fiai és Borsa Kopasz nádor közötti magánháború nyomán született. Bár nembéli Izsép fia László és Szeri Sándor fia István, valamint Pósa és Márk Kopasz nádornak jóvátételként négy rész letben 200 márkát tartoznak fizetni, s ameddig ezt nem teljesítik zálogba adják ...possessionem ipsorum Elleusmonustura uocatam, sitam iuxtafluuium Tycie. Anjoukori okmánytár. 1. köt. (1301-1321). Szerk. Nagy Imre. Bp., 1878.107-108. No. 101.
  4. A templomot s a kolostor egy részét Pávai Éva régész tárta fel. Jelenleg a templom csekély maradványait konzerválva s jócskán kiegészítve visszatemették. A kolostoregyüttes (amennyiben volt ilyen) csak részben feltárt, elrendezése, teljes alaprajza egyelőre tisztázatlan.
  5. Garamszentbenedek 1075-től, Somogyvár 1091-től. Ez a bazilikatípus egyébként, mely korábban hol olaszos típusúnak, hol bencés stílusúnak neveztetett, sokáig mint a magyarországi nemzetségi monostor alaptípusa szerepelt ~a szakirodalomban. Kritikájához: Marosi Ernő: Bencés építészet az Árpád-kori Magyarországon. A „rendi építőiskolák" problémája. In: Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. Katalógus. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 1. köt. 131-141. különösen 132-134. A típus eredetéhez adalékul: Dercsényi, Dezső: Vorromanische Kirchentypen in Ungarn. In: Acta Historiae Artium, 20,1974,1-2.1-12.; Marosi Ernő: Magyarországi művészet Szent László korában. In: Athleta Patriae. Szent László tanulmányok. Szerk. Mezey László Bp., 1980.209-210.11-13. jegyzet.
  6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Könyvtár, MOB Irattár 185/1935. Itt Szűcs István csongrádi tanár arról értesíti a Műemlékek Országos Bizottságát, hogy Ellésdombon egy tanya területén ásatásba kezdett, ahol téglaalapozást, friesachi dénárokat és IV István kori rézpénzt talált.
  7. Alsókréta kori „kárpáti" homokkő: Iványosi-Szabó Andrea: A csongrád-ellésmonostori templom díszítőanyagának történeti geológiai vizsgálata. Szakdolgozat. Kézirat. József Attila Tudományegyetem. Szeged, 1994. 24. A vállkő átfaragásából és az omladékgödörbe történt temetéséből adódik, hogy minimum két bontási és valószínűleg építési periódussal kell számolnunk, hiszen így a kő két funkciójában is fölöslegessé vált.
  8. Nagy Sándor. Dombó, középkori monostor és erőd. Újvidék, 1987. 40-41. Kat. sz. 72., 73., 77., 79.
  9. Pannónia regia. Művészet a Dunántúlon. 1000-1541. Katalógus/Magyar Nemzeti Galéria. Szerk. Mikó Árpád, Takács Imre. Bp., 1994. 72. kat. sz. 1-11. és 54. l-l. kép
  10. Pannónia regia. (9. jegyzetben i. m.) 93. kat. sz. 1-35.
  11. Nagy 1987. (8. jegyzetben i. m.) 44. kat. 98. és XL. t. 98. kép. 11. századi keltezéssel.
  12. Kivéve talán a zselicszentjakabi vállkőtöredéket.
  13. Der Heilige Leopold. Landesfiirst und Staatsymbol. Katalog/ Niederösterreichisches Landesmuseum. Wien, 1985.178-179. kat. sz. 81.
  14. Iványosi-Szabó 1994. (7. jegyzetben i. m.) 24.
  15. Például Bardolino S. Severo, Sommacampagna, S. Andrea. (Ezek az ellésihez némileg hasonló alaprajzi elrendezéssel), Scadevara, SS. Filippo e Giacomo, Verona, S. Lorenzo. Ld. Verona e il suo Territorio. Verona, 1964. 588., 590-597., 615-624., 624-626. Egyik későbbi példa erre az oszlopfejezet típusra a Jerichow premontrei prépostsági templomában található, melyet talán épp veronai hatásra a 12. század közepén kezdtek építeni.
  16. Régészeti Füzetek. Ser. 1. No. 46. Bp., 1994.66. No. 25. -
  17. Takács Imre: Esztergomi síremléktöredékek a 13. századból. In: Ars Hungarica, 16,1988,2.130-131. No. 2., 3., 6.
  18. Eddig 13 fajta kőanyagot sikerült meghatározni, ezek közül a leggyakoribbak: 1. Szarmata foraminiferás mészkő - feltételezett származási helye a Maros jobb partja Haró-Algyógy között, 2. Szarmata biogén mészkő - Arad, Fehér, Torda, Aranyos megye a Maros mentén, 3. Alsókréta „Kárpáti" homokkő - Lippa, Gyulafehérvár környéke a Maros vidéken, 4. Édesvízi mészkő (Travertino) - Maros jobb partja, Bánpatak-Algyógy között. Iványosi-Szabó 1994. (7. jegyzetben i. m.) 24-25.
  19. Iványosi-Szabó 1994. (7. jegyzetben i. m.) 25.

 

   
Előző fejezet