Előző fejezet

PÁVAI ÉVA

Ellés monostor kutatása

 

Földrajzi elhelyezkedés

Az egykori monostor helye Csongrádtól északra található a Tisza bal parti árterületén, a várostól közel négy kilométerre, egy észak-déli irányú, kb. 300 mhosszan elnyúló, környezetéből 6 m magasan kiemelkedő természetes domb északi részén. A homokdomb legmagasabb részét vékony folyami agyagréteg fedi. A régiek emlékezete szerint a domb tetejét a folyó soha nem árasztotta el. 1894-1895-ben a Tisza-gát építésekor északkeleti részén kettévágták.1 Ma az öreg pontonhídon át lehet megközelíteni. A szájhagyomány szerint apácakolostor, mások szerint sok száz év előtt faluhely volt itt. „Ellés valaha népes hely volt, melyről tanúskodik a címzetes prépostság is, mely címét e helytől vette-"2

Történeti háttér

Ellésmonostort két oklevél is (1306,1326) ősi Bár-Kalán nemzetségi birtoknak mondja, ennek ellenére elég későn, 1306-ban említi először írott forrás.3 A nemzetség Ond honfoglaló vezér fiától, Etétől származtatta magát. A Kalán és a Bár kettős elnevezésre hiteles adat nincs, az oklevelekben a családtagokat hol az egyik, hol a másik nemzetségnévvel említik.4 A nemzetség közös őse Karácsonyi szerint a 12. század első felében élhetett.5 Először Baranya megyében, Szekcső és Mohács között települtek le, legrégibb birtokszerzeményük Szer és környéke, valamint a Csongrád és Alpár között fekvő terület volt.6

A Bár-Kalánok birtokait a 12. század végéről, Anonymus felsorolásából ismerjük (amit okleveles adatok is alátámasztanak): az Alföldön, Szer és Alpár között - Szer, Tömörkény, Ellés, Alpár egy része, valamint Szeg, Körtvélyes, Vásárhely Csongrád megye), Ikerhalom és Koxol (egykori Csanád vagy Torontál megye), Szekcső, Baár, Csele, Jenő, Nana.7 Magáról a nemzetségről először a 12. század második feléből Kalán püspökkel, „a nemzetség nagyra emelkedésének egyik szerzőjével" kapcsolatban olvashatunk. 1183-tól 1218-ig említik az oklevelek, ő maga 1150 táján születhetett. 1181-1183 között III. Béla király kancellárja volt, 1187-1188-tól 1218-ig pécsi püspök; 1193-1194-ben Horvát- és Dalmátország kormányzója volt.8

A Bár-Kalán nemzetség a. 12. század végén,9 de legkésőbb a tatárjárás előtt10 öt ágra oszlott (a hatodik az egyházi pályát választó Kalán püspök volt). Ezek közül I. Izsép ágából származtatható az Ellési/Ellősy család, amely annak legidősebb hajtása volt.11 Karácsonyi az 1265-1267 között kelt oklevelekben szereplő II. Istvánt (I. Baár/Bor dédunokáját) tartja a család ősének.12 Az Ellésiek birtokai voltak: Ellés, Márna, Szelevény, Bökény, Tőke - egymással szomszédos területek, valamint Szer, Pétermonostora, Szentandrás (ma Dóc), Anyás, valamint Sód és Körtvélyes. 1413-tól Szebény, Émen és Tótfalu birtokokat (Baranya megye) felesben az Ellési és a Szeri Pósa család kapta. 1501-ig bizonyosan az Ellési család leszármazóinak kezén voltak.13

A Bár-Kalán nemzetséggel közös javaik voltak: Elles, Szer, Szentandrás (ma Dóc), Ányás, Sód, Körtvélyes és Szeg.14

A monostorról az első írásos adat tehát 1306-ból maradt fenn. A Bár nembeli Izsép fia, László és Szeri Sándor fia, István, valamint testvéreik, Pósa és Márk a Károly Róbertpárti Kopasz nádor birtokait pusztították, falvakat égettek porrá, egyházakat törtek fel, kifosztották az úton levő magyarokat és kunokat. 1306. február 2-án a nagyváradi káptalan előtt egyezségre léptek, és a nádor szervienseivel abban állapodtak meg, hogy négy részletben, összesen 200 márka kártérítést kell fizetniük. Ennek teljesítéséig zálogul lekötötték a Tisza mellett fekvő Ellésmonostora nevű birtokukat.15 Hiába volt a patronátus intézménye, a nemzetség sajátjának tekintette a monostort, s ha anyagi szüksége úgy kívánta, még zálogba is adta.

Ellési I. Sándor fia, Márk és unokái, János és Good 1326-ban megvették az Émeni családtól, Miklóstól és Istvántól (Agy ispán fiaitól), valamint Baár/Bor fiaitól azok Ellésmo-nostorhoz való jogát (a birtokot és a monostort a kegyurasággal együtt). Szeri Pósa hiába tiltakozott mondván, hogy ez örökjogon őt illeti, az adásvétel mégis létrejött.16 Egy 1330-as adat szerint az Ellési család birtoka volt Ug is.17

A garamszentbenedeki apát 1338-ban panaszt tett Ellesi János és Good (I. Sándor unokái), valamint II. Pósa ellen, mert azok egész Alpárt elfoglalták és azt állították, hogy a falu és temploma ősi birtokuk. 1341-ben az apát esküt tett, hogy a falu az ő monostorát illeti, mire a két család lemondott követeléséről. Jelen voltak Alpár határjárásán, és beleegyeztek a határjelek felállításába.18

Ugyancsak I. Sándor unokái, János és Good 1344-ben 1/5 részben haszonbérbe vették a Tisza mellett - Tömörkény közelében - az aradi káptalan Morotva nevű halastavát. A halastó 4/5-e Szeri Pósáé volt, később ő vagy fiai örök ágon megszerezték. Az Ellésiek szerették volna részben ezt, részben a Keskeny és a Háromfül nevű halastavakat is használni. Szeri Pósa azonban 1372-ben eltiltotta János és Good fiait a halastavak használatától.19

1382-től 1413-ig tartott a Szentszalvátori család (szintén a Bár-Kalán nemzetség egyik ága) baranyai birtokainak -Szebény, Émen és Tótfalu - visszaszerzési pere Zámbó Miklóstól. Ebben egyenlő részben a Szentszalvátoriakkal együtt az Ellési és a Szeri Pósa család is részt vett. A hosszan elhúzódott pert 1413-ban megnyerték ugyan, a Szentszalvátori családnak azonban idő közben magva szakadt. Így a három falut az Ellésiek és a Szeri Pósák kapták felesben.20 Az Ellésiek ezzel nem elégedtek meg, és még ugyanabban az évben elfoglalták az Émen és Tótfalu között fekvő Karakó nagy részét. Emiatt Good unokáit, Ellesi II. Márkot és II. Istvánt, valamint a Szentszalvátori és Szeri Pósa családok akkor élő tagjait 1414-ben a nádor elé idézték. A per azonban alig haladt előre.21

1420-ban egy másik birtokvita is támadt: a garam-szentbenedeki apátság két birtoka, Csanytelek és Sáp - a Tisza két oldalán, egymással szemben - éppen az Ellési és a Szeri Pósa család birtokai közé ékelődött. Az apát azzal vádolta meg II. Márkot és II. Istvánt, hogy szegi jobbágyaik elfoglalták Sápot, és ott a gyümölcsfákat kivágták. A két Ellési birtokost a király elé idézték. Miután Sáphoz való jogát könnyen bizonyította, a nádori törvényszék 1423-ban elrendelte az apát újbóli beiktatását és Sáp határainak pontosabb kijelölését. Az ítélet végrehajtását azonban az Ellésiek gazdatisztje ellenezte, emiatt új per támadt, ennek kimenetele azonban nem ismert.22 Annyi bizonyos, hogy 1425-ben a nádor a pert Ozorai Pipo temesi főispán és hadvezér kérésére elhalasztotta, hogy II. Márk és II. István - akik seregében küzdöttek23 - a Havasalföldön táborozó törökök ellen hadba indulhassanak.24

A Sáp körüli per kimeneteléről ezután hallgatnak a források. Karakó perének a sok halasztás és háború mellett az vetett véget, hogy a falu lakatlanná vált. II. Márkról és II. Istvánról egyetlen írott forrás sem emlékezik meg többé.25

II. Márk feltehetően még 1430 előtt, II. István 1438 előtt halhatott meg. Előbbinek három (Apollónia, Ilona, Veronika), utóbbinak két lánya (Katalin, Márta) maradt - az Ellési család tehát fiágon kihalt. A leányok azonban jeles családok tagjaihoz mentek férjhez. Mivel a vagyon nem szállt át a kincstárra, feltehető, hogy a lányok fiúsítva voltak.26

A családról csak néhány évtizeddel később hallunk újra: 1461-ben az Ellési lányok Szeri Pósa IV. Istvánnal pereskedtek, aki az egész tömörkényi vámot lefoglalta, pedig annak fele az Ellési családot illette volna. Szentandrásra és Mágócs-ra pedig, amely szintén közös, de akkor lakatlan birtok volt, jobbágyokat telepített be. Ugyanez történt Sápegyházzal is. Az Ellési lányok utóbb visszakapták földjeiket.27 Apollónia, Zeleméri Lászlóné (II. Márk leánya) és Katalin, Ramocsa Istvánná (II. István leánya) 1464-ben panaszt tett, hogy az aradi káptalan elfoglalta szelevényi birtokukat. A két Ellesi leány nem érte meg a hosszúra nyúlt per végét, amely 1500 táján az örökösök kiegyezésével végződött.28 1467-ben Zeleméri László leánya, Mulathi Salathiel felesége, Erzsébet az ellen tiltakozott, hogy apja (II. Márk leszármazottja) az ellési részbirtokot II. István unokájának, Zeretfai Ramocsa Istvánnak akarta eladni.29 A Zeleméri család kezében Ellésen kívül egyéb részbirtokok is voltak, így Máma, Szer és más Csongrád megyei területek.30 1488-ban Benedek leánya, Kata, Parlagi Jánosné kapott itt részt.31 Ugyanebben az évben Ellési Apollónia gyermekei pereskedtek egymással. Parlagi Györgyné, Zeleméri Márta osztályrészt követelt testvérétől, Zeleméri Mihálytól Anyás, Bökény, Ellés, Körtvélyes, Márna, Pétermonostora, Sód, Szeg, Szelevény, Szentandrás (ma Dóc), Szer és Tőke helységekből.32 1501-ben Mulathi Salathiel fiai (Ellési Apollónia unokái), Bertalan és Demeter átengedték ellési birtokrészüket Zeleméri Mihálynak, aki cserébe Szabolcs megyei birtokait adta át. Mindebbe a király is beleegyezett.33 1524-ben Zeleméri Mihály halála után azonban Parlagi László (Zeleméri Márta fia) elfoglalta Ellést, emiatt Mulathi Bertalan gyermekei perbe hívták.34 Később, 1547-ben a tanúk azt vallották, hogy néhai Parlagi László, akinek Ellésen kőből épült udvarháza volt,35 birtokcserére lépett Katával (előbb Jakabházy Miklós, majd Zeleméri János özvegyével), átengedvén neki a Szabolcs megyei Zelemér helység harmadát, a Csongrád megyei Elles, Márna, Szer, Dócz birtokáért.36

Zerindi Buda Lászlóné unokája, Bizerey János ugyancsak 1501-ben eladta Gibárthi Keserű István alnádornak a fentebb felsorolt Csongrád megyei, Liboch és Mágócs Békés megyei, valamint Émen, Szebény és Tótfalu Baranya megyei helységekben lévő részeit.37 1517-ben Gyulai László (Gáspár fia, Ellési Ilona unokája) eladta 1500 aranyforintért a budai káptalan előtt Szegi Dóczy Jánosnak Bökény, Ellés, Körtvélyes, Márna, Pétermonostora, Szeleyény, Szent-andrás/Dóc és Szer helységekben levő részét.38

Az 1542 végéig Csongrád Szegeddel együtt török kézre került. Csongrádon török várőrség és egy náhije központja volt. A birtoklás ettől kezdve már csak névleges.39
1547-ben Parlagi László és fiai, Miklós és György részbirtokkal rendelkeztek Ellésen, Márnán és Böldön. Ramocsay Györgynek is volt Ellésen részbirtoka, s Bökényben is.40 1547 körül már a Pöstyéni család kezére került a Zelemériek Csongrád és más megyékben lévő birtokai.41

A királyi fennhatóságot 1566-ig a megye területén a gyulai várőrség képviselte. A nemesség Gyulán volt, a királyi hadiadót is innen gyűjtötték be 1553. november 25. körül. Az adólistán a 17 lakott helység között találjuk Ellést is, amely 11 településsel együtt adóhátralékban volt.42

1560-ban a magvaszakadt Pöstyéni család birtokait I. Ferdinánd felében csömöri Zay Ferencnek (délvidéki eredetű mágnás - a királyi naszádosok kapitánya, főispán, a bárói rend tagja), Liszti Jánosnak (a királyi kancellária titkára, majd püspök-kancellár) és Viczmándi Jánosnak (főispán) adományozta.43 Egy 1561-ben készült adójegyzék szerint Ellésen hat birtokos osztozott: Ramocsay György (két porta), Jakabházy Mihály (három porta), Niczky Gáspár (négy porta), Muthnoky István, Zay Ferenc, valamint az aradi káptalan.44 1588-ban a királyi helytartó megparancsolta az egri kapitánynak, hogy Ramocsay Fruzsinát (özvegy Ilosvaynét, II. István leszármazottját) védelmezze meg Bökény, Ellés, Márna, Pétermonostora, Szelevény, Szer és Tőke falvakban bírt részeiben.45 1631 után-Bábay Zsigmond kapta meg Ellést, majd tíz évvel később a Horváth és a Jakabházy családot iktatták be.46

Egy 1649-es összeírás, szerint Ellésen a török hódoltság elől elmenekült szerbek laktak.47 1664. október 23-án Wesselényi Ferenc nádor Borsod megyében parancsot adott ki, hogy mivel Bábay Zsigmond előbb kapta meg a birtokot, ezért védjék meg Jakabházy János ellen.48 A lakott és lakatlan helységekről, valamint a pusztákról 1700-ban készült egy összeírás a szegedi kamarai felügyelőség által igazgatott megyék területén. Ellést a harmadik csoportban pusztaként sorolták fel, mondván, hogy azt Kucheldorffen vezénylő tábornok és a csongrádiak hasznosítják.49 Ugyanezen a listán szintén a puszták között szerepel Reszke, ahol egy templomrom, valamint Szentpéter, ahol egy romba dőlt torony volt.50

1722-ben Jakabházy utóda, Tatay Péterné született Várady Erzsébet per útján tiltakozott, hogy Schlick Lipót császári tábornok a karlócai béke megkötéséért, illetve Károlyi Sándor is megkapta Ellést. Tatay Péter 1727-ben 300 forint ellenében visszavonta tiltakozását.51 1783-ban Ellésen négy kertészcsalád (Hortulani) lakott, összesen 33 személy.52 1814-ben egyértelműen a gróf Károlyi-család uradalmához tartózott az ellési dohánykertészet.53

Kutatástörténet

Egy 1862-ből származó tudósítás szerint „már csak az alap látszik, a téglák magánhasználatra elhordatván a birtokos által, egy valaha ott volt nagyszerű épületnek."54

1882 októberében Farkas Sándor, a Csongrádi Múzeum későbbi őre megtekintette Kertész László ügyvéd magángyűjteményét, majd ellátogatott a Várhátra és Bokrosra, valamint az ellési monostor maradványaihoz is.55

Az 1890-es évek elején a domb tetején akácos erdő volt. Tekulics Sándor, az egykori Körös-Tisza Bank igazgatója szerint a templom romjai akkor még kilátszottak a földből.56 A Tisza-gát építésekor 1894-1895 között Kada Elek az ellesi domb homokjában római kori leleteket talált, ezeket a Kecskeméti Múzeumba vitte.57

A Csongrádi Polgári Fiúiskola gyűjteményébe a századfordulón egy szenteltvíztartónak meghatározott bronz füles edény és egy széles peremű, lapos bronztál került be a romok közül. A tárgyak ma a helyi múzeumban találhatók.58 1907-ben Tari László járt a lelőhelyen. „A templom falai még látszottak, de az egész terület sűrű bokrokkal volt benőve." - írta.59 1914-ben Samu Mihály gazdálkodó ellési birtokán szőlő alá fordíttatott, s eközben munkásai kb. 70 cm mélyen néhány tűzhelyet, egy régi kút maradványait, öt kisebb-nagyobb sarkantyút, egy 50 cm hosszú szuronyt, egy tőrt, egy kétágú szarvasagancsot és igen sok csontot találtak.60

1934-ben Felföldi Sándor vette meg az „ellési monostor helyét és környékét". Tégláiból kis házat épített, melynek ajtaja előtt egy nagy, kb. 1,5 m2 nagyságú vörös márvány lap volt letéve belépőnek. Ugyanekkor szőlő telepítés közben többrétegű temetőt talált. A tanyaudvar keleti szélén a répásverem egyik fala a gazda által talált alapozás-szakasz (két sor tégla között három tégla vastagságú, döngölt agyagréteg) volt.61

1935-ben Szegedi Szűcs István, a csongrádi gimnázium rajztanára ásatást végzett a helyszínen. Erről a Műemlékek Országos Bizottságának is beszámolt, de levelére nem kapott választ.62 Tari László több alkalommal járt a helyszínen, megfigyelése szerint a domb árvízkor szigetként emelkedett ki, alapjából a víz szarmata cserepeket mosott ki.63 Leleteket is gyűjtött a helybeliek segítségével.64 1936-ban a domb déli részén fekvő tanya tulajdonosa homokbányászás közben egy „hunkori" sötétszürke, kétfülű korsót talált, amelyet csak rajzolásra engedett át Tarinak.65

1975-ben Horváth Ferenc (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) végzett helyszíni szemlét, amelynek során a felszínen sok követ, téglatörmeléket és embercsontot észlelt. Az építőanyag kitermelése a környékbeliek által folyamatos volt; a kiszedett alapfalak árka, alapozás maradványok voltak felismerhetők a gödrökben. Felhívta a figyelmet a terület védetté nyilvánításának fontosságára, illetve hitelesítő ásatás szükségességére.66

1983-ban újabb helyszínelésre került sor, amelyen Lőrinczy Gábor (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) és Vörös Gabriella (Szentes, Koszta József Múzeum) volt jelen. Ekkor ugyanis egy kotrógép kb. 16 m hosszú, 4 m széles és 2 m mély árkot vágott a domb tetején s ennek három falalapozás és több sír esett áldozatául.67 1984-ben Horváth Ferenc szakvéleményt készített a monostor régészeti védelme érdekében.68

1986-1988 között Pölös Andrea (Budapesti Történeti Múzeum) végzett terepbejárást a területen szakdolgozata elkészítéséhez.69 Két leletanyag csoportot különböztetett meg: egyet a domb északi felén („monostor"), ahol késő szarmata kerámián kívül a 12. század végétől a 17-18. századig datálható kerámiát talált. Ugyanitt középkori téglák, mész- és habarcsdarabok, valamint vörös mészkőlap töredéke volt a felszínen. A másik csoport („falu") ettől kb. 50 m-re délre helyezkedik el. Kerámiája egy, a Körös-kultúrába sorolható töredéken (vastagfalú, nagyméretű edény darabja) és paticsdarabokon kívül a 11. század végétől a 16-17. századig keltezhető.70

Régészeti kutatás71

A lelőhely régészeti védelem alá helyezésére 1990-ben került sor.72 A feltárás szondázó ásatásként ugyanebben az évben elkezdődött, s azóta folyamatosan tart. (1-2. kép)

A 10. század vége és a 11. század első fele közé tehetők a domb tetején egy kora Árpád-kori népesség telepnyomai: gödrök, kemencék, árokvonulatok. Szórványként egy 11. századi bizánci bronzérme is előkerült. Az objektumokat csak részletekben sikerült feltárni, mivel a nemzetségi monostortemplom a domborzati viszonyok miatt ugyanezen a helyen épült fel - háromhajós, pilléres, sávos alapozású bazilika, északi oldalánál egy kisebb sekrestyével.

A feltárást nehezítette az 1983-as délnyugat - északkelet irányú kotrógépes bolygatás, amely a főhajó déli sávalapozásának darázskő rétegeből, a teljes északi alapozássávból, valamint a teljes északi zárófal alapozásából is egy kb. 4 m széles sávot kitolt. (3. kép)

A templom építésekor az alapárokba kb. 0,5 m vastagon agyagot döngöltek, arra pedig rövidebbik élére állított téglával vegyesen szabálytalan formájú darázskő tömböket raktak. Ez utóbbi alapozási réteg kb. 0,4 m vastag és 1,3 m széles (az apszisoknál 1,4-1,6 m).-A külső alapfalak erősebbre készültek, mint a sávalapok. Utóbbiakra jellemző, hogy a főhajót a mellékhajóktól elkülönítő alapozássáv a nyugati zárófal alapozása előtt kb. 0,6 m-re egyértelműen véget ér, mindkét sávalapozási réteg nyugati végét jól eldolgozták.

1. Az ásatási terület északkelet felől (Légifotó 1994)
3. A kotrógép által vágott árok részlete észak felé tisztítás közben , sátortetős
téglasírok maradványaival
2. Helyszínrajz a monostor eddig feltárt épületeinek rekonstruált alaprajzával
4. A monostortemplom szentélye kelet felől

A szentélyek és a hajók külső hossza 17,8 m, szélességük pedig 11,9 m. A hajók együttes belső tere 12,28 x 9,36 m. A főapszis mélysége 2,6 m, a mellékapszisoké pedig 2,32 m. A főhajó 3,52 m, a mellékhajók pedig 1,76 m szélesek. (A méreteknél az alapozási szélességet vettem figyelembe.) A templom felmenő falai kb. 1 m szélesek voltak, vegyes falazatúak, téglából és réti mészkő kváderekből épültek.73 A feltárás során főleg az apszisok környékéről réti mészkő kváderek töredékei kerültek elő. (4. kép)

A sekrestyéből nem sok maradt meg, a dózeres bolygatás a fontos részleteket megsemmisítette. Csak a vörösagyag alapozás került elő, felmenő falaival kapcsolatban a templom feltárásánál gyűjtött tapasztalatokra támaszkodhatunk. Két alapozástöredék ismert: az egyik a templom északi apszisának és zárófalának találkozásánál levő támpillér mellett kb. 2 m hosszúságban fut. Szélessége 50-60 cm, hozzá tapad három, a későbbi kápolnában épített sátortetős téglasír, másik oldala is függőlegesen levágottnak tűnik. A sekrestyealapozás másik töredéke egy háromszög alakú, csonka kápolna belsejében került elő. Ez kb. 4x2 m-es helyiséget jelent.

A templomtól kb. 50 m-re, a domb nyugati, hasonlóan magas részén volt egy patkóíves szentélyű, kis méretű plébániatemplom. Alapfalai a felszíntől kb. 30-40 cm-re vannak, a terület több évszázados mezőgazdasági hasznosítása miatt elég rossz állapotban kerültek elő. Téglával vegyesen döngölt sárgaagyagból készültek, 70-90 cm vastagok.

Egyetlen felmenőfal részletet sem találtunk. A szentély és a hajó együttes külső hossza 11 m, szélessége 6,6 m. A hajó belmérete 6,1 x 4,6 m. A nyugati zárófalhoz egykor kis torony csatlakozott, melynek agyag alapozását csak nyomokban találtuk meg. A nyugati zárófaltól mért belső szélessége kb. 2,5 m. A hajóban a déli alapozás mellett okker-fekete, fehér-fekete, vörös és szürke festésű vakolattöredékek voltak. A domb déli részén elterülő falu feltárása még várat magára.

Később a templomhoz nyugatról - eltérő technikával -két torony épült. A vastag, rétegesen döngölt sárgaagyag alap a felsőbb sorokban téglával váltakozott. Szélessége (1,3 m) a templomalap szélességével egyezik, az alapozás minősége azonban összehasonlíthatatlanul rosszabb. Az itt-ott előkerült felmenőfal maradványai téglából voltak; a törmelékben más építőanyagot nem találtunk. A tornyok belső tere 3 x 1,8 m, a köztes tér pedig 3,3 x 3,6 m. (5. kép)

Ehhez az építési periódushoz tartozik a templombelsőben két, egymással szemben lévő támpillér, amely a főhajó nyugati felében épült. A főhajó agyagalapozásának tetejéig anyaguk és szerkezetük megegyezik a torony-alapozásokkal (vagyis tégla és sárgaagyag rétegek váltják egymást). A támpillérek felső rétege azonban már téglával vegyes darázskő, e réteg belső szerkezete a sávalapozáséhoz igazodik. A támpilléreket a sávalapozással vastag sárgaagyag záróréteg köti össze. Funkciójuk a tornyokkal, illetve az emeleti karzat tartásával függött össze.

A tornyok megépítése mindenképpen fázisváltást jelent. A nyitott toronyalj egyben a templomteret hosszabbította meg, ezzel együtt a liturgia kibővülését - kétpólusú templomtér a karzat emeletén?74 - is lehetővé tette.

A korábbi sekrestye helyén a templom északi zárófalához egy nagyobb méretű, nyújtott, félkörű apszissal záródó kápolnát emeltek. Nyugati falának alapárkát az ott levő többrétegű temetőbe ásták. Az alapozás a tornyokhoz hasonlóan itt is sárgaagyag és téglarétegek váltakozásával készült, a felmenő fal pedig az előkerült részleteknél téglából volt. (Északi alapfala és csaknem egész belső tere a dózeres bolygatás miatt kb. 4 m szélességben hiányzott.) A szentély és a hajó együttes külső hossza 11,3 m, szélessége pedig 7,98 m. A hajó belső tere 6,82 x 6,58 m, a nyújtott apszis mélysége pedig 1,94 m. (6. kép)

A templomtól délre további két, a fentiekhez hasonló alapozású épületet találtunk. Az egyik a templom déli apszisához csatlakozik (ebben temetkezések voltak). Belső tere 6,5 x 4,3 m, alapozása 1,3-1,4 m. A másik helyiség (konyhahulladékkal és salakkal) pedig ettől kb. 40 m-re délre - a templom déli zárófalával párhuzamosan került elő. Ennek egyelőre csak belső szélességét ismerjük (4,85 m), alapozása 0,7-0,8 m széles. A két helyiség északkelet - délnyugat és északnyugat - délkelet irányú tengelye, valamint a templom déli zárófala négyszöget alkot; az átlók metszéspontjában megtaláltuk a négyszögletes kutat is. Mindez egy, a domborzati viszonyokba jól beleillő kolostorszárnyat enged feltételezni. A magyarországi regionális építészet sokféleségét és anyagi lehetőségeinek szegényességét figyelembe véve azonban nem várható, hogy a feltárás előrehaladtával egy teljes épületszárny kerül majd elő.75 (Maga a „kolostorszárny" elnevezés utal viszont a szóban forgó épületek templomhoz való hozzátartozására (hozzáépítésére) és egyúttal a templommal összefüggő, azt kiszolgáló, helyiségenként többnyire eltérő funkciójára is.

5. A nyugati torony alapozása
6. A kápolna feltárás közben

Ennek értelmében tartom fontosnak a szó további használatát.) A monostor egyes épületei körül több periódusú sáncárok rendszer található.76

A felhasznált építőanyag

A templom alapozásához és részben felmenő falaihoz felhasznált réti mészkövön (darázskövön) kívül az épületek legfontosabb anyaga a tégla volt. Itt kell kitérnünk a téglák egy látványos alkalmazási formájára, az idomtéglákra, amelyek a templom területén összevissza - feltehetően a téglák kitermelésekor szétdobálva - kerültek elő. Ezek egyik fajtája, a háromszög alakú a leghosszabb, egyben külső oldalán ívelt, vakolt. Ha az ép darabokat a habarcsnak is helyet hagyva összeillesztjük, kör alakú oszlopszeletet kapunk, középen egy kb. 10-13 cm-es, ugyancsak kör alakú hézaggal. Az oszlop átmérője így kb. 58,5 cm lehetett. (7. kép) Az idomtéglák másik formájánál - az előzőhöz hasonlóan - a külső vakolt oldal szintén ívelt, a belső oldal pedig egyenesre vágott. Ez az oszlopszelet is kör alakot ad ki, kb. 82 cm-es átmérővel. Befelé néző oldalai nagyméretű (48 x 46 cm) négyszöget zárnak be. (8. kép) Ezt a szabályos hézagot formája miatt is jól ki tudták bélelni, falazni téglával. Ezt a nagyméretű oszlopot, a téglával kirakott stabil közepével, olyan térben alkalmazhatták, ahol nagy tartóerőre volt szükség. A hajók közötti három-három kör átmetszetű pillér feltehetően idomtéglákból készült. A robusztusabbak talán éppen a karzatot tartották.

Az építőanyag helyi előállítására, téglaégetőre eddig semmi nyom nem utal. 1987-ben az ellési monostortól kb. 3 km-re északkeletre lévő Várháton Lőrinczy Gábor (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) végzett leletmentést, és egy téglaégető kemencét tárt fel, illetve azonosított77 Az archeo-mágneses kormeghatározás szerint ez a kemence 1300-1360 közötti időben működött.78 Lőrinczy Gábor a múzeumi adattár információit felhasználva arra a következtetésre jutott, hogy a Várháton eddig összesen négy téglaégető kemence került elő, azonban csak a fent említettnek ismerjük a korát.79 A téglák ottani, helyi felhasználására semmiféle régészeti bizonyíték nincs. Annál inkább megfontolandó az a feltételezés, hogy a Várháton készített téglát a monostor építkezéseihez használták fel. A szállítást tutajjal végezhették, hiszen a két helyszínt egykor morotva kötötte össze.80

Temetkezés és leletanyag

Eddig 320 sírt tártunk fel a templom és a kápolna körül, valamint azok belső terében, az északnyugati toronyban (ahol egy kettős sír került elő) és a templom déli mellékapszisához csatlakozó helyiségben, valamint a plébániatemplomban és környékén. Osszáriumként használt, földbe mélyített objektum egyelőre csak az utóbbi északi oldalán, a szentély és a hajó találkozásánál volt. A többi esetben inkább az volt a gyakorlat, hogy a sír ásásakor talált csontokat a sírgödör láb felőli végébe, vagy éppen az új sír szélére rakták ki. Az eltemetés módjai változóak voltak. A pár hónapos gyermekeket néhány élére állított téglával körberakott és lapjával lefedett kisméretű sírban, koporsó nélkül temették el. (9. kép) Ilyen sírokat főleg a templom északi mellékapszisa környékén találtunk. A nagyobb gyermekeket és felnőtteket általában vasszögekkel, néha súlyos vaspántokkal összeerősített koporsóba helyezték. Ritkán trapéz alakú koporsók is előfordulnak. Másutt a sírt teljesen körülvették téglával, vagy néhány élére állított téglával rakták körül, sőt le is fedték azt. Egyes esetekben az egész váz gyékényen feküdt, vagy gyékényfoszlány, illetve faszén volt a sírban. A halottak nyújtott,-háton fekvő helyzetben voltak, kezük vagy a test mellett párhuzamosan, vagy a medencében nyugodott. A temetkezések három-négy rétegben történtek, néhol azonban csak egy réteg volt megfigyelhető. (10. kép) A nemzetség tagjainak egyik kiemelt temétkezőhelye a háromhajós templom belső tere volt. A legrangosabb sírhelyet - a főhajó közepén az oltár előtt - egy széles vasalásokkal ellátott koporsóládában, sodronyvérttel eltemetett, púpos vitéz kapta.81 (11. kép)

7. A monostortemplom oszlopának idomtéglái
8. Nagyobb keresztmetszetű oszlop idomtéglái
9. Csecsemősír a monostortemplom északi mellékapszisánál
10. A monostortemplomtól délre elterülő többrétegű temető részlete a templom déli alapozása mellett

A láda belső tartalmát rágcsálók által összedúlva találtuk meg. (Kivételt képez a váz bal felkarja, amely eredeti helyéhez képest kissé lejjebb csúszott, valamint a bal felső és alsó lábszár, ez a helyén maradt.) A vért darabjainak belső oldalához egyszerű szövésű textil tapad; a fonal kb. 0,5 mm vastag. A vaskarikák 10 mm átmérőjűek és kb. 2 mm vastagok. (Egyelőre nem eldönthető, hogy forrasztottak vagy szegecseltek-e.) A töredékeket néhol 8 mm átmérőjű és 1 mm vastagságú szabadon mozgó, forrasztással készített rézgyűrűk szegélyezik. Ezek talán erőkifejtés miatt hol kerek, hol ovális formájúak. A feltárás során nagy mennyiségű bőrmaradvány is előkerült. A bontó restaurátor megfigyelése szerint a bal alsó lábszáron egy, a térd alatt véget érő és azt csaknem körbefogó sodronydarab volt.82 A megmaradt töredékekből egyelőre nem rekonstruálható, hogy csupán sodronying, vagy talán nadrág is volt-e a sírban. (A lelet a 15. századnál korábbra valószínűleg nem keltezhető.)

A főhajót a mellékhajóktól elválasztó sávalapozásokba, azok északi oldalán három sír volt beásva, a főhajó nyugati zárófal alapozását a délnyugati toronytérbe benyúlva további egy temetkezés törte át. A templombelsőben tömött vörös mészkőből készült sírkőlap-töredékek kerültek elő.

A déli mellékhajóban szórványként egy 13. század közepéről való limoges-i készítésű körmeneti kereszt Mária figurája került elő.83

A főhajóban, az 51. sírban egy pártaövet találtunk. Az övön kerek, szélein fonatmintáa préselt bronzveretek vannak, amelyeket közvetlenül a bőrövre szegecseltek fel. Az övcsatból megmaradt az „I" - minuszkulákkal díszített csattest töredék. Az öv préselt bronz szíjvége gyöngysor keretezésű, közepén hosszában lefutó indával, felső végén előre néző emberfej dísszel. A 14-15. századra tehető pártaöv jó párhuzama a csengelei temető 33. sírjából került elő.84 Az északnyugati torony belső teréből egy kettős sírban 33 darabból álló, a 15. századra datálható csont övgarnitúra került elő.

A nemzetségtagok másik jelentős temetkezőhelye a templom északi oldalához csatlakozó kápolna volt. Itt koporsós, illetve téglával részben kerített sír mellett hat, ún. sátortetős téglasírt tártunk fel, egyiket sem egészben mert kb. 70%-a a dózer munkája során megsemmisült. Falszerűen, 4-5 sor téglával voltak körberakva, ezeket habarcs kötötte össze. A „sírházat" habarccsal összekötött téglákból álló „sátortetővel" zárták le, és kívülről bevakolták azt. A sátortető tégláit kimondottan erre a célra verték, vagy utólag a szokásos formájú téglát a megfelelő formára faragták: a hosszabbik oldal két végét ferdén lecsapva. Hogy a tetőtéglák ne csússzanak el, azokat a sírfal felülről második sorának belső széléhez illesztették; miután a sírfal legfelső sorát ehhez képest arányosan kifelé tolták. A „sírházakban" leletanyag nem volt, többnyire csak másodlagosan betöltődött föld.85

A temetkezések a keresztény szokásoknak megfelelően szegényesek. A legkorábbi, melléklet nélküli sírok időbeli behatárolása még várat magára. A mellékletes sírok leletanyaga (pártaöv, párta, díszes gombok, vésett díszű csontlapok, fémszálas ruhafoszlányok s néha pénz) a 14. századtól a 16. század első harmadáig keltezhető (a háromhajós templom főhajójában egy sírból II. Lajos 1521 és 1523 kö- zött hasznát dénárja került elő).86

A kápolna északi alapozásának külső oldalánál ásónyomnyi mélységben egy limoges-i eredetű, a 13. század közepére keltezhető kereszt felső szárvégéről való, hátlappal ellátott szent alak került elő; az épület északi alapozásának belső oldalánál, valamint a nyugati alapfalon kívül egy-egy ornamentális díszű, egykor keresztszárakat kitöltő aranyozott rézlemezt találtunk.87

A templom és a kápolna épületétől nyugati irányban kb. 5 m-re szintén egy ásónyomnyi mélységben egyszerű, vésett díszű, feltehetően magyarországi műhelyben készült korpusz került elő. Alakja derékban hátrafelé hajlik; ezt a deformációt valószínűleg akkor kaphatta, amikor letépték a keresztről.88

11. A 183-as sír feltárás közben

Keltezés

A háromhajós templom és a plébániatemplom

A háromhajós, keresztház nélküli bazilika a 11. század vége felé a királyi alapítású egyházaknál (Garamszentbenedek 1075; Somogyvár 1091)89 jelenik meg a magyarországi templomépítkezésben.90 Az ellési nemzetségi templomot a 11. század végére, a 12. század első évtizedeire lehet keltezni. Egyéb datáló leletek híján az építés időpontjának behatárolásához csak az épület és a kőanyag művészettörténeti értékelésére támaszkodhatunk.91 Az alaprajzi elrendezésen túl az előkerült kőfaragványok közül ezt a korai időszakot többek között egy másodlagos helyzetben talált palmettás díszű töredék jellemzi.

A plébániatemplom építése a 12. század első felére tehető. Méretek és alapozási technika tekintetében a Bár-Kalán nemzetség másik ősi birtokán, a Szeren épült plébániatemplommal mutat hasonlóságot.92

Az építtető személye a Bár-Kalán nemzetség homályos korai történetéből nem következtethető ki.93 A rendelkezésünkre álló „stíluskritikai keltezés ezzel kapcsolatban annyit enged feltételezni, hogy a nemzetség egy korai tagját (kb. két nemzedékkel Kalán püspök előtt) tisztelhetjük benne. (Fentebb már említettem azt az elgondolást, miszerint a nemzetség közös őse a 12. század első felében élhetett.) A nemzetség ősi birtokait illetően egyetlen forrásként Anonymus munkája áll rendelkezésünkre, ezt a kutatás azonban joggal kritikusan kezeli. Horváth Ferenc Szer plébániatemplomának történetét taglalván részletesen kitért a nemzetség Anonymus által leírt birtokaival kapcsolatban felmerülő kétségekre.94 Az ellési háromhajós templom keltezése igazolja azt a megállapítását, hogy a Tisza menti birtokok már a 11. század végén a nemzetség kezében lehettek.

A monostor alapítása

A monostor nevét feltehetően építtetőjéről, a Bár-Kalán nemzetség egyik tagjáról kapta.95 Első okleveles említésekor „Elleusmonustura"-nak írták,96 majd a szó „Hehellius/ Helleus",97 „Ellies/Ellyes/Ellős"-re változott, ma pedig Ellésnek mondják. A név a görög Achillesből (latin Achilleusból) ered.98 A névhasználat a Trója-regény hatására a 12. század második felében kezdett felbukkanni Magyarországon. A Képes Krónika említi Achilles "fia Jákot (Achille filio Iaco) „a nagygonoszokkal", valószínűleg csak egy időbeli kivetítése a kortárs névhasználatnak.99 A név elterjedésében a mai irodalomtudomány nagy szerepet tulajdonít Anonymus-nak. III. Béla későbbi jegyzője franciaországi tanulmányai során ismerkedhetett meg Darius Phrygius 5. századi író népszerű Trója-történetével.100 A név „Echilleus", „Ehelleus", „Hehelleus", „Elleus" formájára a 13. század első feléből származnak a legkorábbi adatok, ugyanakkor az eredeti „Achilles/Achilleus" - alak is tovább élt.101 A fentiek alapján a lelőhely elnevezéséből: „Elleusmonustura" következtethetünk arra, hogy az építtető és birtokló személye Elleus volt, aki a közvetett okleveles adatok alapján a Bár-Kalán nemzetség tagja volt, maga a terület pedig a nemzetség egyik ősi birtoka. A „monustur" szó arra utalhat, hogy az akkori körülményeknek és igényeknek megfelelő egyházas hely, monostor alapítása fűződik Elleus nevéhez.

Az ellési monostor alapításának, építésének időbeli behatárolásában az alábbi érveket tartom megfontolandónak:

1. A várháti téglaégető kemence kora 1300-1360 közé tehető. Feltételezhető, hogy a többi kemence a korhatározotthoz hasonló, vagyis ezekből a várháti téglaégetőkből került ki a kolostorszárny építőanyaga.102

(A tornyok építési ideje a datáló leletek hiányában kérdéses. Annál inkább megfontolandó, hogy az alapozás anyaga és szerkezete a kolostorszárnyéval mutat hasonlóságot. Az északnyugati toronyban, egy kettős sírban 15. századi csont övgarnitúra került elő, ez nem vehető számításba a tornyok építésével kapcsolatban.)

2. Miután a tatárjárásnak pusztító nyomát egyelőre nem találtuk, ez arra mutat, hogy a kérdéses építkezés csak utána történhetett.

3. Első okleveles említésekor (1306) már monostornak nevezik a helyet.103

4. A templom déli mellékapszisához csatlakozó helyiségben, temetkezésből egy V. István-kori (1270-1272) ún. szlavón dénár került elő.104

5. A körmeneti keresztről való Mária-alak 1230-1250. közé datálható.105

Mindezeket, valamint az „Achilles-Ellés" névhasználat fejlődését - változásait, valamint az erre vonatkozó oklevelek keletkezési idejét figyelembe véve a monostor alapítására, építésére ezek szerint a 13. század harmadik negyedében kerülhetett sor. (Ez a keltezés az 1987-ben feltárt várháti téglaégető kemence archeomágneses korhatározását is pontosítja.)

A helyszín kutatása alapján és a feltárás eddigi eredményeiből, az előkerült éremleletekből következtetni lehet arra, hogy az ellési homokdomb, illetve a monostor területe a 11. századtól folyamatosan lakott volt (korai településrészlet és a 11. század közepéről egy bizánci bronzpénz utal erre). A Körös-kultúra,106 valamint a fentebb említett rómaikori,107 és késő szarmata „hun-kori"108 népesség megtelepedését a területen az azt megerősítő leletek hiányában egyenlőre feltételesnek veszem.

Forrásokban az együttest monostor néven 1326-ban nevezték utoljára, utána az Ellési családhoz tartozókról, illetve egyszerűen csak Ellésről szólnak az írásos emlékek. Ez jelezheti, hogy a monostor később már „említésre sem volt méltó". A családi temetkezések ennek ellenére a 16. század első harmadáig (a templombelsőben egy sírban II. Lajos 1521-1523. között használt dénárja volt) nem szakadnak meg. Találunk ugyanakkor településre utaló adatot is: a 16. század első harmadában Parlagi Lászlónak (II. Márk leszármazottja) kőből épült udvarháza állt itt.109

Az 1700-ban végzett kamarai összeírás Ellést pusztaként említi, ugyanakkor két olyan puszta kategóriába sorolt hely is van a listán (Reszke és Szentpéter), ahol egy templomromot és egy romos tornyot említenek.110 Ha ekkor Ellés-pusztán még láthatók lettek volna az egykori monostor, templom maradványai, akkor azt a kamarái összeírók feltehetően feljegyezték volna. Az első katonai felmérés (1763-1785) 1784-ben készült térképén már csak a forrásokban említett dohánykertészet (Elleyes Tobak Gartner) épületei láthatók. (12. kép)

12. A terület első katonai felmérése 1763-1785

 

JEGYZETEK

  1. A helyi múzeum névadója, néhai dr. Tari László szerint a domb valamikor a Tisza jobb partján egy nagyobb ún. ,omega"-kanyar torkolatában állt, amely idővel lefűződött, így került a domb a folyó mostani bal partjára. Állítását korabeli térképekkel nem tudta alá támasztani, érveléséhez Csongrád egykori városi mérnökének Ludrovai Tóth István: Tiszaszabályozás és Csongrád jövője (1882) című munkáját, valamint Palásthy János Özséb Csongrád földrajzáról írt 1938-as szakdolgozatát használta fel. Ld. Tari László: Hol volt Attila főszálláshelye? Adatok a Csongrád-várháti lehetőséghez. In: Mozaikok Csongrád város történetéből, 1979. Szerk. Bálint Gyula. Csongrád, 1979.197., 199.
  2. Idők Tanúja, 1872. június 5. (Az adatot Dudás Lajosnak köszönöm.)
  3. Karácsonyi János: A puszta-szeri monostor kegyurai. Bp., 1897.26.
  4. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV század közepéig. 1. köt. Bp., 1900.139.
  5. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 10.
  6. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 10-11.
  7. Karácsonyi 1900. (4. jegyzetben i. m.) 153.
  8. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 12.
  9. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 12.
  10. Karácsonyi 1900. (4. jegyzetben i. m.) 141.
  11. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 40.
  12. Karácsonyi 1900. (4. jegyzetben i. m.) 140-141. közötti nemzedékrend*.
  13. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 40.
  14. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 48-49.
  15. Nos Capitulum ecclesie Waradiensis damus pro memoria quod Ladizlao filio ysep et Stephano filio Alexandri de Zer de genere Bor pro se et pro posa et Marco fratribus eorundem ab una parte, et [...] seruientibus Kopoz palatini, Judicis Cumanorum et comitis Zatmariensis [...] pro suis ülicitis factis facere debuissent, tamen ducentas marcas, coram nobis partim in denaris partim in estimacione condigna, eidem Kopoz palatino, in terminis infrascriptis soluere se spontanea obligarunt uoluntate [...] propter ipsas tamen supradictas ducentas marcás, quandam possessionem ipsorum Elleusmonustura uocatam, sitam iuxtaflúium Tycie, pignori eidem Kopoz palatino obligarunt cum utilkatibus eiusdem et pertinencys ad eandem. Közölve: Anjoukori okmánytár. Szerk. Nagy Imre. 1. köt. (1301-1321). Bp., 1878.107-108. No. 101. és Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 41.
  16. Anjoukon okmánytár. 2. köt. (1322-1332). Bp., 1881.259. No. 239.
  17. Györjfy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. 1.köt. Bp., 1963.895.
  18. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 61., 61.
  19. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 41-42.
  20. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 37.
  21. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 43.
  22. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 44-45.
  23. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 42.
  24. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 45.
  25. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 42-44.
  26. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 45-46.
  27. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 46-47.
  28. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 47.
  29. A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. A család megbízásából kiadja gróf Károlyi László. Bp., 1911-. 1. köt. 20.
  30. Pesty Frigyes: Magyarország helynevei történeti, földrajzi és nyelvészeti tekintetben. 1. köt. Bp., 1888.91.
  31. A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. (29. jegyzetben i. m.) 20.
  32. Hornyik János: Pusztaszer, a honalapító magyar nemzet első törvényhozási közgyűlése színhelyének története. Kecskemét, 1865. 116.; Karácsonyi 1897 (3. jegyzetben i. m.) 48.
  33. A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. (29. jegyzetben i. m.) 20-21.
  34. A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. (29. jegyzetben i. m.) 21.
  35. Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története. Bp., 1897. 1. köt. 156. - az adat forrásértéke vitatható.
  36. Pesty 1888. (30. jegyzetben i. m.) 92.
  37. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 48.
  38. Hornyik 1865. (32. jegyzetben i. m.) 118. és Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 48.
  39. Víiss Előd: A szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírása. In: Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből. Szeged, 1979. 5-13.
  40. Gát László: Csongrádi történelmi olvasókönyv. In: Mozaikok Csongrád város történetéből, 1982. Szerk. Bálint Gyula. Csongrád, 1982.80.
  41. Pesty 1888. (30. jegyzetben i. m.) 92.
  42. A váczi egyházmegye történeti névtára. Vácz, 1915.1. köt. 368.; Csongrád megyei történelmi olvasókönyv. 1. köt. A honfoglalástól a forradalom és szabadságharc leveréséig. Szerk. Blazovich László. Szeged, 1985.142-J43.
  43. Pesty 1888: "(30. jegyzetben i. m.) 92.; Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. Szerk. Maksay Ferenc. Bp., 1990.1. köt. 299., 300.
  44. Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. (43. jegyzetben i. m.) 300.
  45. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 48.
  46. A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. (29. jegyzetben i. m.) 21.
  47. Zsilinszky 1897. (35. jegyzetben i. m.) 249-250.
  48. A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. (29. jegyzetben i. m.) 21.
  49. Csongrád megyei történelmi olvasókönyv. (42. jegyzetben i. m.) 190-191.
  50. Csongrád megyei történelmi olvasókönyv. (42. jegyzetben i. m.) 191.
  51. A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története.(29. jegyzetben i. m.) 21.
  52. Conscriptio Animarum per Familias Oppidi Csongrád, et Viliali um eiusdem sub Pastoratu Rndi Andreae Kanyó Parochi. (Az adatot Dudás Lajosnak köszönöm.)
  53. Csongrádi Levéltár V 1. - A gróf Kásolyi család csongrádi uradalma 1814. évi leltára. 67.
  54. Idők lantija, 1862. június 5. (Az adatot Dudás Lajosnak köszönöm.)
  55. Szentes és Vidéke, 1882. október 21. és LSrinczy Gábor: A csongrádi múzeumi törekvések első korszaka. Farkas Sándor régészeti tevékenysége és a Városi Múzeum. In: Mozaikok Csongrád város történetéből, 1988. Szerk . Bálint Gyula. Csongrád, 1988. 7.
  56. Csongrád, Tari László Múzeum. - dr. Tari László hagyatéka. Elles, 2. (6 lap A/5-ös gépelt szöveg)
  57. Farkas Sándor közlése. Vö. Tari 1979 (1. jegyzetben i. m.) 197.
  58. Tari László: Ellés. Kézirat. Szentes, Koszta József Múzeum. Régészeti Adattár , 73-84 / 2 - 9. 1 5.; Csongrád, Tari László Múzeum, - „bogrács-szerű ezüst szentelvíztartó" - l tsz. 57.8.1. valamint „tál" (a Csongrádi Polgári Fiúiskola egykori gyűjteményének leltárában: „keresztelőkút"- l tsz. 57.8.3.
  59. Tari 58. jegyzetben idézett kézirata, 13-20. 1 4.
  60. Csongrádi Újság, 1914. április 12.
  61. Szentes, Koszta József Múzeum. Régészeti Adattár, 73 - 84 / 4. 15. A templom egykori fala mellett csontka m rára (kriptára) bukkant, efölé tetőt húzott és csirkeólnak használta.
  62. Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Könyvtár, MOB Irattár , 185/1935. (Az adatra Bozóki Lajos művészettörténész hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is köszönök.); A csongrádi gimnazisták ássák az ellési monostor romjait." Csongrádi Híradó, 1935. március 30. (Az adatot Dudás Lajosnak köszönöm.)
  63. Tari 1977. (1. jegyzetben i. m .) 197.
  64. T a ri 56. jegyzetben idézett kézirata, 2-3. Feljegyzései között található egy lista a törmelékből összeszedett pénzekről: 3 db III. Béla-kori rézpénz, 1 db friesachi d é nár, 2 db bécsi dénár Ezek a pénzek nem kerültek be a Tari László Múzeumba. A Tari László által ugyanitt lejegyzett ell e si szórványleletek szintén nem kerültek be a múzeumba vagy más megnevezés alatt szerepelnek a leltárkönyvben. Vaspapucs faásóra, mécsestöredék, edény talptöredéke, egy pár kézi örlőkő. Tari László által gyűjtött szórványleletek a múzeum régészeti gyűjteményében: kályhaszem piros cserépből, ltsz. 57.8.4.; bárdvasból, ltsz. 57.8.9.; sarló, ltsz. 57.8.10.; cserépbogrács peremtöredékei, ltsz. 57.8.12.; hálósúlyok, ltsz. 88.63.2.; vas l akat, ltsz. 90.20.3.; edénytöredék fekete agyagból, ltsz. 90.20.5.
  65. Tari 1977. (1. jegyzetben i. m .) 197.
  66. Szeged, # Móra Ferenc Múzeum. Régészeti Adattár, 116-76.
  67. Szeged, Móra Ferenc Múzeum. Régészeti Adattár.
  68. Szeged, Móra Ferenc Múzeum. Régészeti Adattár, 1517-92.
  69. Szeged, Móra Ferenc Múzeum. Régészeti Adattár, 1241-88., 1242-88
  70. s Andrea: Csongrád terepbejárása. Kézirat. Szeged, 1988. - Szeged, Móra Ferenc Múzeum. Régészeti adattár, 1241-88.,
  71. Az eddigi eredmények kiértékelése, a leletanyag restaurálása de a feltárás sem fejeződött még be, így a teljes anyag közlése még nem lehetséges.
  72. Szeged, Móra Ferenc Múzeum. Régészeti Adattár, 1517-92.
  73. A réti mészkőről bővebben: Juhász Antal: A réti mészkő kitermelése és felhasználása A Duna-Tisza köze déli részén. In: Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből. Szerk. Zsámboky László. 1. köt. Miskolc, 1982. 1 45-166.
  74. Marosi Ernő: Bencés építészet az Árpád-kori Magyarországon. A „rendi építőiskolák" problémája. In: Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 1 . köt. 139.
  75. Marosi 1996. (74. jegyzetben i. m .) 140.
  76. 1988-ban dr. Szabó Géza (Szekszárd) régész vezetésével újabb szakasz feltárására került sor. Az árokvonulatok iránya még nem egyértelmű ugyan, de elképzelhető, hogy a későbbiekben a korai település, a háromhajós templom és a mellette lévő kápolna építési időrendje módosításra szorul majd. (Az adatot dr. Szabó Géza beleegyezésével közlöm.)
  77. Lőrinczy Gábor: Középkori téglaégető kemencék Csongrádról és Békéscsabáról. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1989/90 - 1. Szeged, 1992.162-167.
  78. Lőrinczy 1992. (77. jegyzetben i. m.) 167. Az elési téglák vizsgálata még hátra van.
  79. Lőrinczy 1992. (77. jegyzetben i. m.) 161., 174.
  80. Lőrinczy 1992. (77. jegyzetben i. m.) 179.
  81. Marcsik Antónia (Szeged, József Attila Tudományegyetem, Embertani Tanszék) szóbeli közlését ezúton köszönöm.
  82. A sírt Szőke Ágnes (1948-1995) restaurátor bontotta ki, és rajzolta le 1992. szeptember 11-24. között. Az anyag restaurálása még nem történt meg.
  83. Pávai Éva: Egy limoges-i Mária figura az ellesi monostor (Csongrád megye) területéről. In: A kőkortól a középkorig. Tanulmányok Trogmayer Ottó 60. születésnapjára. Szerk. Lőrinczy Gábor Szeged, 1994.455-161.
  84. Horváth Ferenc: Csengele középkori temploma. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/1977-1. Szeged, 1978.106., 108-109., 112.
  85. Az egyik szemtanú szerint a vázaknak kicsi koponyájuk volt, a sírokban női nyakéket és pénzt is találtak.
  86. Az alsó időhatárt az anyag részletes feldolgozása fogja pontosítani.
  87. A kereszt felső száráról való alak, ltsz. 97.58.1.; az aranyozott lemezek, ltsz. 97.58.6-7. Csongrád, Tari László Múzeum.
  88. Korpusz, ltsz. 97.58.2. Csongrád, Tari László Múzeum.
  89. Knauz Nándor. A Garam melletti'Szent-Benedeki apátság. 1. köt. Bp., 1890.1-32.; Bakay Kornél: Előzetes jelentés a somogyvári bencés apátság 1972-73. évi feltárásáról. In: Somogyi Múzeumok Közleményei, 1. Kaposvár, 1973.341-348.
  90. A témáról bővebben értekezik és áz Árpád-kori templomépítkezésekre vonatkozó addigi művészettörténeti és régészeti megállapításokat revideálja: Marosi 1996. (74. jegyzetben i. m.) 131-142.
  91. Ld. Bozóki Lajos tanulmányát ugyanebben a kötetben. A kőanyag geológiai feldolgozása megtörtént: Iványosi-Szabó Andrea: A csongrád-ellésmonostori templom díszítőanyagának történeti-földrajzi-geológiai vizsgálata. Szakdolgozat. Kézirat. József Attila Tudományegyetem. Szeged, 1994.
  92. Horváth Ferenc: Szer plébániatemploma és a település középkori története. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. Szeged, 1975. 347-349.
  93. Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 10-12.
  94. Horváth 1975. (92. jegyzetben i. m.) 366-369.
  95. Karácsonyi 1900. (4. jegyzetben i. m.) 143.
  96. Anjoukori okmánytár. (15. jegyzetben i. m.) 107.
  97. Györjfy 1963. (17. jegyzetben i. m.)
  98. Kubinyi Ferencz: A régi magyarok személynevei. 1. köt. 1. füz. Bp., 1892.13.; Karácsonyi 1897. (3. jegyzetben i. m.) 11-12.
  99. Képes Krónika. A krónika latin szövege. Sajtó alá rend. Mezey László. A krónika magyar szövege. Ford. Geréb László. Bp., 1964.150.
  100. A magyar irodalom története. Főszerk. Sőtér István. 1. köt. A magyar irodalom története 1600-ig. Szerk. Klaniczay Tibor Bp., 1964. 81., 83., 94.
  101. Kubinyi 1892. (98. jegyzetben i. m.) 13., 30., 31.
  102. Lőrinczy 1992. (77. jegyzetben i. m.) 174-175.
  103. Érdemes megjegyezni, hogy középkori okleveleinkben nemcsak szerzetesrendek székhelyeit, de káptalanokat, prépostságokat, apátságokat, sőt püspökségeket is monostornak neveznek. Vö. Juhász Kálmán: Hajdani monostorok a csanádi egyházmegyében. Bp., 1926. 15.
  104. Itt mondok köszönetet Nagy Árpádnak (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) az ellési érmek meghatározásárt.
  105. Pávai 1994. (83. jegyzetben i. m.) 457.
  106. Ld. a 70. jegyzetet -
  107. Ld. a 57. jegyzetet
  108. Ld. a 63. és 65. jegyzetet
  109. Zsilinszky 1897. (35. jegyzetben i. m.) 156. - az adat forrásértéke vitatható.
  110. Csongrád megyei történelmi olvasókönyv. (42. jegyzetben i. m.) 190-191.

 

   
Előző fejezet