Keszthely

 

Ha rendezvényekről, hangversenyekről, koncertekről, mesterkurzusokról vagy színházi előadásokról hallunk, mindjárt Keszthely „ugrik” be. Keszthelyt méltán emlegetik a Balaton fővárosaként.A város határában – Fenékpusztánál – találkozhatunk olyan történelmi emlékekkel, melyek azt bizonyítják, hogy a vidék már az újkőkortól lakott volt. Akit közelebbről érdekel, az Keszthely és környékének, valamint a Balaton történetének legátfogóbb bemutatását az 1898-ban alapított Balaton Múzeumban tekintheti meg.

Keszthely karakterét az avarok, a római uralom, a középkor és a fellendülést hozó XVIII-XIX. század egymásra épülő társadalmi-kultúrális viszonyai alakították ki.

A XIV. szd. második felében Laczkfy István, Magyarország nádora volt a keszthelyi földesúr. A korábbi templomépület mellé 1338-ban gótikus kolostort és templomot emeltetett. Ez az épületegyüttes a Fő téren ma is látható plébániatemplom őse, ferences szerzeteseknek épült.

A legszélső épület ma a Vajda János Gimnáziumnak ad otthont. A gimnáziumot 1772-ben alapította Festetics Pál.

Keszthely történelmében meghatározó helyet foglal el a Festetics család. Az eredetileg horvát származású Festeticsek az 1770-es évekre a Habsburg birodalom egyik leggazdagabb családjai közé tartoztak. Festetics Kristóf 1739-ben vásárolta meg Keszthely városát, s hamar belátta, hogy a település fellendítése az ő érdeküket szolgálja.

A család leghíresebb tagja Festetics György volt, aki a város fejlődését is meghatározta. Elkötelezett támogatója volt a művészeteknek. Mecénásként számos folyóirat, könyv megjelenését támogatta. Életre hívta a Helikon ünnepségeket, amelyet 1817-től évente kétszer rendeztek meg. Ezen a Dunántúl legnevesebb költőit, íróit látta vendégül. A pezsgő kulturális élet nyomán nevezte Berzsenyi Dániel Keszthelyt kis magyar Weimarnak. Európa első Agrárfőiskolájának, a Georgikonnak a megalapítása is az ő nevéhez fűződik. 1799 és 1801 között könyvtári szárnyat épített a kastélyhoz. Továbbfejlesztette az apja, Pál által alapított fenéki hajóépítő üzemet, ahol 1797-ben készült el a Balaton máig legnagyobb vitorlás hajója, a Phoenix gálya.

A család egykori lakhelye, a Festetics-kastély Keszthely jelképe. A kastély építését még Kristóf kezdte el 1745-ben, amit utódai többször átépíttettek és bővíttettek, míg az 1880-as években elnyerte végleges formáját. Magyarország harmadik legnagyobb és legszebben felújított kastélyának megtekintése - gyönyörű termeivel, fegyver- és trófeakiállításával és kocsimúzeumával – több, mint csak egy kellemes időtöltés.

Keszthely főutcáján, a Sétáló utcában számtalan üzlet kínálja portékáját. Egy jó kávé mellett jólesik gyönyörködni a régi barokk, klasszicista, copf vagy eklektikus stílusban épült házakban. Itt látható a város egyik legrégibb épülete, a Gersei Petö család egykori otthona, a Petö ház. 1830-ban itt született Goldmark Károly, a kiváló zeneszerző. A Goldmark házként emlegetett épület udvarában áll a zsinagóga, amelyhez egy mintegy 500 m2-es Bibliai Kert tartozik. Különlegessége a kertnek, hogy itt látható a Szentírásban említett növények közül 60.

Aki a Sétálóutcai forgatag helyett inkább a csendet kedveli, az sétálhat a Helikon park évszázados fái alatt. A Helikon Park a város legnagyobb zöldterülete, 1921-ben emelt kupolás Helikon emlékműje szintén a város jelképévé vált.

Innen már csak pár perc a Balaton part. A balatoni fürdőélet is a reformkorban kezdődött el, megépítették az első fürdőházat, 1846-ban pedig kikötött Keszthelyen a Balaton első gőzhajója, a Kisfaludy. Utasainak kiszolgálására a parton vendéglő is nyílt.

A történelem felidézése mellett Keszthely nagyon sok kulturális és szórakoztató programmal várja vendégeit. Minden év májusában kerül megrendezésre a Balaton Fesztivál. A Balatoni Ősz programjait pedig szeptemberben élvezhetjük.

Keszthely története

Az emberi élet nyomai Keszthelyen és környékén az újkőkortól kezdődően folyamatosan kimutathatók. Feltehetően már korábban is megtelepedett itt az ember, de vízparti telepeinek maradványait ma víz borítja. A Kr. e. 6. évezredben területünkön is új szakaszába lépett az ember története, a gyűjtögető, halász-vadász életmódról áttért a termelő életformára, a földművelésre és az állattartásra. Ennek velejárója, hogy hosszabb-rövidebb ideig lakott állandó települések jöttek létre. A város területén a legkülönbözőbb helyeken kerültek elő régészeti leletek, mégis három jól elkülöníthető települési góc több korszakban volt lakott, illetve szolgált temetkezési helyül. A város határának északi részén, a Dobogó-domb környékén, a város mai területén és délre, a fenékpusztai földnyelven figyelhetők meg ezek a jelenségek. E lelőhelyek egy a balatoni átkelőhöz vezető, észak-dél irányú távolsági kereskedelmi út nyomvonalát jelölik ki. A kereskedelemnek számos tárgyi bizonyítékát ismerjük már a kezdetektől fogva, mint pl. az újkőkori lelőhelyekről ismert obszidián pengék vagy a Fenékpusztán egy középső rézkori kultikus épületben talált, a Földközi-tenger vidékéről származó triton csigakürt. A földművelés és az állattartás mellett az itt megtelepedettek életében nemcsak a vadászat, de a halászat is fontos szerepet játszhatott. Ugyancsak Fenékpusztán csaknem 2 m mély tőzeg alól kerültek elő egy késő rézkori, nyílt vízi halászkunyhó tárgyai.

Az őskor különböző időszakaiban betelepedő - elsősorban délről ideérkező - népeket, népcsoportokat név szerint nem ismerjük, megkülönböztetésükre jellegzetes tárgyaikról, díszítésmódjukról, első lelőhelyükről, elterjedési területükről elnevezett kultúrákba sorolja őket a tudomány. A kultúrán belül térben vagy időben elkülöníthető fázisokat csoportnak nevezik. Így az újkőkori vonaldíszes kerámia kultúrájának második fázisát egy Zsidi út menti telepről keszthelyi csoportnak nevezik. A középső rézkor anyagi műveltsége pedig a Keszthely környéki lelőhelyek alapján kapta a Balaton-Lasinja kultúra elnevezést. Az egyes időszakokban eltérő volt a települések száma, a legsűrűbben a Kr. e. 12. századtól, a bronzkor végén az ún. urnamezős kultúra idején volt lakott a város környéke. A Kr. e. 7. századtól kezdődő korai vaskorban az alsó Zala-völgy szinte lakatlanná vált, de a fenékpusztai átkelőnek köszönhetően - amely egészen a késő népvándorlás korig a legfontosabb átkelő a Balaton nyugati térségében - területünk folyamatosan lakott maradt. A Kr. e. 4. században hódították meg a Dunántúl északi felét a Balaton vonaláig az Északi-Alpok vidékéről érkező kelták. Ők környékünkön az első név szerint ismert nép. Széles körben terjesztették el a vas használatát, amelyből már nemcsak fegyvereket és ékszereket, de használati eszközöket, szerszámokat is készítettek, nevükhöz fűződik a lábbal hajtott fazekaskorong meghonosítása. Vezetőrétegük, a törzsi arisztokrácia megerősített telepeken élt, ilyen kelta település emlékét őrzi máig Balatonföldvár neve. Élénk kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Itáliával és a Balkánnal, görög mintára már ezüst pénzt is vertek.

Kr. e. 13. és 8. között Tiberius, a későbbi császár vezetésével hódították meg a rómaiak a Dunántúlt, ahol megszervezték Pannónia tartományt (provinciát). A Dunántúlt diagonálisan átszelő fontos kereskedelmi és hadiút, amely a provincia székhelyét Aquincumot (Óbuda) kötötte össze az Adria partján alapított Aquileiával, Fenékpusztán kelt át a Balatonon és keresztezett egy másik fontos utat, amely Sopianaeból (Pécs) Augusta Treverorumba (Trier) vezetett. E fontos csomópont mentén sűrűn követték egymást a települések. A város déli részén létesült telep temetőjének leletei és sírfeliratai bizonyítják, hogy itt már nemcsak a kelta őslakosság, de római polgárjoggal rendelkezők - elsősorban kereskedők - is éltek. A fejlett római ipar, agrotechnika és kereskedelem gyors változást hozott a környék életébe. A kezdetben még glandifera Pannóniának (makkot termő Pannóniának) nevezett Dunántúl fokozatosan kultúrtájjá változott. A békés fejlődést a 160-as évektől a Duna túlpartján élő barbárok sorozatos betörései szakították meg. A III. században valószínűleg csak Fenékpusztán volt egy jelentősebb település, a többi területen kisebb-nagyobb villagazdaságok álltak, melyek egy részét már az I. század végén megépítették. Egy részük teljes komforttal, a központi fűtés mellett külön fürdőépülettel is rendelkezett.

Gyökeres változás következett be a IV. században. Keszthely és környéke sűrűn lakottá vált, a Dobogó-dombtól a fenékpusztai Halászrétig egymást érik a temetők. A népességnövekedés egy óriási vállalkozással, a fenékpusztai erőd felépítésével hozható összefüggésbe. A 44 külső kerek toronnyal, 4 belső kaputoronnyal védett, 377x358 m-es erőd falai 2,6 m széles alapozásra kerültek. Építéséhez mintegy 85.000 m3 követ használtak fel. A több mint száz éve kisebb-nagyobb megszakításokkal tartó régészeti feltárások ellenére az erőd történetének több kérdése máig vitatott, de az kétségtelen, hogy hosszú évszázadokon át meghatározta Keszthely és környékének történetét. Az erőd közepén, az égtájakhoz igazodó kapukat összekötő utak találkozásánál állt a parancsnoki épület. A többi létesítmény - főleg lakóépületek - is elsősorban az utakhoz igazodtak. A keleti kapu közelében állt egy 104 m hosszú épület, amit korábban palotának véltek, de lehet, hogy gazdasági rendeltetése volt. A nyugati fal mentén, a nyugati kaputól északra ma is láthatók a nagy raktárépület, a horreum alapfalai. Közelében található az ókeresztény bazilika, amelyet egy központi fűtéssel rendelkező épület helyén a IV. század végén építettek fel. A századok során többször átépítették, alapfalai a legkésőbbi VII. századi változatot mutatják. A lelőhelyen megtekinthető még a déli bejárat rekonstrukciója a három kaput ölelő négyszögletes belső, és a két kerek külső toronnyal. Az erődben egy cohors (egy legió tized része) állomásozhatott. Az erőd nemcsak az Itáliába vezető fontos utat védte, hanem raktárbázisul szolgálhatott a dunai határvonal - a limes - erődjeinek ellátására. Erre utal a feltárások során talált nagyszámú kézműves szerszám, mezőgazdasági eszköz és nyersanyag. Korábban Mogentianaval, majd Valcummal azonosítottak, de legutóbb ezzel kapcsolatban is kételyek merültek fel. Az erőd összes védművében, épületeiben megtalálható az az égésréteg, amely a 374-es nagy barbár betörés pusztításával hozható kapcsolatba. A környék népessége ugyan megritkult, de a terület nem vált lakatlanná, az erődöt gyorsan helyreállították, így továbbra is védelmül szolgált az itt élőknek. Azután is, hogy az V. század elején a római katonaság és az adminisztráció elhagyta a provinciát, majd 433-tól a Dunántúl is hun fennhatóság alá került. Ezzel vidékünket is közvetlenül érte el a népvándorlás.

A hun uralom alig két évtizedig tartott. Ebből az időszakból két gazdag temetkezést, egy lovas harcos és egy előkelő kislány sírját ismerjük Keszthelyről. 453-ban meghalt Attila, és miután a következő évben az alávetett népek a Nedao folyó mellett legyőzték a hunokat, azok elhagyták a Kárpát medencét. 455-ben Avitus császár még rövid időre visszaállította a római uralmat, de 456-ban már a keleti gótok foglalták el a Dél-Dunántúlt. A fenékpusztai erődöt is felgyújtották, lakóinak többsége elpusztult. Néhány hónap múlva visszatértek és a környék megmaradt romanizált népességével rendbehozatták az erődöt, amely egyik királyuk, Thiudimer székhelye lett. Az ő fia volt Nagy Theoderik, a keleti gótok leghíresebb királya, aki 461-es Konstantinápolyba kerüléséig minden bizonnyal itt élt. 471-ben éppen Nagy Theoderik vezetésével hagyták el a keleti gótok a Dunántúlt. Az ezt követő évtizedek hatalmi viszonyai bizonytalanok. A környéken élők visszaköltöztek az erődbe. A VI. század elején területünk a keleti gótok itáliai királyságának befolyása alatt állhatott, de Nagy Theoderik 526-ban bekövetkezett halála után a Dél-Dunántúl is egy másik germán nép, a langobardok uralma alá került. Az erődöt nem szállták meg, de az átkelőt ellenőrzésük alá vonták. Keszthely déli részén és Vörsön feltárt temetőik bizonyítják ezt. Az Alföldön élő gepidákkal hosszú háborúságba keveredtek és 567-ben az Al-Dunánál tanyázó avarok segítségével döntő győzelmet arattak felettük. Az Alföldet megszálló avarok még veszélyesebb szomszédnak bizonyultak, ezért 568-ban újabb szövetség fejében a langobardok kiürítették a Dunántúlt, és Itáliába vonultak.

A Kárpát-medence története során először az avar birodalom keretében egységes uralom alá került. Keszthelyt és környékét nem szállták meg, itt az őslakosság háborítatlanul élt tovább, élelmiszerrel és kézműipari termékekkel fizetve a békéért. Sőt 568 után újabb keresztények érkeztek ide. A fenékpusztai erőd lett a központja annak a mintegy 30 km átmérőjű területnek, ahol addig ismeretlen, bizánci gyökerű viseleti tárgyakkal felékszerezve temették el a halottakat. A fenékpusztai bazilikát átépítették, a közösség vezetői ott, családtagjaik a közeli horreum mellett nyertek végső nyughelyet. 626-ban az avarok súlyos vereséget szenvedtek Konstantinápoly falai alatt, ezt követően polgárháború tört ki. A fenékpusztai vezetőréteg ebben a harcban a későbbi vesztesek oldalán állt. Ezért az avarok 630 táján megostromolták, majd elpusztították az erődöt, a maradék lakosságot pedig áttelepítették a mai belváros területére. A keresztény népesség katonai felügyelet alá került. A VII-VIII. századi temetőkbe együtt, de térben elkülönülve temetkeztek az avarok és a keresztények. A világnézeti különbségek miatt nem keveredtek. A külvilágtól elzárt keresztény népesség sajátos anyagi műveltséget hozott létre, ami csak 17 Keszthely környéki temetőből ismert. Ezt a leletanyagot a kutatás Keszthely kultúrának nevezi. Ebben az időben már Keszthely a környék központja , mert a Balaton hévízi öblözete annyira eltőzegesedett, hogy utat lehetett átvezetni rajta. A fenékpusztai átkelő több mint ezer esztendőre elveszítette jelentőségét, szerepét a lényegesen keskenyebb balatonhídvégi átkelő vette át.

A VIII. század végén Nagy Károly uralma alatt a frankok felszámolták az avar birodalmat és meghódították a Dunántúlt. A Keszthely környékén élő keresztények hamar átvehették a nyugati keresztény szokásokat és halottaikat mellékletek nélkül temették el, így régészetileg már nem megfoghatók. A fenékpusztai erődöt a IX. században újra rendbehozták. Falai közé az avarok leszármazottai és a század elején bevándorolt délszlávok költöztek. Temetőjükben még sok pogány szokás figyelhető meg. A környék új központja már a másik átkelőhely közelében, a zalavári Várszigeten épült ki a 840-es években. A Mosaburgnak (mocsárvárnak) nevezett erődítményt a Nyitráról elűzött és a frankoknál menedéket nyert szláv főnök, Pribina építette fel. A XI. században ez a vár lett az ispánsági központ és Zala vármegye névadója.

A X-XII. század Keszthely történetének legsötétebb szakasza. Sem a korábbi népesség továbbélésének, sem a honfoglaló magyarságnak nem ismerjük eddig régészeti nyomait. A kontinuitásra utalhat a település neve, amely szláv közvetítéssel a latin “castellum"-ra vezethető vissza. A XIII. század végén Kézai Simon mester a magyarok történetéről írott munkájában úgy tudta, hogy a hét törzsfő közül Vérbulcsú a Balaton körül telepedett le. Bulcsú 945-46-ban Konstantinápolyban is járt, majd 955-ben az augsburgi csatát követően fogságba került és felakasztották. A Lád vagy Vérbulcsú nemzetség birtokai a Balaton környékén találhatók - Lád, Tomajd, Ábrahám stb. - Bulcsú apjának, Kál horkának emlékét pedig a Káli-medence falvai őrizték meg.

Csak feltételezhetjük, hogy a Keszthely területén élt IX. századi népesség a honfoglalást követően - az Alsó-Zala-völgy településeihez hasonlóan - háborítatlanul élt tovább. A magyar köznép valószínűleg itt is csak a X. század utolsó harmadában vagy végén jelent meg és a Zalavári háthoz hasonlóan a dombgerincet szállta meg. Kétségtelen, hogy a középkori Keszthely azokból a szórványtelepülésekből alakulhatott ki, amelyek a Keszthelyi-hegységtől a fenékpusztai révig húzódó halom gerincén futó észak-dél irányú út mentén létesültek. A település fő utcája - a Kossuth Lajos utca - mentén közművek építése során több helyen kerültek elő Árpád-kori település objektumok. A középkori falvak meggazdagodása, fölemelkedése többnyire szorosan kapcsolódik a rajtuk áthaladó utak forgalmához. Keszthely legjelentősebb résztelepülése a Budáról Fehérváron, a hídvégi átkelőn és Zágrábon át a tengerpartra vezető, fontos nemzetközi és hadiút, ill. a már többször említett a fenékpusztai révhez és azon át Pécsre vezető út találkozásánál, a kastély környékén alakult ki. 1247-ben említi először írásos forrás a helységet. A Szt. Márton tiszteletére szentelt plébániatemplom a kastély előtt, a mai szökőkút helyén a dombon állt. (Hajóját a XIX. század elején, tornyát 1880-ban bontották le.) Ez az oklevél még egy egyházat említ, a Szt. Lőrinc templomot, amely a Fő tér környéki telepen állt, és a Várkertben feltárt körtemplommal - rotundával - azonosítható. Alapfalai a Fő téri plébániatemplomtól délre láthatók. A két templommal rendelkező Keszthely már a XIII. század közepén jelentős helység lehetett. A település királyi birtok volt, amit a század végén a Péc nembeli Marcali család szerzett meg. Ekkor már a déli településrész is létezett és egyházzal is rendelkezett. A Szt. Miklós temető kápolnáját alaprajza alapján egy XIII. századi templomocskából alakították át. Károly király visszaszerezte Keszthelyt, de fia, Nagy Lajos király Lackfi Istvánnak, a későbbi nádornak ajándékozta azt. A XIV. századi gazdasági fellendülés Keszthelyt is érintette, a városiasodás útjára lépett. Erre utal az a tény is, hogy birtokosa 1385 körül ferences rendi szerzeteseket telepített Keszthelyre. Templomuk 1386-ban már állt, azonos a mai Fő téri plébániatemplommal. A XIV. század végén készült, alig két évtizede a szentélyben felfedezett és restaurált freskói a mai Magyarország legnagyobb felületű gótikus falfestményei. 1397-ben az ellenzékhez pártolt Lackfi Istvánt Zsigmond király felkoncoltatta. A ferences templom szentélyében temették el, sírkövét a múlt század végén helyezték át a szentély déli falába. A XV. században sűrűn változnak Keszthely birtokosai, zálogbirtokként vándorol kézről kézre. Fejlődését jól mutatja, hogy amikor 1403-ban Sárfenéki (Scharfenecki) Frigyes Tátika várával együtt zálogbirtokát továbbadja a Marcaliak-nak, Keszthelyt már oppidumnak (mezőváros) nevezték. Lakói továbbra is elsősorban földműveléssel, állattartással és halászattal foglalkoztak, az iparosok, kereskedők aránya legfeljebb is 15-20 százalék lehetett. De minden bizonnyal ők voltak a város hangadói és vezetői, 1398-ban is ők képviselték a várost a király előtt. 1390-ben a bécsi egyetemnek Keszthelyről származó diákja is volt. Az 1430-as évek elejétől aztán a birtokviszonyok is rendeződtek, Keszthely hosszú évszázadokra a Gersei Pethő család tulajdona lett. A szerteágazó család több kőházzal is rendelkezett a városban. Az első kúria a mai kastély helyén állt, fal övezte, 20 hold szántó és rét tartozott hozzá. Valószínűleg még a XV. században épült egy másik épületük a Fő utca közepén, a Kossuth u. 22. sz. házat ma is Pethő- vagy Goldmark-háznak nevezik. 1513-ban a város déli részén a Szt. Miklós templom közelében Pethő Ferenc kezdte meg egy kőház építését, amely a török pusztítások következtében 1550 körül már romos volt.

A gazdagodó településre és módosabb lakóinak vagyonára többen és többször szemet vetettek. 1359-től egyre gyakrabban találkozunk a keszthelyiek panaszaival, hogy a környék várnagyai, földbirtokosai korlátozzák őket jogaikban vagy elveszik vagyontárgyaikat. A legsúlyosabb incidens 1442-ben volt, amikor a lövöldi karthauziak priorja tört a városra. Nemcsak a házakat, de a templomokat is kirabolta, a Pethők kúriáját pedig felgyújtotta. 1444-ben a Marcaliak támadtak a városra és minden mozdíthatót elvittek, mintegy kétezer arany kárt okozva. Persze a keszthelyieket sem kellett félteni, többször erőszakkal elfoglalták a Páh-szigetet, vagy éppen rátámadtak a szomszédos falvakra A XV. század végén Keszthely lakóinak számát 1000 főre tehetjük, ez a környék legnépesebb települése.

A viszonylag töretlen fejlődést a török megjelenése törte meg a XVI. század közepén. Az első portyázó csapatok 1532-ben a Bécs ellen vezetett hadjárat során jelentek meg környékünkön. 1548-ban már Keszthelyt is kifosztották, a Pethők kúriáját pedig felégették. A család az elhagyott ferences kolostorba költözött, majd ifj. Geresi Pethő János végvárrá alakította át. Giulio Turco hadmérnök 1569-ben készült rajzán jól látható, hogy a templomot palánkfallal vették körül, a kolostor ÉNY-i sarkánál pedig egy bástyát emeltek. 1573-ban nevezik első ízben castrumnak, vagyis várnak Keszthelyt. A várőrség létszáma gyakran változott. 1585-ben 40 gyalogos, 11 lovas és 1 pattantyús, a XVII. század első éveiben 110 gyalogos és 25 lovas, 1688-ban pedig 200 gyalogos és 100 huszár tartózkodott a várban. A katonaságot részben a Pethő család, részben a király fizette. A zsold azonban nem rendszeresen érkezett, előfordult, hogy 11 éven át nem kapták meg járandóságukat a katonák. Ebben szerepet játszhatott, hogy a várőrség 1605-ben Bocskai mellé állt és még a bécsi békét sem vették tudomásul, a királyi seregnek 1608-ban ostrommal kellett bevennie a várat. A katonák megélhetésüket csak úgy tudták biztosítani, hogy nyáron napszámot vállaltak, és gyakran vettek részt a szomszédos végházak katonáival portyákon. Persze a törökök sem maradtak adósak. 1589-ben a koppányi aga dúlta fel a várost. A XVII. század közepén a belvárost is palánkfallal és árokkal vették körbe. Ettől kezdve Keszthely megosztott lett. A falon belül élők mentesek voltak minden úrbéri fizetség alól, míg a kívülrekedtek - Kiskeszthely vagy Polgárváros lakói - földesúri jobbágyok maradtak. A várost 1650-ben megostromolta, majd felégette a török, de a várat ezúttal sem sikerült bevennie. Keszthely mindvégig magyar kézen maradt.

1686-ban környékünkön is véget ért a török uralom. A városban élők katonai szolgálatára nem volt tovább szükség, az a veszély fenyegette őket, hogy újra jobbágyi sorba jutnak. Ezért csatlakoztak lelkesen a Rákóczi-szabadságharchoz. 1705 és 1709 között a kurucok kezén volt a város. A szatmári békét követően lerombolták a vár védműveit, a város kapuit és betöltötték a sáncokat. A városról érzékletes leírást adott 1705-ben Clements angol utazó. A két-háromszáz ház többnyire sövényfalú, náddal vagy zsúppal fedett volt, mindössze három kőből épült házról tudósit: a mai kastély helyén álló kúriáról, a Pethő-házról és az Amazon szálloda előzményéről, ahol maga is megszállt. A Szt. Márton templom jó állapotban volt, a vár falai azonban csupaszon meredtek az ég felé, alig negyed része volt lefedve.

A XVIII. század elején Keszthelyen számos földesúr osztozott, elsősorban a Pethő család leány-ági örökösei. A legnagyobb birtokos Pethő János volt, az ő részeit 1739-ben megvásárolta Festetics Kristóf, majd a kisebb birtokosok részeit is megszerezve Keszthely kizárólagos tulajdonosává vált. Az új földesúr, majd fia, Pál arra törekedtek, hogy a városlakókat megfosszák a törökkorban megszerzett kiváltságaiktól és jobbágyi sorba süllyesszék. Még mezővárosi jogaikat, pl. a szabad bíró- és esküdtválasztást is korlátozták. 1772-re a városlakók birtokában már csak lakóházaik maradtak, szabad földjeik kivétel nélkül a földesúr tulajdonába kerültek. Szántóhoz és legelőhöz csak bérlet útján juthattak, az úrbéri terhek viszont állandóan növekedtek. Persze a Festeticsek megjelenése a városban nemcsak a földesúri elnyomás növekedését jelentette. Keszthely egy hatalmas uradalom központja lett, számos munkaalkalmat, növekvő számú iparosnak megélhetést biztosítva. 1772-ben már 215 iparost írtak össze a városban, akik 12 céhbe tömörültek. A XVIII. század második felében megindult erőteljes városiasodást jól mutatja, hogy 1785-ben csaknem 3500 lakosa van a városnak. Ez a lélekszám messze megelőzi Zalaegerszeget vagy Kaposvárt, a DNy-Dunántúlon egyedül Kanizsának van több lakosa. A keszthelyi iparosok termékei távoli vásárokon is feltűntek, pl. a takácsok által készített posztó Pécsett, Pesten és Pozsonyban. A Festeticsekhez kapcsolódik az intézményhálózat bővülése is: Kristóf 1759-ben kórházat, Pál 1772-ben gimnáziumot alapított. A kastély építését még Kristóf kezdte el 1745-ben, amit utódai többször átépíttettek és bővíttettek, míg az 1880-as években elnyerte végleges formáját.

A Festetics család legjelentősebb alakja György (1755-1819), aki katonai rangjáról lemondva 1791-től élt Keszthelyen. Sok energiával látott hozzá a korszerűtlen, adósságokkal terhelt birtok rendbetételéhez. Elsősorban szakemberszükségletének kielégítésére 1797-ben megalapította Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont. Továbbfejlesztette az apja, Pál által alapított fenéki hajóépítő üzemet, ahol ugyancsak 1797-ben készült el a Balaton máig legnagyobb vitorlás hajója, a Phoenix gálya. 1799 és 1801 között könyvtári szárnyat épített a kastélyhoz. Mecénásként számos folyóirat, szépirodalmi könyv megjelenését támogatta. 1817-től rendezte meg évente kétszer a Helikon ünnepségeket, melyen a Dunántúl legnevesebb költőit, íróit látta vendégül. A pezsgő kulturális élet nyomán nevezte Berzsenyi Dániel Keszthelyt kis magyar Weimarnak. György fia, László igyekezett apja nyomdokaiba lépni. Továbbfejlesztette a fenéki ménest és a balatoni hajóparkot. 1839-ben pedig megépíttette a fenéki hidat, megkönnyítve a közlekedést Keszthely és Somogy megye között. 1829-ben már csaknem 7000 lakosa volt Keszthelynek. Ebbe beleszámították a Cserszegtomajon, Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen élőket is, hisz a hegyközségek csak két évtizeddel később váltak önállóvá. A reformkorban kezdődött el a balatoni fürdőélet is, megépítették az első fürdőházat, 1846-ban pedig kikötött Keszthelyen a Balaton első gőzhajója, a Kisfaludy. Utasainak kiszolgálására a parton vendéglő is nyílt.

Az 1848. március 15-ei forradalomhoz lelkesen csatlakoznak Keszthely polgárai is. Kossuth hívó szavára a Georgikon hallgatóiból és a nagyobb gimnazistákból alakult meg a 47. honvéd zászlóalj. 1848. szeptemberében pedig az 56. zászlóaljat állították fel Keszthelyen. A szabadságharc leverését követően sötét évek következtek a városra. A jobbágyság felszámolása sem érintette, hisz a város polgárainak tulajdonában alig 800 hold volt. Még súlyosabb következményekkel járt, hogy az 1861-ben megnyitott Déli Vasút elkerülte a várost, így a korábban virágzó ipar és kereskedelem lehanyatlott. Csak 1888-ban készült el a Balatonszentgyörgyre vezető szárnyvasút. A századfordulón a Balaton északi partján kiépített vasút végállomása pedig Tapolca lett, amellyel az összeköttetés 1903-ban készült el. A XIX. század második felének nagy iparosítása így elkerülte Keszthelyt. Ezzel magyarázható, hogy 1785 és 1900 között a lakosság száma alig nőtt kétszeresére (ugyanezen idő alatt Nagykanizsa népessége ötszörösére, Kaposváré tízszeresére növekedett).

Kitörési lehetőséget Keszthely már meglévő iskolaváros jellegének erősítése és fürdővárossá fejlesztése jelentett. Ezt a város vezetői is felismerték. Főleg a Morvaországból Keszthelyre települt sörfőzőmesternek, Reischl Vencelnek köszönhetően, aki több évtizeden át szolgálta a várost városbíróként. 1862-ben épült meg az első nyaraló Keszthelyen, amiről a Vasárnapi Újság is tudósított. Ugyanezen évben nyílt meg a szabadtéri színpad helyén az első keszthelyi kőszínház. A belváros romantikus és eklektikus stílusban újult meg. A Festetics Tasziló nevéhez kapcsolódó nagyszabású kastélybővítés során birtokcserével jutott a város a Balaton part birtokába. Megépült a szigetfürdő, majd a ma is álló két patinás szálló, a Hullám és a Balaton. A Helikon-park keleti szélén kialakítják az Erzsébet királyné útját, mellette pár év alatt kiépül a villasor. 1865-ben a Georgikon utódjaként megnyitotta kapuit az immár állami Mezőgazdasági Tanintézet, 1870-ben alapították az első óvodát a városban, 1871-ben megkezdték az irgalmas nővérek zárdájának és iskolájának építését. 1872-ben polgári fiúiskola és felsőbb leányiskola létesült, 1884-ben megkezdte működését az ipariskola, 1892-ben pedig a város megépíttette a gimnázium ma is használt épületét. 1879-ben szervezték meg a Csónakázó és Korcsolya Egyletet. A kulturális javak megőrzésére 1898-ban megalakult a Balatoni Múzeum Egyesület, a megye első múzeuma. A XX. század elején Keszthely újra virágzó város, kedvelt nyaralóhely.

Az első világháborút követő súlyos gazdasági helyzet erőteljesen éreztette hatását. A fejlődés lendülete megtört. A két világháború között Keszthely elsősorban a nyugdíjasok városaként szerzett hírnevet. 1925-ben 5 szálloda, 2 kávéház, 10 vendéglő és 11 kocsma működött a városban. Nagyobb építkezések azért ekkor is voltak, amelyek közül kiemelkedő a Balatoni Múzeum neobarokk palotája, a Posta új épülete és a város egészségügyi ellátásában fontos szerepet játszó Jobs-szanatórium.

A második világháború nem okozott komoly pusztítást a városban. Számottevő veszteség azonban a Balatoni Múzeum híres gyűjteményének megsemmisülése elszállítás közben Zalaegerszegen. Az 1950-es közigazgatási átszervezéssel Keszthely Veszprém megyéhez került, amely fejlesztési lehetőségeit a megyeszékhelyhez közelebb eső Balaton-partra, Balatonfüred és Tihany térségére koncentrálta. Az 1954-ben városi rangra emelt Keszthelyen alig történt fejlesztés az 1950-es 1960-as években. Ennek persze előnyei is vannak, hisz a belváros nem esett áldozatul a 60-as, 70-es évek városmodernizálási hullámának. Külső megjelenésén csak a Fő téri színház épület és a Kossuth utcai Balaton Áruház ejtett sebet (ez utóbbi homlokzatát azóta már megkísérelték hozzáigazítani környezetéhez). Az 1970-es években aztán új lendületet vett a fejlődés. Új lakótelepekkel bővült a város, amelyekhez újabb iskolák épültek. A városban jelenleg öt középiskola működik, a Gazdasági Akadémiát pedig 1970-ben emelték egyetemi rangra. A textilipart és az alkatrészgyártást is meghonosították a városban, de ezek a középüzemek az elmúlt évek során szinte kivétel nélkül kénytelenek voltak bezárni kapuikat. Sokkal jelentősebbek voltak az idegenforgalmi és kulturális fejlesztések. 1971-ben adták át a 480 ágyas Helikon Szállót, 1985-ben az 1959-ben épített Motel helyén a Phoenix Hotelt. Megújult a Hullám Szálló is. A város déli részén nagyobb vállalati üdülők épültek, amelyek ma többnyire panzióként üzemelnek.

1972-ben nyílt meg a Georgikon Majormúzeum. A Festetics-kastély az ország negyedik legnagyobb kastélya, amely a teljes felújítást követően jelentős kiállításokkal és rangos zenei rendezvényekkel várja a látogatókat.

A teret a gimnázium épülettömbje és a plébániatemplom uralja, az 1880-as években homlokzata elé épített neogót toronnyal. Déli részén a 1996-ban építették át OTP Bank székházzá a korábbi éttermet. Az L alakú tér keleti végén az elbontott földszintes házak helyén a közelmúltban épült a többszintes Átrium üzletház és a Kereskedelmi Bank fiókja. Előtte magasodik az 1770-ben felállított Szentháromság szobor. A Fő térről nyílik a Kossuth utca északi szakasza, amely ma sétálóutca, számos bolttal, vendéglátóhellyel. A 28. szám a régi városháza, amelyet 1887-ben építettek át. Ma a Goldmark Károly Művelődési Központnak ad otthont. Itt található a TOURINFORM is. A 22. szám a Pethő- vagy Goldmark-ház. Itt született 1830-ban a híres zeneszerző. Az árkádos barokk épület udvarán található a Zsinagóga, amelynek helyén már 1769-ben állt egy zsidó imaház. Az utca meghatározó épületei a múlt század második felében épültek romantikus, majd eklektikus ízlésben. A 2. szám még a XVIII. század végén készült copf stílusban, az 1. és a 30. számú házak viszont klasszicista jellegűek.

A Sétáló utca végén valaha kőhíd állott, ezt díszítették a ma a karmelita rendház temploma előtt látható Szt. János- és Szt. Flórián-szobrok. A Kastély utcában valaha az uradalom alkalmazottai laktak. Déli végén kétoldalt az Amazon Szálló és az ugyancsak emeletes, romantikus gyógyszertár épület található. Az utcácska hangulatát a földszintes házak adják meg, több őrzi még az eredeti paraszt-barokk homlokzatot. Ebbe a miliőbe jól illeszkedik az 5. szám udvarán a közelmúltban kialakított hangulatos Párizsi udvar.

A Kastély utca a kastély főbejáratához vezet, valaha egyenesen ment tovább a Sopron utcáig. Az 1880-as években a kastély átépítése során bővítették ebbe az irányba a parkot, amely H. E. Milner tervei alapján franciakertből és angolparkból állt. Az eredetileg 42 hektáros terület mára 7,2 hektárra csökkent, benne számos értékes faritkaság található. A kastély mai formájában 101 helyiséget tartalmazott, V. Rumpelmayer tervei alapján készült. A középrész, a mai múzeumbejárat még Festetics Pál építkezésének maradványa, a déli szárnyban a kastély legértékesebb terme, a könyvtárterem pedig 1799 és 1801 között készült Festetics György kívánsága szerint. A terem berendezése is eredeti. Könyvállománya több mint 86.000 kötet. A Helikon Kastélymúzeum sok érdekes látnivalóval várja a látogatókat. A könyvtártermen kívül még 16 helyiséget rendeztek be stílbútorokkal. Az egykori ebédlő hangversenyeknek ad otthont, a hozzá vezető folyosón a Nemzeti Múzeum legszebb díszfegyverei láthatók. Külön kiállítás keretében tekinthető meg a Windischgraetz trófeagyűjtemény.

A Sétáló utcából nyíló kis mellékutcákban is élénk üzleti élet folyik, itt is találhatók műemlék jellegű épületek, mint a Pethő u. 1., amely 1830 körül épült klasszicista stílusban. Most a Budapest Bank fiókja. A Városház u. kiöblösödése a Keszthely holland testvárosáról elnevezett Delden tér. A Sétáló utca végén indul nyugati irányba a Georgikon utca. A 20. szám alatti copf stílusú emeletes épületet 1807-ben kezdték építeni, elkészülte után a Georgikonnak adott otthont. Innen indul a vadgesztenyefákkal övezett Bercsényi út, ahonnan a Georgikon egykori tangazdasági majorjából kialakított Georgikon Majormúzeum nyílik. A magyar agrárfelsőoktatás történetén kívül gabonatermesztési, szőlészeti-borászati, továbbá kocsikiállítás látható, bognár- és kovácsműhellyel.

A Fő tér északkeleti végét és a Rákóczi teret köti össze a Bem utca, amit korábban Hajdu utcának neveztek, a törökkorban itt élő katonákról. Innen nyílik a piac, amely szerdánként, heti piackor a város leglátogatottabb helye. A Rákóczi tér egybenyitott a Vásártérrel ahol a város hangulatától idegen lakótelep és áruház található. Emelkedőnek indul a kelet felé vezető Tapolcai út. A dombgerincen északra a sarutlan karmeliták e században készült neoromán rendháza és temploma áll, délre a Városi Kórház két új épülete tör a magasba. A Rákóczi térről indul dél felé a Rákóczi út, amelyen sok kis üzlet található, de innen nyílik a Fórum üzletház is.

A Fő térről déli irányba vezet a Kossuth utca alsó szakasza. Ezen a részen van a Főposta és a Balatoni Múzeum épülete, amelyben a Balaton környékének történetével, növény- és állatvilágával ismerkedhetnek meg a látogatók. Körfolyosón tekinthetők meg a környék római és középkori kőemlékei. Egy helyiségben pedig Halápy János festményei láthatók. A múzeum mellett visz le az út a vasútállomásra és a buszpályaudvarra. A Balatoni Múzeum mellett torkollik be a Kossuth utcába a Deák Ferenc utca, ami a Georgikon utcából nyílik, korábban Hosszú utcának nevezték. A Fő tér magasságában itt található az Agrártudományi Egyetem főépülete, vele szemben a Rendőrkapitányság. A Kossuth utca a Szt.-Miklós temetőnél ér véget, amely a XVIII. századtól szolgált a keszthelyiek örök nyughelyéül. Ma már csak korlátozottan temetnek ide, középső része, ahol a legtöbb régi síremlék található, műemléki védelem alatt áll. A Fő tér keleti végéről vezet a Balaton partra az Erzsébet királyné útja. Alsó szakasza északkeletről határolja a Helikon parkot, a város legnagyobb zöldfelületét. Hatalmas fái alatt, sétányain kellemes séták tehetők. Közepén található a Helikon Emlékmű, amit 1921-ben emeltek. A környékén több jeles, Keszthelyhez kötődő személyiség szobra látható. Az Erzsébet királyné útjának vonalában, átkelve a vasúton juthatunk ki a Balaton partra (személygépkocsival csak a Vásártérről induló Lovassy úton át érhető el a part), a hajókikötőhöz és a Városi Strandra. A parti sétány vezet el a Helikon-szállóhoz, amely mögött a közeljövőben kezdődik el a legendás Phoenix gálya újjáépítése, újabb látványossággal gazdagítva a várost. A sétány északi végén a Via Hotel található. A Csík Ferenc sétányon juthatunk el a Városi Sporttelepre, tovább haladva a II. osztályú campinghez, majd a patinás múltú Halászcsárdához, a Helikon-strandhoz, végül az I. osztályú campinghez.